Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-428

A nemzetgyűlés 428. ülése 1925. évi június 17-én, szerdán. Ml miatt, nyilvános helyen elkövetett botrányokozás miatt két éven belül legalább 5 aranykorona büntetésre jogerősen elitéltek. Akármikor Ítélték el Ha ezelőtt húsz évvel Ítélték is el. Ez nem helyes. Gondoljunk vissza ifjúkorunkra, tudjuk, hogy magunk is milyen fából voltunk faragva. E rendelkezés szerint annak, aki múlatás után valami botrányt okozott valamikor, nem lehet választójoga. Azt gondolnám, csak akkor leszünk igazságosak, ha ide a »nyilvános helyen elkövetett botrányokozás miatt« szavak után még beiktatjuk ezt a kis szövegrészt : »jelen törvény hatályba lépte után«. Aki tehát a jelen törvény hatálybalépte után fog beleesni ilyen bűnbe, akkor, amikor már a jelen törvény életben van. Ez figyelmeztetne arra, hogy te ifjú . . . (Rakovszky Iván belügyminister : Benne van már az 1918-as törvényben is !) Épen arra akarok kitérni. Akkor rendben van s ez a szakasz megfelel annak a célnak, amely cél érdekében a t. kormány is valószínűleg tervezi, hogy t. i. erkölcsi nevelő hatása legyen. Megfelel tehát ennek a célnak anélkül, hogy igazságtalanságra vezetne és anélkül, hogy ebbe a pontba bele lehetne magyarázni azt a gyanút, amely kézenfekvő, hogy esetleg ezt fel akarják használni tisztán politikai pártszempontok céljaira. Igaza van az igen t. belügyminister urnák. El voltam készülve arra, hogy közbe fog szólni, mint aki ennek a törvényjavaslatnak anyagát és anteaktáit is jól ismeri s azt fogja mondani, hogy : hiszen ez az előző törvényekben is benne volt. De enélkül is foglalkozni akartam ezzel a kérdéssel. Igaz, hogy ez benne volt az 1918-as törvényben is, azonban meg kell gondolni, hogy az 1918-as törvény sohasem lépett hatályba. Hatályba nem lépett törvénnyel kapcsolatban gyakorlatról szó sem lehet, tehát kérem az igen t. belügyminister urat, hogyha arról van szó és azt akarják biztosítani, hogy ebből a törvényből életrevaló törvény legyen, h-ogy ez ne járjon ugy, mint az 1918. évi XVII. te, — hiszen önök annál erősebb törvényt fognak alkotni, minél kevesebb oldalról lesz az megtámadható, mert uj, szigorú törvényt csinálni sokszor annyi, mint semmi törvényt nem csinálni — akkor legyen az igen t. belügyminister ur és a kormány méltányos és engedje simítani ennek a törvénynek egyes rendelkezéseit, egyes extra dolgait, mert így sokkal erősebb törvényt alkotnak, mivel kevesebb helyen lesz az megtámadható az elkövetkezendő két esztendő alatt, amikor ennek a törvénynek foganatba vételére, a gyakorlatban levő kipróbálására kerül a sor. Azt hiszem, csak szolgálatot teszünk, ha mindenütt simítani igyekszünk és megértéssel arra törekszünk, hogy a tudományos szempontoknak is megfelelően járjunk el. Nagyon kérem a belügyminister urat, ne méltóztassék feszélyeztetni magát azzal, hogy gyakorlatban nem volt és életbe nem léptetett törvényben is benne van ez a rendelkezés, mert abból a szempontból, hogy visszaható erővel, visszamenőleg bizonyos következményekkel lehessen sújtani valakit, ebből a szempontból többet megkívánni, mint amennyi papiroson megvan, nem lehet. Ehhez megkívántatik, hogy annak a törvénynek legyen legalább párhónapos élete, hogy lehessen látni kint a gyakorlatban az eredményeket, hogy az átmehessen az életbe, hogy vérünkbe mehessen át, csakis igy lehet itt erre hivatkozni. Elismerem, hogy ez igen hathatós és igen könnyű érv, de inkább lehetne a jogalkotás szempontjából helyes és megállható érvre hivatkozni, ha jó szívvel méltóztatnék fogadni ezeket a javaslatokat és mindenütt, ahol lehet ezeknek, a szigorúan csak a jogászi tudomány szempontjából felvetett kéréseknek, eleget méltóztatnék tenni. Azt kivánnám tehát ide beiktatni, amit már említettem és fel is olvastam, s akkor ez a pont igy hangzanék (olvassa) : »Aki részegségért, nyilvános helyen, a jelen törvény hatálybalépte után elkövetett, botrányokozás miatt, két éven belül, öt aranykoronát meghaladó pénzbüntetésre legalább két ízben, jogerősen elitélve volt . . .