Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-422

42 A nemzetgyűlés 422. ülése 1925. évi június hó 5-én, pénteken. nak jellemezni, előfordulnak, ez mégis egy ok­kal több arra, hogy mi, a törvényhozás, sies­sünk oda, hogy ha történtek hibák, jóvátegyük azokat és hogy olyan kitüntetést, olyan elisme­rést adjunk a katonáknak, aminőt tudtommal törvénybeiktatva még egyik nemzetnél sem ta­lálunk." Azután igy végzi felszólalását Xolvassa): „Nagy ellentétek vannak a túloldal és ezen oldal között. A szomorú parlamenti múlt foly­tán mi nehezen értjük meg egymást. És ha a t. Ház és a t. kormány fel tud emelkedni arra a magaslatra, hogy nem zárkózik el attól, hogy elismerésünknek ily ünnepélyes formájával tüntessük ki azt a bátor és dicső magyar had­sereget, akkor ennek a törvénynek még egy más jellege is lesz, amely meg fogja azt külön­böztetni a törvénytárunkban levő összes törvé­nyektől, és ez az, hogy a legnagyobb, legádá­zabb parlamenti harcok után ellenállhatatlanul keresztül tudott törni a legszebb, a legneme­sebb együttérzés, amely az emberben lakozik, a hála érzete." Gróf Tisza István miniszterelnök emelke­dett ezután szólásra és kijelentette, hogy (ol­vassa): „Azokban az érzelmekben, amelyekkel az egész magyar nemzet a harctéren küzdő fiai iránt viseltetik, csakugyan egyek vagyunk. Azt hiszem — mondja -~, ha arról vau szó, hogy hadseregünk és hadseregünk egyes tagjai iránti hálánknak adjunk kifejezést, ugy ebben a kérdésben csakugyan mindnyájan kezet fo­gunk. Én megvallom — mondja tovább — bi­zonyos tekintetben nehéznek érzem helyzetemet akkor, amidőn a t. képviselő indítványával szemben kötelességszerűen az objektiv mérle­gelés álláspontjára helyezkedtem." Itt szólt közbe Förster Aurél: „Ha a katonák is csak arra helyezkedtek volna, az objektiv mérleg álláspontjára, mi lenne most?" Gróf Tisza István! folytatja (Olvassa): „Én azt hiszem, hogy azt a magyar katonát, aki szembenéz a halállal és aki szembenéz hosszú heteken és hónapokon át emberfeletti nélkülö­zéssel és fáradalommal, nem egy bizonyos má­mor, hanem igenis a férfinak objektiv analízise vezeti, amely felébreszti benne a minden ki­tartásra, minden erőfeszítésre képes hazafias kötelességtudást." (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Közbeszólt itt Polohyi Géza: „Ez nem ma­tematika, kérem." Bartos János képviselő­társam is közbeszólt: „Vérezzék a katona, de jogot nem kap." Gróf Tisza István folytatta (olvassa): A t. képviselő ur célzott arra a körülményre, hogy bizonyos kiválóan vitéz magyar csapatok nem részesültek megfelelő számü kitüntetésben és kons tatáltatott, hogy a magyar csapatok vitéz­sége minden oldalról kellő elismerésben nem részesült. Itt bizonyos félreértés látszik fenn­forogni. Ez oly dolog, amin mindenesetre igye­kezni kell segíteni, de amivel szemben bátor vagyok két körülményre figyelmeztetni. Az egyik az, hogy a mai hadviselés mellett mindig meglehetős tere van a véletlennek abban a te­kintetben, hogy ki szerez kitüntetést és ki nem, már csak azért is, mert hiszen a fővezér szeme nem tekinti be többé_ a seregeket és az egyes alparancsnokok szubjektív megítélése és 'fel­fogása óriási különbségeket eredményez a te­kintetben, hogy ki terjesztetik fel kitüntetésre és ki nem. De nekem ismételten volt alkalmam érintkezni, találkozni — és ez a másik körül­mény, amelyre utalni akarok — a hadsereg leg­illetékesebb tényezőivel és közvetlen meggyő­ződést