Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-429

360 A nemzetgyűlés 429. ülése 1925. mondani, bogy a csendőrség veri a munkásosztály talpát. Én csak a konkrét esetet tettem szóvá s a rendőrtisztviselő ezt kissé általánosította jelentéseben s ennek folytán született meg a vád ellenem. Ez világosan bizonyitja, hogy e javaslat törvényerőre emelkedése esetén a magyarországi munkásságnak ebben a Házban képviselete nem lehet, mert hiszen a vidéki rendőrségek s általában véve a rendőrség, csendőrség jóindulatától függ, hogy mikor milyen jelentést tesznek. Ezeken a gyűléseken elhangzott beszédekről nem szoktunk gyorsirói jegyzeteket felvenni, ellenben az, amit a hatóság jelent a biröság előtt, bizonyító erővel hat, mert hiszen felesküdött személyek tették a jelentést. így azután egymásután ki lehet végezni a munkáskénviselőket. De egy másik igen érdekes esetet is tudok mondani arra nézve, hogy Magyarországon hogyan készülnek az izgatási perek. Ez az eset itt a nemzetgyűlés előtt is megfordult. Egy alkalommal a kereskedelmi alkalmazottak szakgyülésén arról tárgyaltak, hogy a kereskedelmi alkalmazottak vélik-e az időt bérharc megindítására, fizetésük megjavítása céljából. En azon a gyűlésen felszólaltam és kifejtettem, hogy az akkori gazdasági körülmények nem alkalmasak arra, hogy bérmozgalmat indítsunk. Beszédemben megkiséreítem lebeszélni a kereskedelmi alkalmazottakat arról, hogy sztrájkba lépjenek. Ugy vélem, bogy a mai uralkodó osztály szempontjából szinte kedves dolgot cselekedtem, mert hiszen a békés kiegyenlítést kerestem munkások és munkaadók között. E beszédem alkalmával azt mondottam, hogy a mai gazdasági helyzet nem alkalmas bérharc vitelére azért, mert a"kereskedők örülnek, ha a raktáron levő árut nem kell eladniok, mert bármilyen portékában tartják a pénzüket, ha például cigarettapapirosba fektetik a pénzüket, akkor is jobban járnak, mert a cigarettapapiros hovatovább többet fog érni, mint a pénz. E kijelentésem folytán izgatás és a magyar állam hitelének rontása miatt az ügyészség vádat emelt ellenem és csak a nemzetgyűlés akkori bölcs belátásának köszönhető, hogy ebben az ügyben nem adtak ki, mert ezért a jóindulatú közbenjáró szereplésemért — ha a nemzetgyűlés kiad — kétségtelenül legalább hat hónapot sóznak a nyakamba. Nem az ügyészségen, nem a rendőrségen és nem is a törvénykezésen múlott, hogy a jelen esetben is nem ugrottam bele egy izgatásba, hanem pusztán csak azon, hogy a nemzetgyűlés maga is kénytelen volt belátni,'hogy ez olyan, az életből merített mondás, melyet nem szabad ugy felfogni, mintha azzal a magyar állam hitelét akartam volna rontani. Különösen lehetetlen, hogy amikor valaki közvetítőként áll oda munkás és munkaadó közé, akkor izgatással Jegyen vádolható. Tekintettel arra, hogy a magyar speciális viszonyok következtében a nemzetgyűlési képviselőket és elsősorban a munkásosztály képviselőit e szakasz törvényerőre emelkedése esetén minden pillanatban le lehet nyaktilózni az izgatás, rágalmazás kritériumainak megállapításával, én ezt a szakaszt ugy birálom el, hogy ez elsősorban és kifejezetten a munkásosztály ellen irányul, pártpolitikai célokat szolgál, tehát nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a javaslatot elfogadjam és ezért csatlakozom* Várnai képviselőtársam javaslatához. Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Klárik Ferenc ! Klárik Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassék megengedni, hogy — már pártállásomra való tekintettel is — kijelentsem azt, hogy amikor egy ilyen, nagy árnyakat óriási évi június hó 18-án, csütörtökön. méretekben előrevető, alkotmányjogi kérdést tárgyalunk, arra az álláspontra helyezkedem, hogy sohasem a jogmegszoritás lehet az, amely egy nemzetet, egy országot előbbre visz, hanem sokkal inkább a jogok kiterjesztése. Nem hiszem el, hogy ebben a nemzetgyűlésben bárki is abban a gondolatban élne, vagy élhetne, hogy annak ellenére, hogy egész Európa, a körülöttünk levő államok, a kisentente és a nagyetente, más világrészek kormányai, más világrészek politikai összetételei, mind a demokrácia felé hajlanak, akkor nekünk itt, ebben a kicsinyke, agyonsanyargatott és elszigetelt országban az Volna érdekünk," hogy mi pedig a reakció felé haladjunk, visszafejlődjünk, ne pedig mind jobban és jobban előrehaladjunk más államok politikai berendezkedései irányában. Én épen ebből az elgondolásból kifolyólag nézem a törvényjavaslat 7. §-ának 4. pontját. Á 7. § 4. pontjában az áll, hogy aki közjótékonyságból vagy közsegélyből él, az attól a naptól kezdve, amikor ilyen ellátása megszűnik, míg egy év el nem telik, választójogot nem gyakorolhat. Ezt a pontot nem akarom tovább olvasni, ellenben meg kell mondanom, itt a következőket : Én ismerem a szegényházi lakókat — sokat, nem keveset — akik egy emberöltőn keresztül munkálkodtak és dolgoztak a társadalomban a haza érdekében és épen azért, mert a régebbi törvényhozások ezekkel a dolgozó munkásokkal, ezekkel dolgozó emberekkel szemben olyan szükkeblüek voltak, mint amilyenek voltak ezek végső kielégítésére a koldusbot és a koldustarisznya jutott osztályrészül, amely ott nyilatkozik meg a menházakban. Ugy gondolom, hogy amikor egy ember az életéből 30—40, vagy még ennél is több időt tölt el a hazának, az országnak érdekében, akár fizikai munkában, akár szellemi munkában, — bár részben a magán kapitalisták érdekében, de erről természetszerűleg most nem is akarok beszélni — de mégis a haza érdekében, akkor szabad-e ezeket az embereket megbüntetni azért, mert. öregségükre, vénségükre, amikor már munkaképtelenek lettek, amikor már kiesett az egyik kezéből a toll a másik kezéből a kalapács, a kapa, vagy valami más munkaszerszám, szabad-e azzal büntetni őket, hogy egyenlődé tegye őket ez a javaslat a-hülyékkel, a bűncselekményeket elkövető emberekkel ? Ezt én nem tartom olyan politikának, amely szégyenére ne válna magának az országnak, magának a hazának. Én tehát nem azt mondom, hogy mindazok választójoghoz jussanak, akik ilyen "menedékházakban vannak, — mert az ilyen menedékházakban lehetnek olyanok is, akik arra gyermekségüktől kezdve szellemi tehetetlenségük miatt rá vannak szorulva — mert ezeket politikai jogokkal felruházni semmi esetre sem lehet, de akik hosszú időig eltöltött munka után -öregségükre, megrokkantságukra odakerülnek a menhelyekre, de megvan a szellemi képességük, azoknak szerintem igen is, meg kell adni a választójogot, mert épugy megérdemlik azt, mint a többi dolgozók. Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek ennek a szakasznak második pontjára, amely az izgatásról szól. Izgatni mindig lehetett izgatni most is lehet és izgatni ezután is lehet. ( Rotheiisteiii Mór : És kell ! — Derültség.) Sohasem az az izgató, aki izgat, hanem mindig a helyzet az izgató, amely lehetővé teszi az izgatást. (Peyer Károly : Igaz ! Ugy van !) Élénken emlékszem arra, hogy Székesfehérváron mondottam egy beszédet, amelynek tenorja az volt, hogy vannak ringek és kartellek, ami azt jelenti, hogy a nagytőkék vagy- a tőkék még nagyobb csoportba koncentrálódnak, nem azért, hogy olcsóbb legyen az áru, amelyet kivisznek a piacra, hanem azért, hogy az árut egyöntetűen megállapított áron eladhas-