Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-428

A nemzetgyűlés 428. ülése 1925. évi június 17-én, szerdán. 339 az építőipari vállalkozásnak nem volt munkája, sem pedig annak az óriási nagy munkáskategóriának, amely az épitöiparhoz tartozik. Már előttem sokan megállapították, hogy az épitöiparhoz szorosan véve körülbelül 43—45 szakma tartozik. és ha ezeknek nincs foglalkozásuk, ez az egész társadalom gazdasági és kereskedelmi vérkeringését megakadályozza. Ha pedig megvan akadályozva egy ország ipari és kereskedelmi vérkeringése, akkor határozottan rá lehet mondani, hogy annak az országnak közgazdasági élete halódó félben van. Különösen halódófélben van az építőipar, amely a háború előtt igen szép fejlődést mutatott. Azt hiszem, hogyha a népjóléti minister ur előveszi a lakásért hozzáfolyamodó emberek tömegének statisztikáját, bizonyítékát fogja látni ebben annak, hogy a magyar kormányzatnak mindent el kell követnie, hogy ebben az országban mennél több lakás épüljön. Köztudomású dolog, hogy a legutóbbi lakásrendelet értelmében •— a számát nem tudom, de ez nem is fontos — 1926-ban, azt hiszem augusztusban, vagy szeptember elején teljesen felszabadulnak a lakások. De hol vannak felépítve azok a lakások, amelyekben elhelyezhetők lesznek azok a lakók, akiket a háztulajdonosok szabad prédául fognak odadobni, ha a lakásokat teljesen felszabadítják. Tehát tízszeresen szükségessé válik, hogy előre gondoskodjunk megfelelő lakásépítésről. De ha figyelembe vesszük azt a borzasztó, pusztító nyomort, amellyel az építőipari munkások között találkozunk, lehetetlenségnek tartom, hogy a magyar kormányzat bedugja a fülét és ne igyekezzék segítségére menni ennek az egyébként érdemes munkásseregnek, hogy megmentse őket attól a pusztulástól, amelynek valójában már a szélén állanak, sőt amelybe egy részük már bele is esett. 1924 október hónapjában megszűnt ebben az országban az építőipari munka. Azóta az építőipari munkásoknak legalább 80—90%-a állandóan munka nélkül van, úgyhogy probléma az maga, vájjon az illető munkás miből él, mit eszik, mit ad a gyermekeknek. A gyermekek rongyosak, lesoványodott ak, nincs cipő a lábukon, a szülők nem merik őket az utcára kiengedni és halvány reményük sincs arra, hogy a közeljövőben egy kis munkához jussanak. A vállalkozók pedig, akiknek sikerül még a mai körülmények között is egy kis munkához jutni, kihasználják ezeknek a szerencsétlen, lerongyolt, kiéhezett munkásoknak nyomorúságát és munkanélküliségét, leszállitják a bért és még mélyebbre süllyesztik, mint amilyen nivón állott a múltban, a munkaidőt ellenben meghosszabbítják és ezzel még inkább növelik ebben az iparban a munkanélküliséget. A magántőke még napjainkban sem siet az építőiparban elhelyezkedni. Még pedig egyrészt azért, — és ezt nyomatékosan kívánom az igen t. kormány figyelmébe ajánlani — mert a magántőke .még mindig attól tart, hogy ha pénzét az építőiparba, tehát házépítésbe fekteti, ki lesz téve annak a veszedelemnek, hogy végrehajtják a vagyonváltságról szóló törvényt a házaknál is, aminek az lenne a következménye . . . (Platthy György : A törvény mentesítette !) Nem mentesítette a házakat, mindenkép fennáll a veszedelem, hogy ott is végrehajtják. Szükségessé válnék az, hogy a kormány, hacsak egyszakaszos törvényjavaslatot is terjesszen be ide a nemzetgyűléshez, amely megnyugtatásul szolgálna a magántőkének arra vonatkozólag, hogy abban az esetben, ha pénzét házépítésbe fekteti be, nem lesz kitéve annak a veszedelemnek, hogy vagyonváltságot fognak tőle szedni. Ugyanis képzeljék el a helyzetet : valakinek a tőkéje valamilyen más vállalatba volt befektetve, vagy bankban volt elhelyezve