szerezni arról a meleg elismerésről, amellyel a magyar katonaság példátlan vitéz­ségéről és példátlan egyéb katonai erényeiről nyilatkoztak." Bartos János közbeszól: „Tehát megérdemlik a választójogot!" Ez nem ráolva­hanem a tényeknek ismertetése. Gróf Tisza István ministerelnök folytatja beszédét (olvassa): „Mindnyájan bizonyára szí­ves örömest készen állunk a nemzet háláját és elismerését kifejezni harcban álló katonáink iránt. A kérdés csak az, hogy a választói jog kiterjesztése alkalmas^ eszköze ennek a hálának kifejezésére. Az én nézetem szerint a kérdésbe bizonyos félreértés játszik bele : az a felfogás t. i., mintha a választói jog megadása egyes egyének vagy társadalmi rétegek megjutalma­zása volna. Nézetem szerint a választói jog nem jutaloni, a választói jog ruházott közjogi kötelesség, közjogi hivatás. amellyel való felruházásnál nem a jutalom szempontja, hanem az állami közérdek szempontja a döntő". Bartos János képviselőtársam megint közbe­szólt: „És a harctéren meghalni, az micsoda!" (Zaj a középen és a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Kun Béla: Gróf Tisza István folytatja (Olvassa): „Nem az a kéridés, hogy ki érdemel jutalmat vagy sem, hanem az, hogy a választói jognak minő struktúrája az, amely az állam­nak, a nemzetnek állandó nagy érdekeivel megegyezik. Ebből a szempontból kell mérle­gelni, hogy aki nem megy el az általános sza­vazati jog végső konzekvenciájáig, az sem cse­lekszik rosszul. Ha ebből a szempontból nézem a dolgot, én abban a tényben, hogy valaki a harctéren volt és ott kötelességét hiven és bát­ran teljesítette, a választójogi képességet nem tudóim f éledezni; mindenekelőtt azért nem, mert nem a hívebbek és a bátrabbak vannak a harctérien, hanem a fizikailag erősebbek. Akik itthon vannak, nem kevésbé hivek, nem kevésbé bátrak, ezek egyszerüeni csak rövidlá­tók vagy lúdtalpnak, Vagy gyenge mellka­suak". Huszár Károly t. képviselőtársam közbe­szól: „Tessék megadni a katonáknak a vá­lasztójogot!" (Strausz István: Ma is ezt mondja!) Gróf Tisza István folytatja (olvassa).^ „Az az okoskodás ugyanis, amely a katonáknak meg akarja adni a választójogot, a legszélsőbb általános szavazati joghoz vezet. Én nem tudnám megegyeztetni lelkiismere­temmel, hogy a fizikailag erősnek, a fizikailag egészségesnek megadjam! a választójogot és annak, aki csupán gyengébb fizikai szervezeté­nél fogva nem jutott a harctérre, meg ne ad­jam. (Propper Sándor: A harcképességet ez na­gyon fokozta! — Strausz István: Tanulságos!) Ennek folytán olyan okokból, amelyeknek fej­tegetése most nagyon messze vezetne, az általá­nos szavazatijog behozatalát Magyarországon nemzeti szerencsétlenségnek tartom ,Itt Bar­tos János képviselő ur közbeszólt: „Csakpana­mázni szabad!" Mintha ma hallanám!! (Derült­ség.) — Huszár Károly közbeszól: „Akinek jó a vére, legyen jó a voksa is!" — Tisza István gróf igy végezte (olvassa): „Legnagyobb sajná­latomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy az indítványhoz hozzájáruljak. Tisztelettel ké­rem tehát a Házat, hogy az indítványt ne mél­tóztassék napirendre tűzni". T. Nemzetgyűlés! Most látjuk, Logy ha ak­kor, tiz évvel ezelőtt a hősöknek a választójo­got megadták volna, sok keserűségnek alapja elimináltatott, kiküszöböltettett volna a magyar közéletből» amelyek később elősegítették az 1918 őszén bekövetkezett kirobbanást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom