Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-428

A nemzetgyűlés 428. ülése 1925. évi június 17-én, szerdán. 337 gántisztviselői munkanélküliség állandó betegség marad. Mindaddig, amig az államháztartás indokolatlan s a szanálási tervvel ellentétben növekvő kiadásainak egyensúlyát egy kegyetlen adóprésben találják, amig az állami üzemek ügyvitelében politika és dilettantizmus érvényesül, "ezt a helyzetet megoldani nem lehet. Csak az a kérdés, hogy a bajok feltárása után ölbe tegyük-e kezünket, elégedjünk-e meg a szanálási terv elején tett azzal a kijelentéssel, hogy a bajok egyik vagy másik társadalmi osztálynak válságával fognak járni, vagy pedig használatba vegyük azt az egyetlen óvszert, azt az egyetlen módot, amely a válságon átmenetileg enyhithet : a munkanélküli segélyezést. A helyettes ministerelnök ur egy esztendeje munkátlansági prémiumnak nevezte ezt a szociális védőeszközt. Bár a Nyugat példája felment attól, hogy erre válaszoljunk, mégis meg kell állapitanunk innen újból azt, hogy aki a munkáért és a munka prémiumáért haszontalanul harcol, annak joga van a munkátlansági prémiumra. A bölcs tulajdonsága az, hogy véleményét hajlandó helyesebbre változtatni, igy szól a klasszikus mondás, melynek a kormány is hivéül szegődik akkor, mikor megígéri a munkanélküliek segélyezéséről szóló törvényjavaslat beterjesztését. A sajnos csak az, hogy a klasszikus közmondások követése terén nem megy el addig, hogy ez a véresen aktuális mondás : kétszer ad, aki rögtön ad, gyakorlattá válnék, már pedig a munkanélküliek védelme rögtön is elkésett s csak arról lehet szó, hogy a veszedelem rohamos továbbterjedését, amennyiben lehetséges, lefékezzék. Külön is nyomatékos okunk van a magántisztviselők munkanélküli segélyezését is követelni, mert a magántisztviselő szerencsétlen individuum a szociálpolitikai védelem tekintetében. Ha védelemről van szó, a tőkéhez, ha jogokról van szó, a munkához számítják. És bár a magyar munkásság sem dicsekedhetik fokozott szociálpolitikai védelemmel, a magyar magántisztviselő még azt sem éri el, mert például a kereseti adó létminimuma heti 10 és havi 40 aranykorona, tehát a munkásnál évi 520, a magántisztviselőnél évi 480 aranykorona ; a munkásbiztositásnál nincs felső értékhatár, a magántisztviselőnél 2 millió korona a havi értékhatár a három millió koronás létminimum mellett ; azonkívül, mikor torz formában és hasznavehetetlen ül megszületett a béregyeztetés, gyakorlatilag fel nem használhatóan, ebből is kihagyták a magántisztviselői rétegeket. Ezért most szociális védelem után kiáltva, figyelmeztetjük a befejezett tények előtt a kormányt arra, hogy a készülő javaslatban ne feledkezzék meg a. dolgozó, íróasztal mellett ülő kategóriákról sem Elnök : Kérnem kell képviselőtársamat, méltóztassék beszédét befejezni. Kéthly Anna : A monopolista forgalmi és fogyasztási rend a gazdasági válságokat megoldani nem tudja, de okos szociálpolitikával enyhíti a bajokat. Az emberiességen kívül a munkaerő konzerválásának érdeke is kell, hogy a hatalmon levőket szociálpolitikai engedményekre bírja. Az államhatalom jelenlegi birtokosai pedig igazolják be középosztályelméletüket, amelyet a magántisztviselőkre is rá akarnak húzni, hogy a pillérrendszereket komolyan veszik s ne járuljanak hozzá ahhoz, hogy egy érdemes, dolgos társadalmi réteg a nj^omor és züllés prédája legyen. