Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-412

A nemzetgyűlés 412. ülése 1925. évi május hó 20-án, szerdán. 65 legnehezebb dolgok egyike a politika. A politikához tudás kell, mint minden máshoz. A politika nehezebb, mint minden más: félig művészet, félig tudomány. Tekintettel kell lenni a múltra, ismerni kell a történelmei, ismerni kell mai nap már az egész világot, különösen azonban saját hazáját és a jelent kell ismernie a politikusnak. A tudomány magában nem elég, mert a múlt tapasztalataiból nem lehet olyan igazságokat leszűrni, amelyeket vakon lehetne a jelenre alkalmazni. Tekintettel kell lenni mindig azokra a speciális körülményekre, amelyek egy országban fennállanak (Helyeslés jobb felől.) és megváltoztatják minden egyes rendszabály hatását. Mindezekre tekintettel kell lenni, hogy az ember jó politikát folytathasson. Ezért tehát szükséges, hogy az intelligencia vezessen. Szükséges ez főleg azért is, mert a politikában való hiba végzetes, (Ugy van! balfelöl.) Sokáig volt, hogy azt tartották, hogy a politika sportja az uraknak, afféle uri huncutság, mint a példabeszéd is mondja. (Lendvai István: Talán nem épen uri, de huncutság!) De most meggyőződtünk arról, hogv ez nem sport, nem játék, hanem a nemzet életéről való intézkedés (Ügy van! bal felől.); hogv a rossz politikát mindenki megérzi saját bőrén, saját érdekeiben, saját érzelmeiben. Mi mindnyájan azért szenvedünk, mert rossz politikát vittek hosszú ideig. Egész Eurpa visszaesett legalább egy félszázaddal azért, mert rossz, szenvedélyes politikát vittek ahelyett, hogy 'a józan észre hallgattak volna a különböző hatalmak, a különböző államok. Mi speciálisan megszenvedtük azokat a hibákat, amelyeket a mi kormányaink követtek el. (Uay van! half elől.) A politika a nemzet életével és halálával dolgozik és játszik, ölhet nemzeteket és felemeltei. {Uay van! Ugy van! half elől.) Ezért természetszerűleg roppant szükséges, hogy ezt a nehéz és hatásaiban tragikus dolgot olyanok kezeljék, akik értenek hozzá: ebben azt hiszem, egyetértünk jóformán mindnyájan. Most már csak az a kérdés, hogy ez miképen legyen biztositható hosszú ideig, állandóan. És — sajnos — itt térjünk el teljesen egymástól. Mert kél rendszert ismerek e tekintetben. Az egyik az, amely abból indul ki: mivel ész. tudás, műveltség kell a politikához, Csak azoknak biztosítsuk kizárólag a politikai jogokat, akikben ezek a kvalitások megvannak, a többieket zárjuk ki; vagy amennyiben ez nem volna lehető, mret akkor nagyon sokakat kellene kizárni, állítsunk fel olyan intézményeket, amelyeknek segítségével ezeket akaratuk ellenére arra lehet kényszeríteni, hog-y azt a politikát kövessék, amelyet a hozzáértők megszabtak, a felsőbb osztályok kivannak, a kormányok meghatároznak. Ez az egyik felfogás, amely ma körülbelül már lejárta magát mindenütt, csak Magyarországon nem. (Ugy van! Ugy van! bal felől. — Lendvai István: Mert itt fúlsokan képzelik magukat intelligenseknek! Magyar fantázia!) Ez a rendszer a sokkal biztosabb, a sokkal kényelmesebb, addig, mig fennáll. A veszély azonban abban van. hogy ez nem tarthatja magát, előbb-utóbb el kell buknia és akkor vele együtt sülyed, vész el', válik lehetetlenné az intelligencia és a felsőbb osztály további vezetése, sőt ahol ezt a rendszert követték, többnyire annak léte is. Összetörik abban a válságban, amely elkerülhetetlen, mert természetellenes, a modern hatalmi viszonyokkal ellenkező állapotokhoz