s azzal szemben alkalmazták a vagyonváltsági törvényt, illetőleg annak 20%-át elvették vagyonváltság címén. Most, ha a régi vállalata megszűnt és a belőle megmaradt tőkét házépítésbe fektetné, vagy a bankban elhelyezett pénzét kivenné és építkezésbe fektetné, "— azt a pénzt, amelyet már egyszer megvagyonváltságoltak — akkor ki van téve annak a veszedelemnek, hogy esetleg az uj házépítkezésnél ismételten vagyonváltságot szednek tőle. Hogy ettől megmentsük a magántőkét és a vállalkozástól való tartózkodás okát megszüntessük, szükséges, hogy a kormány sürgősen intézkedjék abban az irányban, hogy a magántőkét e tekintetben megnyugtassa. Azt hiszem, hogy ez az uj építkezéseknél nem is ütközhetik nagy akadályokba. Mert én magam sem gondolok ennél a kérdésnél a régen felépített házakra, hiszen habár azok nem is jövedelmeztek az utóbbi időben olyan összeget, mint a háború előtt, de maga a házérték olyan mértékben emelkedett, hogy ezzel az érdekeltek többé-kevésbé kárpótolva vannak, ugy, hogyha velük szemben alkalmazzák is a vagyonváltságot, az uj építkezéseknek feltétlen mentességet kell biztosítani. Interpellációm szövege 13 pontból áll, lehetetlen, hogy minden egyes pontot külön megindokoljak, azért csak a markánsabb eseteket kapom ki, de elvárom a kormánytól, hogy interpellációm minden pontjára szabatos választ ad (Rupert Rezső : Kielégítőt !) és kielégítőt. (Propper Sándor : De nagy igényei vannak ! — Derültség a szélsőbaloldalon.) Mert erre a válaszra az egész magyar társadalom éber figyelemmel vár, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy amíg az építőipar meg nem indul, amig a lakásépítést meg nem kezdjük, addig a legnagyobb bizonytalanságban vannak a lakók, de bizonytalanságban van maga a tőke is. Azt hiszem, már 1923-ban napvilágot látott egy törvénytervezet, amelynek az volt a célja, hogy a tőkeerősebb vállalatokat kötelezze, hogy alkalmazottjaiknak, alkalmazottjaik egy bizonyos százalékának lakásokat építtessenek. Ezt a törvénytervezetet, mielőtt a nemzetgyűlés letárgyalta volna, a magánérdekeltség, vagyis azok a vállalatok, amelyeket kötelezett volna a lakások építésére, lealkudták ; a népjóléti minister ur abban az időben alkuba bocsátkozott velük, a vállalkozók ígéretet tettek bizonyos kvantum lakás építésére (Saiy Endre : Becsapták a ministert !), a gyakorlatban azonban ez az Ígéret nem valósult meg egészen. Nem mondom, építettek egypár lakást, de semmiesetre sem építették fel azokat a lakásokat, amelyek építésére vállalkoztak és magukat kötelezték. Fontos volna tehát, hogyha már annak a tervezetnek törvényerőre emelkedését megakadályozták az alkuval, legalább az elvállalt kötelezettséget hajtanák végre, amiáltai mégis egypár ezer, vagy egypár száz lakás építése segittetnék elő. Ha figyelemmel kisérjük a magángazdálkodást különösen napjainkban, akkor reményünk lehet arra, hogy a magánvállalkozást és a magántőkés társadalmi réteget bele tudjuk vinni az építkezésbe. Szükséges tehát, hogy maga az államhatalom nyúljon bele ebbe a kérdésbe és maga az állam hozzon legmesszebb menő áldozatot a lakások szaporítására. Itt nem lehet a szigorúan vett kereskedelmi szempontot figyelembe venni. Ennél a kérdésnél szociális szempontok tolulnak előtérbe. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De egyébként ez még üzleti szempontból is kifizeti magát, mert hiszen ha az a pénz, amelyet a lakások felépítésére fektetnek be, máról holnapra talán nem is hozza be a mai szokásos kamatot, de megmarad maga az az objektum és annak hosszú évtizedeken keresztül hasznát veheti az állam, mert alkalma és módja lesz majd kivenni belőle a befektetett tőkét, sőt a NAPLÓ xxxnr i$