« stb. Talán ereszben komolytalan az, hogy benne van a szakaszban, hogy öt aranykoronára két ízben elitéltnek már nincs választójoga, ellenben ha négy aranykoronára ítélték el, akár tízszer is, akkor van választójoga. Azt hiszem, hogy a komolyság követelményeinek ez nem felel meg. Igy tizenhatszor -húszszor elitélhető, visszaeső lehet, a jeien törvény életbelépte után akár húszszor is elitélhető valaki, de csak négy aranykoronára, s akkor megmarad a választójoga, ellenben, ha véletlenül kétszer öt aranykoronára Ítélték el, akkor már nem. Ez a rendelkezés nem egészen logikus és nem egészen megnyugtató. (Ugy van! Ugy aan ! a baloldalon.) A nyolcadik pontnál lehetne még kifogást emelni különösen azért, mert a 8. pont abba. a rendszerbe, amelyben ez a szakasz fel van építve, — de a 10. § is — nem igen illik be, mert itt olyan koncessziók tehetők a választójogból való kizárásnál, amelyek a szakasz többi részeivel, az ebben mutatkozó rendszerrel, ellentétben vannak. Nevezetesen vannak esetek, ahol az államfői kegyelmet a javaslat nem respektálja. Azt mondják, mindegy ha megkegyelmeztek is valakinek, akármennyire is tiszteletreméltó szempontból, nem. moshatja le róla a viz se azt a bűnt, amelyet elkövetett, tehát őt a kegyelem hatályától kezdve politikai jogi következményekkel kell sújtani. A 8. pont ezt az álláspontot feladja — szerintem egész helyesen — és épen ezért nem támadom, csak rá akarok mutatni bizonyos nyugtalanító ellenmondásokra. Ha az egyik helyen meg lehetett tenni, hogy annak, akit szándékosan elkövetett vétség miatt szabadságvesztés büntetésre ítéltek és annak az államfő elengedi a büntetést s megkegyelmez neki, errenézve azt mondja a 8. pont, hogy az illető nem részesül ennek a 7. §-nak sújtó következményeiben, vagyis megmarad a választójoga. Ez nagyon helyes, mert hiszen miért adnak nagyon sokszor kegyelmet? Kegyelmet szokás adni justiz-mordok esetében. Sokszor a bíróság, bármikép igyekszik is az igazságot kideríteni, nem tudja kideríteni és nem lehet segíteni az eseten. Ekkor kénytelen a kegyelem eszközéhez folyamodni, hogy a justizmordot jóvátegye. A történelemből akárhány ilyen esetet, ismerünk, hogy valakit kivégeztek ártatlanul, de később kiderüli, hogy nem ő követte el a bűncselekményt. Az élet mindennapi tapasztalata tehát, hogy csak a kegyelem eszközével lehet segiteni a különben helyre nem hozhatón ; t. i. nagyon sokszor perújítás esetében sem volna lehetséges az ujrafelvétel, mert a Bp. azt mondja, hogy perújítást csak akkor lehet elrendelni, ha a védelem uj bizonyítékokat, vagy más eféléket produkál. Nagyon sokszor produkál is a védelem bizonyítékokat és javasolja, hogy tanút hallgassanak ki, de a biróság elutasítja a kérelmet, minthogy a bizonyítékok nem ujak, mert a perben már volt szó róluk és mégis ennek alapján történt meg, hogy kiderült az Ítélet tévessége. Ennélfogva jön az államfői kegyelem, amely elengedi a büntetést és természetesen következményeit is. Sokszor más erkölcsi okokból,— Isten tudja hány és mennyi szempontból — de a minősítéssel kapcsolatos okokból jön a kegyelem, tehát helyes, ha a következményeket is elengedik. Azonban, ha itt arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a büntetés a szándékosan elkövetett vétség esetében elengedtetik és az illetőnek megkegyelmeznek, tehát megkegyelmeznek valakinek, aki például gyilkosságot követett él, vagy szándékos emberölést, — mondjuk csak szándékos emberölést — amely egyike a