köti saját és az ország érdekét és mikor azután ez a fenn nem tartható állapot összetörik, vele törik össze a nemzet szine-javának befolyása, az a hatalom, hogy irányítsa az ország sorsát. (Ugy van! Ugy van! baífelől) Ez az a nagy veszély, amelytől én a magyar intelligenciát, a magyar felsőbb osztályokat és a középosztályt féltem. Mert olyan kényelmes az a másik rendszer, amely nem fárad azzal, hogy a hatalmat mindennap magának megszerezze, kivívja: kötelességteljesités, munka, szervezkedés, dolog és utánajárás által. (Ugy van! baífelől.) Annyival kényelmesebb monopóliumok mögé sáncolódni, jogokat biztosítani maguknak, mint fárasztó és sohasem egészen biztos kimenetelű küzdelmet folytatni. De ez a rendszer a helyes, amely az erkölcsi befolyásra fekteti a súlyt, ezt akarja állandósitani és fentartani a felsőbb osztályok számára. A történelem azt bizonyítja, hogy mindenütt, ahol a másik utón jártak, beállt a nagy krach, a nagy büntetés, kivétel nélkül mindenütt megbosszulta magát ez a rövidlátás, már Magyarországban is megbosszulta magát egyszer és közel voltunk hozzá, hogy elpusztuljunk. Ne kövessük el tehát ugyanazt a hibát még egyszer, ne hívjuk ki a sorsot magunk ellen ugyanazzal a konok rövidlátással, amellyel egyszer már kihívtuk. (Helyeslés és taps baífelől.) A történelem bizonyítja azon állitások helyességét, amelyeket most kockáztattam meg, s amelyekre egy pár példát lehető röviden felhozok. Franciaországban a nagy forradalom annak volt következménye, hogy kellő időben nem tették meg a koncessziókat. Nem volt belátás, féltek attól, hogy jön a plebs uralma, hogy az fel fog mindent dönteni, és azt hitték, hogy az országot csak a legfelsőbb osztályok: az arisztokrácia és a király együttesen irányi that ják, csak bennük van meg a kellő műveltség. És mi volt az eredménye ennek a politikának? Azt, hogy letörték királyostól, arisztokráciástul. Letört az egész társadalmi rend, annyira, hogy azt már nem is tudta a társadalom önmagától megmenteni, kénytelen volt a cezarizmus előtt meghajolni, Napóleont elfogadni s csak ez volt képes a munka előfeltételét képező békét és rendet megvédeni. Épen ez az úgynevezett konzervatív, reakciós rövidlátás tette tönkre azokat az osztályokat, amelyek érdekében most dolgozunk. (Ugy van! Ugy van! baífelől. — Kuna P. András: Orleansi Fülöp is segitett benne!) Egy másik példát is felhozok. (Zaj.) Különben mindezekről órák hosszáig lehetne beszélni, de egész rövid foglalatban megint csak egv hasonló francia példára utalok 1848 előttről. Akkor Guizot és a többi nagytudásu államférfiak, kitűnő hazafiak joggal és igazsággal féltették a demostól, a tömeguralomtól, a.tömegeknek egyszer már megnyilvánult egyeduralmától Franciaországét és nem akarták kiterjeszteni a választójogot. Ott speciálisan a választójog volt az ütközőpont. És mi volt a következménye? Az, hogy elseperték őket, összeomlott az egész konzervatív francia társadalom, örökre elvesztette befolyását Franciaországban és megint csak cezarizmus, I. Napoleon helyett III. Napoleon mentette meg ideigóráig a belső rendet. És most nézzünk ellenkező példát. Anglia 1830-ban állott a választás előtt. Ott is megrögződött a választójog ugy, mint nálunk sokáig; ott sem terjesztették ki és akkor a vezető osztályok liberálisabb, előrelátóbb, bölcsebb része kézbe vette az ügyet, maga követelt messzemenő választójogi reformot. És mire vezetett ez? A konzervatív többség, épugy mint Fran-