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon,) Elnök : A pénzügyminister ur kíván szólani. Bud János pénzügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Ha méltóztatnak megengedni, az előadott vitába, hogy milyen gazdasági rendszer mellett lehet a kérdéseket megoldani, beleszólni nem fogok. Nem fogok pedig azért, mert élesen más állásponton vagyok, s a mai tulaj donképeni gazdasági rendszert monopolisztikus rendszernek nem tekinteni, hanem olyannak tartom, amelyen belül mindenki jogos igényeit ki lehet elégíteni. Ami elsősorban a felvetett problémát magát illeti, erre csak az a megjegyzésem, — méltóztatott itt különböző indokokat felhozni a magántisztviselők nehéz helyzetéről — hogy a kormány is teljes tudatában van annak, hogy épen a nehéz gazdasági viszonyok folytán a magántisztviselőknek egy jó része milyen nehéz helyzetbe került. A kereskedelmi minister ur azonban már nem egyszer kifejezésre juttatta itt a nemzetgyűlés előtt, (Felkiáltások a baloldalon : Hol a kereskedelmi minister ? Hónapok óta nem látjuk !), hogy ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozik s azokat a szempontokat, amelyeket igen t. képviselőtársam szóvá tett, érvényesíteni kívánja. Meg vagyok győződve arról, hogy e törvényjavaslat keretében mindazok az igazságos és méltányos szempontok, amelyeket a magántisztviselői kar követel, megoldásra fognak találni. Abban a tekintetben sem akarok most részletesen válaszolni, hogy tulaj donképen hogyan áll a valorizáció kérdése. Ebből a szempontból egy rész érdekli talán igen- t. képviselőtársamat és a magántisztviselők egyetemét is, hogy igenis, meg kell találni a módot arra, hogy akik nyugdíjigénnyel birnak, olyan nyugdíjakhoz jussanak hozzá, amelyek nem veszélyeztetik a vállalat létfeltételeit s figyelembe veszik ezeknek méltányos igényeit. Ezek tárgyalás alatt álló dolgok s arra törekszem, hogy a két szempontot összeegyeztetve igyekezzem a kérdést megoldani. Lehetetlen megoldás volna ma létfeltételeiben veszélyeztetni a vállalatokat, mert akkor többé ezt a kérdést megoldani egyáltalában nem lehetne. Még egy kérdést méltóztatott említeni és ez a — munkanélküliség elleni biztosítással van kapcsolatban, hogy hajlandó-e a kormány ezt a kategóriát is figyelembe venni ? Tudom, hogy ezzel a kérdéssel a népjóléti minister ur igen behatóan foglalkozik és a munkanélküliség esetére való biztosítás kérdése nem is olyan hosszú időn belül ide fog kerülni a nemzetgyűlés elé. Magam is azon a nézeten vagyok, hogy ez olyan réteg, amelyet ebből a szempontból s ebben a kérdésben be fog kelleni kapcsolni. Ebben kivántam választ adni s kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Interpelláló képviselőtársunkat illeti a szó ! Kéthly Anna : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Mivel a minister ur tulaj donképen semmi konkrétumot nem mondott, csak ismételte azokat az ígéreteket, amelyeket már hosszúTiónapok óta többször megkaptunk, anélkül, hogy az ígéretek beváltására gondoltak volna, ezt a választ nem tudom tudomásul venni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ami a minister urnák a valorizációra, különösen a vállalati nyugdíjak valorizálására vonatkozólag tett megjegyzéseit illeti, arra kell figyelmeztetnem a minister urat, hogy a vállalatok ugy a világháborúban, mint az azt követő időkben éppen eléggé kihasználták a konjunktúrákat, hogy most azokat a szerencsétleneket, akik 200 és 300 papirkoronákat kapnak havonta nyugdíjul, megfelelő, a vállalat stabilitását egyáltalában nem érintő valorizálásban részesíthessék. Figyelmeztetem a minister urat — s neki módja lesz meggyőződni arról és konstatálni, hogy ez igy van — hogy a vállalatok nyugdíjpénztáraikat megterhelték mindennel, például hadikölcsöneiket átsibolták vállalati vagyonukból a nyugdíjpénztárak terhére, felhasználták a nyugdíjpénztár vagyonát olyan sibolásokra, — nem tudok erre jó magyar szót találni s nem is keresek rá jó magyar szót — egyszóval a vállalati nyugdíjpénz-