Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-436

A nemzetgyűlés 436. ülése 1925. évi június hó 27-én, szombaton. 217 azoktól, akik Ígérik neki sorsának jobbrafordulását, de nem tudják biztositani, hogy belátható időn belül konkrét eredményt fognak elérni és nekik kiharcolni, akkor elfordulnak ezektől az emberektől és azokat keresik, kutatják, akik tettekkel mutatják meg nekik, hogyan kell sorsukat jobbra forditani. Ebből a jelenetből azt a tanulságot vontam le magamnak, hogy a tömegeket most se Somogyi—• Bacsó gyilkosság, se Beniczky letartóztatása, az Az Újság betiltása, a legitimisták zászlóbontása, se a szabad királyválasztók fogadkozása, házszabályrevizió és nem is a választójog érdekli, hanem a lét és a nemlét kérdése izgatja. Mi itt hosszú heteKen keresztül vitatkoztunk a választójogról, erről a lucus a non lucendo-ról, vagy sérelmezzük napról-napra a különböző eseteket, a kormányzósértési ügyeket, a közszabadságoknak, egyéni szabadságoknak figyelembe nem vételét, azoknak eltiprását. Ezek önmagukban szintén nagy dolgok, szóra érdemes ügyek, de ugy gondolom, hogy a kormánynak és a kormányt támogató pártnak, de az ellenzéknek is arra kellene törekedni, hogy kölcsönösen olyan atmoszférát teremtsenek, amelyben ezek az egyéni sérelmek, ezek a maguk minden nagyságában is a főkérdéshez képest eltörpülő esetek, valamiképen kikapcsolhatók lennének és a köznek egész erejét koncentrálhatni lehetne a szociális kérdések megoldására. Méltóztassanak figyelemmel lenni arra, hogy most az egész világ gazdasága tulaj donképen válságban van. Évszázados politikai és gazdasági egységeket szakitottak szét. Évszázados kereskedelmi nexusokat téptek szét, a kereskedelmi piacokat felforgatták, tehát a régi munka- és kenyérkereseti lehetőségek megszűntek. A kinai birodalomtól Bulgáriáig, Moszkvától Parisig és Révaitól Berlinig mindenütt kommunista szervezkedések vannak folyamatban és azt látjuk, hogy nemcsak a bennünket környező kis utódállamokban, hanem a nagy világbirodalmak parlamentjeiben is ott ülnek a kifejezetten kommunista programmon álló képviselők és mellettük ott látjuk azokat, az egyik-másik országban a legjelentősebb párthoz tartozó képviselőket is, akik ugyan nem névszerint, de a cél, a lénveg szerint ugyanazt az elvet vallják magukénak. Amikor ezt kell látnunk, méltóztassanak tudomásul venni, hogy olyan világáramlattal állunk szemben, amely az embereket, a dolgozó milliókat kapitalista és szocialista világnézet szerint sorakoztatja, vagy talán még inkább a magántulajdont védő és a magántulajdon alapján álló emberek táborára és másfelől a kommunista világszemlélet és gazdasági rendszer alapján állóknak táborára osztja. Akkor, amikor ilyen nagy horderejű kérdések állnak a látóhatár szélén, méltóztassanak elhinni, hogy nem ezekkel a mi apró, napi szenzációinkkal kellene a nemzetgyűlésnek, a kormánynak és általában az ország intéző köreinek foglalkoznia, hanem arra kellene törekednie, hogy a szociális ellentéteket minden erővel kiegyenlítse, addig, amig a kiegyenlítés lehetősége az ő kezében van. Mert méltóztassanak arra gondolni, hogy fog jönni idő, — mint ahogyan volt már egyszer idő — amikor megint szívesen tennénk és engednénk sokat, de akkor már késő lesz engedni. Ha nem használjuk fel az időt akkor, amikor még mi rendezhetjük és intézhetjük az átalakulást, eljön az idő, amikor rend és megfelelő fentartások és óvintézkedések nélkül fogják kényszeríteni a beati possidentes-eket azok, akik ma ki vannak taszítva az élet küzdelmeibe minden anyagi támogatás és a jövő reménysége nélkül, hogy olyan megoldást akceptáljanak, amelynél ötven százalékkal kevesebbel is meg tudták