Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-435

194 Â nemzetgyűlés 435. ülése 1925. évi június hó 26-án, pénteken. hogyan dolgozik a másik. (Nagy Vince : Az igazság elvész a sok személyzet között !) A pénügyministeriummal kapcsolatban csak egy érdekes szempontot vetek fel, azt, hogy az összes bevételeknek, amelyek 8887 milliárdot tesznek ki, körülbelül 20%-át adóadminisztrációra használja fel az ország. De, minthogy a 8887, illetőleg 8888 milliárdból, hogy kerekszámban be­széljek, 4888 milliárd automatikusan folyik be, behajtják a háziurak, háztulajdonosok és ügyvé­deken, továbbá a bíróságok és más helyek, azt kell mondani, hogy csak 2 /B része pénzügyi admi­nisztrációra megy el a költségvetésnek. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) 85.000 katonánk van. Ott van az a nagy fegy­veres karhatalom, amely a belügymínisterium státusába meg a kormányzósági státusba tartozik, azonkívül itt még kiadunk annyit, hogy ha átla­gosan a 35.000-es létszámot vesszük, egy katonára évenként 38,382.252 korona esik. Hát," t. Nemzet­gyűlés, rendben van. Azt mondják, hogy ezt a hadsereget tartanunk kell és annak magam sem vagyok ellene, tartsák, mert ha nem is vagyok militarista, mégis azt gondolom, hogy ez a keret jó arra, hogy sok embert lehet ezen az utón el­helyezni, ez talán jelent ipart is, kereskedelmet, jelent fogyasztást és talán valamikepen megtérül a kiadás. (Nagy Vince : Főleg időfogyasztást jelent !) Nem vagyok azon az állásponton, hogy ezek keve­sebben legyenek, hanem ha már van palotaőrsé­günk, koronafírségünk, annyi rendőrünk, csend­őrünk és parlamenti őrségünk, talán ebből a 35.000 emberből el lehetne látni azt a szolgálatot. Vagy nehogy azt mondhassa valaki, hogy nem vagyunk eléggé humánusak, megmondom, hogy mi nem akarjuk elbocsátani a szegény koronaőröket, pa­lotaőröket, folyamőröket, parlamenti őröket és nem tudom én, miféle őröket, hanem tessék át­helyezni őket ide, ebbe a 35.000-es létszámba. A 35,000 ember között van azután nagyon sok, aki szívesen hazamegy, mert otthon dolgozni akar ; duplán, kétszeresen nyerünk ezáltal. Én ezt mind nem kifogásolnám, ha mi ezt ki­birnók. Hanem arról van szó, hogy nem bírjuk ki, hogy nyomorgunk, elpusztulunk. Amikor ilyen nyomorúságos helyzetben vagyunk, mikor látjuk hogy ilyen módon lehetne segíteni és pedig rövid idő alatt, 15 perc alatt, csak arra gondolok, hogy hiszen csupán egy elszállásra van szükség, arra, hogy egy megszokott rosszat elhagyjunk, ha pél­dául gondolok a vármegyék és a törvényhatóságok dolgára. Milyen rengeteg sokat kell ezekre kiad­nunk, 169 milliárdot községekre és törvényhatósá­gokra. Semmiféle szükség nincs például a törvény­hatóságra. Józan ésszel, ha ezt észokok szerint nézzük meg, ha keressük az észokokat, hogy minek az a törvényhatóság, nem tudunk rá feleletet ta­lálni, csak azt, hogy az kell és igy kell a rengeteg kiadás is. Régente hosszú hetekre" vagy hónapokra terjedő utakon kellett eljutni Magyarország egyik részéről a másikba, nem voltak utak, nem volt vasút, de ma a távíró, telefon és rádió világában, miért kell ez a közbeiktatott szerv, amikor közvet­lenül lehet érintkezni a községekkel. Semmi másra nem szolgálnak ezek a törvényhatóságok, ezek a közbeiktatott szervek, mint postamesteri munkák elvégzésére. Jön a ministeriumból az akta az al­ispánhoz, ez továbbadja a főszolgabirónak, a fő­szolgabíró a jegyzőnek, aki azt elintézi vagy ha esetleg a főbírónál megakad is, ha ott történik is valami érdemleges intézkedés, végeredményben mégis minden a ministeriumban dől el a fellebbezé­sek folytán, még a törvényhatóságoknak az úgy­nevezett atuonómia körében hozott határozatai is végeredményben egy ember akaratán dőlnek meg, vagy maradnak meg : a belügyministerén. Tisztára luxus, teljes lehetetlenség az ország ilyen helyzeté­ben ezeket a felesleges postamesteri intézményeket fentartani. Tessék minden községbe bevezetni a telefont, telefonon minden községgel pillanatok alatt érintkezhetik a ministerium és az emberek dolga is könnyebben intézhető el. Elismerem, hogy tradíció, megszokás fűződik hozzá, talán nem bán­nám, ha egy kevés romantika is maradna, de nincs rá pénzünk, ennek a nyomorgó országnak ilyenre nem lehet költenie. Végig minden téren csak ezt tapasztaljuk. Nem szólok hozzá a vallásügyi tárcához. Azok a kiadások, amelyek ott vannak, szintén nem egé­szen igazságosan vannak elosztva. A vallásügyi tárcánál súlyos hibának tartom azt, hogy a köz­alapítványokról a vallás- és tanulmányi alapról egyáltalában nincs szó, ugy látszik, hogy azt Csáky szalmájaként kezelik. (Györki Imre : Stádium szalmája !) Ezek közalapítványok, a nemzetnek köze van ahhoz, hogy ezeket mire fordítják, hogy ezeknek az alapoknak milyen számadásaik vannak. Ennélfogva benyújtom a következő határozati javaslatot (olvassa) : »Javaslom, utasítsa a nemzetgyűlés a kor­mányt, hogy tegyen haladéktalanul jelentést a vallás-, tanulmámá és egyéb kezelése alatt álló közalapítványok állagáról, kezeléséről és számadá­sairól.« (Nagy Vince : Azt mondja a minister, hogy ehhez semmi köze a nemzetgyűlésnek !) Ezt a kijelentést tette a minister és az, hogy a minister Í ur ezt a szuverén kijelentést tette, amely szerint magánvagyonaként látszik kezelni ezeket a nagy­tér jedelmü alapítványokat, arra indít, hogy azt kívánjam, hogy a minister ur ezekről számoljon be, mert ezek tagadhatatlanul közvagyonok, köz­jogi vagyonok, amelyek megszámoltatás alá esnek. Annál inkább, mert a kultusztárca kiadásainál látunk vallási célokra is kiadásokat, tudni akar­juk, hogy mely vallási célok azok, amelyeknek költségeit nem lehetett a vallás-alapból és a többi alapokból fedezni. (Nagy Vince : Ha politikai lapokat vásárolnak, cukorüzletet is fognak venni állami pénzen ! — Györki Imre : Vagy pedig fúrókat ! — Derültség baUelől.) A kereskedelemügyi tárcánál sem találunk a költségvetésben vigaszt. Ha megnézzük a Máv. hatalmas intézményét, azt látjuk, a rendes kiadá­sokat nézve és elengedve a beruházásokat, hogy alig több a haszon, mint a felesleg, mint 115 millió. A vasgyáraknál alig több, mint 10 millió, az erdő­gazdaságoknál alig több, mint négy millió. A mező­gazdaságnak — ez tanulságos fejezet — 81% a rezsije. 81% megy él a mezőgazdaságban rezsire. Ennyibe kerül a kezelése. Ezek a legkitűnőbb birtokok, amelyeknek minden felszerelésük meg­van és 81% költségbe kerül a kezelésük. Többször megemlítettük, hogy a pénzügy­minister ur elkövette azt a hibát, hogy noha neki a szanálási újjáépítési terv szerint lehetne sokkal kevesebb adóbevételt szedni, mégis túllépik a kere­tet, és noha az újjáépítési tervvel szemben keve­sebbet adhatunk ki 77,597.215 aranykoronánál, ő 77,597.215 aranykoronánál többet ad ki. (Bud János pénzügyminister : A koronával történt érték­változás !) Én itt aranykoronáról beszélek, de a pénzügyminister ur ugyanezt aranykoronában vette be, többet, mint amennyit a szanálási terv meg­enged. A költségvetésben azt olvashatjuk, hogy 2901 milliárddal több bevételt vesz be. Ez a bevétel a fontos, mert az állam bevételeit fizeti az adózó­közönség, nem azt, hogy ebből mennyit költ el, 2901 milliárddal több a bevétel a felesleg, amelyet az adózóközönség visel, amikor az adóterheket már nem bírja. Én belátom azonban a pénzügyminister úrral szemben, hogy erről ő nem tehet. Amint jelez­tem, a baj nem itt van. A baj ott van, hogy a morá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom