Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-436
210 Â nemzetgyűlés daß. ülése 1Ô25. évi június hó 27-én, szomhaíon. ségbe kerül. Méltóztassék megállapítani, hogy ebből a pénzből hány szegény embernek lehetne lakást szerezni vagy, hogyha csak munkanélküli segélyre forditanók ezt az összeget hány nyomorgó és munkához nem jutó szegény munkáscsaládnak lehetne ezáltal munkanélküli segélyt juttatni, amire az ország szempontjából sokkal nagyobb szükség volna, mint a kormányzóság nagy udvartartásának fentartására. (Györki Imre : Hány árvát lehetne ebből felruházni ?) Amig tehát a háború rokkantjai havi 16.000 korona segélyt kapnak, addig a magyar kormánynak van pénze arra, hogy a kormán3 T zóság udvartartására évenként 18—20 millió aránykoronát, sőt ennél még lényegesen többet is adjon ki. Mi panaszkodunk arról, hogy szegény, lerongyolt, agyongyötört ország vagyunk, amikor pedig olyan nagy fényűzést űzünk, hogy az diszére válnék a nagy angol birodalomnak is. Nekem véletlenül alkalmam volt megtekinteni egy vitézi szék avatási ünnepélyt. Az ilyen vitézi szék avatási ünnepély Magyarországon, hogy ugy mondjam, majdnem minden hónapra esik (Strausz István : Minden évben csak egyszer !) Azon a vitézi szék avatási ünnepély alkalmával — hogy ne mondjak sokat — legalább 20—30 hivatalos auto gördül ki és az ünnepélyt olyan fényűző pompával tartják meg, amilyent talán csak az angol királynál lehet tapasztalni, de nem a szegény, lerongyolt, agyonnyomoritott Magj^arországon. (Pikler Emil : A japán mikádónál van csak ez !) Nem volna-e helyesebb és jobb, ha ezt a nagy parádét, ezt a nagy ünnepélyes felvonulást beszüntetnév és ezeket az összegeket a háború rokkantjainak segélyezésére fordítanák, azokat segélyeznék ezekből ? (Zaj.) A kormányelnök ur és a minister urak is több izben szóvá tették azt, hogy mi osztáluralomra törekszünk, osztálypolitikát folytatunk. Ha azonban megnézzük mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány törvényben vagy rendeletben foganatosított Magyarországon, megállapíthatjuk, hogy osztálypolitikát mi nem követünk, hanem a kormány folytat akkor, amikor minden jogot, minden szabadságot és a kisebb teherviselést a gazdagok számára biztosítja, a másik oldalon pedig minden terhet a szegény, dolgozó néposztály vállára rak és emellett semmi néven nevezendő szabadságjogot nem biztosit számára. Súlyosbítja ezt a körülményt az is, hogy nemcsak a kormány teszi ezt, hanem a kormány intézkedésein túlmenően a vidéki hatóságok is a munkásság minden megmozdulását, minden mozgási szabadságát úgyszólván lehetetlenné teszik, vagy legalább is lehetetlenné kívánják tenni. Csak néhány dolgot hozok fel, t. Nemzetgyűlés ! Méltóztatnak tudni, hogy Magyarország munkássága szakszervezetekbe tömörülve iparkodik és igyekezik a maga gazdasági érdekeit megvédelmezni. De akármennyire iparkodnak, akármennyire igyekeznek tisztán gazdasági téren megmaradni és tagjaik megélhetését biztosítani, ez számunkra nincs lehetővé téve, mert a kormány közegei uton-utfélen üldözik, elnyomják és mozgási szabadságukban megakadályozzák azokat a munkásokat, azokat az egyéneket, akik gazdasági érdekeik megvédése szempontjából szervezkedni akarnak. Azt kérdezem, mit csinált volna a kormány az elmúlt két-három év alatt és mit csinálna ma, ha nem volnának ezek a szakegyesületek, amelyek munkanélküli segéllyel látják el azokat a tagjaikat, akik a kormány hibájából és rossz gazdasági politikájából folyóiag nem tudnak munkához jutni és kénytelenek volnának vagy külföldre menni, vagy ha nem mennének külföldre, itt az országban bűntényeket elkövetni, hogy nyomorúságos életüket egyik napról a másikra fenn tudják tartani. A szakegylet áll oda és támogatja anyagilag és erkölcsileg azokat a tagjait, akiknek a támogatása nem a szakegyletnek, hanem az államnak volna kötelessége és feladata. Igen t. Nemzetgyűlés ! Nem vagyunk bizalommal a magyar kormánnyal szemben azért sem, mert, — mint méltóztatnak látni. — a háború után az ötödik-hatodik évben vagyunk és még mindig, •—, hogy ugy mondjam, — kilengések birodalmában vagyunk, még mindig előfordulnak olyan események, amelyek egy jogállamban elő nem fordulhatnának, és még mindig szabadon járnak azok, akik a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekedeteket követtek el. Igaz, hogy az igazságügyminister ur tegnap utalt arra, hogy négy év óta, — mint ő mondotta — óriási léptekkel halad előre a konszolidáció Magyarországon. Nem tagadom, hogy itt van bizonyos javulás, de azt mondom, hogy teljes konszolidációt kell teremteni, már pedig nem akkor van meg a teljes konszolidáció, ha — a helyettes ministerelnök ur szavaival élve — a zsidók fejét nem verik be az utcán, hanem akkor van teljes konszolidáció, ha börtönbe csukják azokat, akik bombával embereket öltek meg és akik autón embereket elhurcoltak és orvul meggyilkoltak. Mig tehát mindezek a bűnesetek, mindezek a bűntények nincsenek megtorolva, addig nem lehet Magyarországon komolyan konszolidációról beszélni. Azt mondták többen a túloldalon, hogy ezeket a tetteseket nem sikerült kinyomozniuk az illetékes hatóságoknak. Méltóztassék megengedni, hogy én ezt teljes és illő tisztelettel kétségbevonjam. Én, mint egyszerű polgára ennek az országnak, vagyok bátor teljes tisztelettel kétségbevonni azt, hogy a m. kir. államrendőrség nem tudta volna ezeket kinyomozni. De feltűnik az eset azért is, mert tudjuk, hogy mindent ki tudott nyomozni az államrendőrség, csak a bombavetőket és a gyilkosokat nem. Hát nem méltóztatnak arra gondolni, hogy ha előttünk nem is, de a külföld előtt furcsa színben tűnik fel az, hogy Magyarországon a rendőrség minden bűntényt ki tud nyomozni, akármilyen későn jön is arra rá, csak tisztán és kizárólag a bombavetőket és azoknak a gyilkosságoknak tetteseit nem tudja elfogni, amelyeket 1919-ben és 1920-ban követtek el. Nem hiszem ezt, mert sokkal jobban ismerem a rendőrséget, semhogy ezt fel merném róla tételezni ; de ha igy volna is, akkor is a kormánynak kötelessége volna közbelépni és törekedni arra, hogy ha igy áll a dolog, az államrendőrség átszerveztessék, íiogy ilyen és ehhez hasonló dolgok a jövőben ne fordulhassanak elő. Különösen kifogás tárgyává kell tennem ezt akkor, amikor tudjuk, hogy a békeidőben Budapesten 1800 rendőr volt, ma pedig ebben az agyonsanyargatott, megcsonkított országban Budapesten 4500 államrendőr van, tehát több, mint a duplája a békebeli létszámnak. Kettőzött őrséget tud tehát állítani a rendőrség és kettőzötten éber figyelemmel tudja kisérni azokat a bűntényeket és bűneseteket, amelyek esetleg Budapest határában vagy Budapesten előfordulnak. A kormány gazdasági politikája lehetetlen politika ; mondhatnám, nincs is. Az ország felépítésére nem törekszik, nem gondoskodik arról, hogy Magyarországon a termelő munka meginduljon, nem gondoskodik arról, hogy Magyarországon a dolgozó népesség munkához, megélhetéshez és azonkívül tető vagy fedél alá jusson. Ezekre a magyar kormánynak — mint ő mondja — nincs semmi pénze, a munkanélküli segélyre sincs pénze, ellenben egy költséges udvartartásra van pénze a magyar kormánynak. Arra hivom fel a kormány figyelmét, hogy talán mégis jó volna és az ország j érdekében talán sokkal üdvösebb és szükségesebb I volna arra törekedni, hogy a termelő munka megI inditásával lehetőleg minél előbb talpra tudjuk