volna oldani a kérdést, akkor, amikor a megoldás még a kezükben volt, de amikor a halatommal könnyelműen visszaéltek és a dolgozók, a nélkülözők érdekében vajmi keveset tettek. Ma az ország helyzete olyan, amint azt az előttem szóló szociáldemokratapárti t. képviselőtársam említette, hogy a munkások nem tudnak munkához jutni és az üzemeket nem hogy fejlesztenék, hanem bezárnák, redukálják. Ezrével és ezrével vannak itt emberek, akik itthon semmi körülmények között és semmiféle erőfeszítéssel nem tudnak maguknak kenyérkereseti lehetőséget biztositani, de az országot itthagyni se tudják, sem másutt befogadást nem találnak.Áz ipari munkásoknak és magántisztviselőknek ezrei sétálnak itt munka és a megélhetés lehetősége nélkül. Akik nyugdijra vannak utalva, panaszkodnak, hogy meg van csonkítva a nyugdijuk és akik hivatalban, állásban vannak, ugyancsak keservesen panaszolják, hogy illetményeikben megrövidítik őket. Itt vannak azután a mezőgazdasági munkások, akik néhány nyári hónapot leszámítva, nem kapnak munkabért. Ők azok, akik az ország termésén dolgoznak és elgondolják, hogy a földön ezred- és ezredmagukkal dolgoznak azok számára, akik csak a zsákot tartják, mert az övék a tulajdonjog, a telekkönyvi átszállás rendjén ők alkotják az utolsó láncszemet és ezért fel vannak jogosítva arra, hogy másoknak, ezreknek és ezreknek munkáját kihasználják és munkájuknak eredményét zsebretegyék, anélkül, hogy ők maguk akár fizikai, akár pedig az ennél — elismerem — sokszorosan terhesebb szellemi munkát, legalább az irányítást végeznék. Jóformán azt sem tudják, mi terem meg a földjükön, egyáltalán nem törődnek vele, csak kapják a kész eredményt. Amikor ilyen atmoszféra van a dolgozók között, méltóztassanak elhinni, a legutolsó órája volna már megkezdeni az igazi szanálást, a szociális szanálást, mert a pénzügyi szanálás eddig csak azt eredményezte, hogy a dolgozó rétegek a szanálásban csak a pusztulást látják. Azt látják, hogy a szanálás nyomán be kellett csukni a gyárakat, tönkre mentek az üzemek, el kellett bocsátani a munkásokat és közhivatalnokokat és mindenkinek a vállára olyan terheket kellett rakni, amelyek alatt össze kell roskadnia. Ideje volna tehát, a szociális szanáláshoz hozzákezdeni, erre azonban — legnagyobb sajnálatomra kell konstatálnom — nem sok hajlandóságot látok a hatalom birtokosai részéről. Mert ha vizsgáljuk a költségvetést és annak adatait, azt látjuk, hogy a terhek igazságos megoszlása helyett a bevételeknek 75%-át épen ezektől az agyonsújtott rétegektől akarja bevasalni fogyasztási és forgalmi adók formájában. Előttem szólott t. képviselőtársam konkrét adatokkal mutatta be, hogy vannak nálunk jelentős tételek a költségvetésben, amelyeket meg lehetne takarítani, de mi ezzel szemben a nyugdíjasokra és a köztisztviselőkre helyezzük a megtakarításnál a súlypontot és ezeknek illetményeiből akarunk az állam számára valamit megtakarítani, ahelyett, hogy azt mondanák, hogy miután amúgy is a szociális ellentétek kiegyenlítése felé kell haladni, tessék azoknak, akiknek nagy jövedelmük, nagy vagyonuk van, áldozatokat hozni a közért, abból a vagyonból, amely nekik a keresztény etika és tanitás szerint is végeredményben csak kezelésre adatott át, tessék olyan áldozatokat hozni, hogy a szociális nyomorúságot és a szociális ellentéteket ki lehessen egyenlíteni. (Dénes István : Tisztviselőkkel és munkásokkal fizettetik meg az elvesztett háborút !) Ahelyett, hogy ezt a módját választaná az ország népe szanálásának, ehelyett tárgyaltunk és tárgyalunk egy választójogi javaslatot, amelynél annak a körülménynek, hogy a kormány olyan szűk marku és olyan jogfosztó, NAPLÓ. XXXlV. m