Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-410

32 A nemzetgyűlés 410. ülése 1925. évi május hó 15-én, pénteken. .iák ki — kategorikusan és kifejezetten — a választói jogosultságból. Ha önöknek ez általános választójog, akkor — bocsánatot kérek — itt megszűnik minden kapacitáció és minden józan tárgyalás lehetősége. A bizottság jelentése — mint méltóztattak látni e néhány idézetből — gyönyörűen lefekteti azokat az elveket, amely elvek alapján kellett volna magát a törvényjavaslatot is elkészíteni. Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak a bizottsági jelentés második részére, amely azután a magyar népnek van szánva. A bizottsági jelentés első része — ügy látszik — a külföldnek, második része pedig a magyar nemzetnek van szánva. Azt mondja a jelentés második része: „A közjogok kiterjesztésének mértékét azonban magasabb érdekek gátolják." Az igen t. bizottság és az igen t. kormány nem mondja meg azonban, hogy mik azok a magasabb érdekek. A választójog mértékének megállapításánál — mondja továbbá a bizottság jelentése — a sajátos hazai viszonyokat kell figyelembe venni". Azt miondja még végül, hogy — s ez a legérdekesebb, s a magyar törvényhozásban is eddig páratlanul álló dolog — mindenekelőtt a polgári társadalom védelméről akar gondoskodni. Méltóztatnak látni tehát, t. Nemzetgyűlés, hogy a választójogi bizottság jelentésének második része merőben ellentmond a bizottsági jelentés első részének. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Dénes István: T. Nemzetgyűlés! Az igen t. belügyminister ur javaslatának indokolásában azt mondja, hogy a jogfolytonosság érdekében alkalmazza ezeket a magasabb szempontokat, ezeket a sajátos hazai viszonyokat. Ugy látom, a jogfolytonosság kérdésében a tisztelt kormány oly messzire megy el, hogy a t. ministerelnök .ur hajlandó volt ezt hézagpótló intézménynek minősíteni. A jogfolytonosságot azonban abszolúte nem látom akkor, amikor a magyar nép széles rétegeivel szemben kellene ezt a jogfolytonosságot alkalmazni. Az igen t. belügyminister ur és a t. kormány a háború előtti korszak sötétebb részének jogfolytonosságát akarja fentartani ma, egy szörnyű világháború után. Egyszerűen ki akarja küszöbölni a világháború tényét a magyar nemzet történelméből; ez nem létezik. Pedig a világháború alatt is történtek néminemű bizonyos apró dolgok, egy pár ezer magyar ember meghalása, épen a széles néprétegek közül, amely tényt nem lehet és nem szabad figyelmen kivül hagyni. A világháborúi tényét átugrani semmi körülmények között sem szabad. Ez is egy darab történelem, ez is egy tény, melynek folytatása kell hogy legyen a jogokban is, akkor, amidőn választójogról beszélünk. Igen, koncedálom, hogy a világháború, amelyben- 250.000 magyar pusztult el. épen ama széles néprétegek közül, melyeket ma éretlennek méltóztatik bélyegezni, ez a szörnyű történelmi tény nem a diszmentéseknek, nem a kastélyok négyesfogatainak felvonulása a magyar történelemben, hanem azon néprétegek felvonulása... (Rakovsïky Iván belügyminister: Épen ugy ott voltak azok is!) Komeedálom, nem is mondtam, hogy nem. Én csak azt mondtam, hogy nemcsak azoké volt, nem főleg azoké volt, mert 250.000 magyarnak csak a legszélesebb néprétegekből lehetett elpusztulnia, s ezeket a széles néprétegeket ma itt éretleneknek és megbélyegzetteknek minősitik. Én ugy gondolom, hogy annak a kormánynak, amely a jogfolytonosság tényét állitja szembe a magyar nép széles rétegeinek jogaival es igazságaival, illenék a jogfolytonossághoz ragaszkodni akkor is, amidőn a legutolsó magyar, király oly intézkedést tett, amely szinten a jogfolytonosság kérdéséhez tartozik. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak jól tudni, hogy 1917-ben a magyar király nem azt mondotta, hogy azoknak adjuk meg a választójogot Magyarországon, akik elvégezték a hat elemit, vagy négy elemit, s akiknek a mai kormány szerint Ítélőképességük van, hanem; oly választójogot adjunk a magyar nemzetnek, mely a jelen nagy időknek és a nép által hozott nagy áldozatoknak megfelel. T. Nemzetgyűlés! Ez is a jogfolytonossághoz tartozik. A magyar király 1917-ben megértette azt (Szakács Andor: Amit Csontos Imre nem ért meg!), amit ma nem akar megérteni sem a magyar kormány, sem a tisztelt többség jelentékeny része. A magyar király -~ ez is jogfolytonossági ténykedés, melyet a tisztelt kormány nem hagyhat figyelmen kivül — azt mondotta és azt is akarta, a törvénybe iktatni, hogy a döntő szó pedig Magyarországon azoké legyen, akik a háború alatt a legtöbbet szenvedtek és a legnagyobb áldozatot hozták a magyar hazáért. Mi itt a baloldalon ugy véljük, hogy azoknak, akik a király iránt nagy tisztelettel viseltettek, a király temetésekor könnyeket hullattak és akik folytonosan legitimista, jogfolytonossági elveket hangoztatnak, illenék tiszteletben tartani az elhunyt magyar királynak nemcsak testi ténykedéseit, nemcsak temetését, hanem szellemét is és ebben a szellemben megalkotni ezt a választójogi törvényt. Engedjék meg, hogy én az elhunyt magyar kiráh

r szellemével szemben, amelyet bátor voltam itt idézni, egyenesen kigunyolásnak tartsam a törvényjaI vaslat indokolását, amely azt az irányzatot. J amely elhunyt királyunk nagy szellemét és ! gondolkozását jellemzi, egyszerűen tagadó moz! galomnak minősiti. i A t. többség és t. a kormány a választójogi j törvényjavaslatban azzal az állásfoglalással szemben, amelyet az egész művelt világ elfogad — hogy t. i. a választójog egyedüli mértéke a nép.által hozott és hozandó áldozatok mértéke kell hogy legyen —. nem törődik a magyar I nemzet széles rétegei által hozott és hozandó I áldozatokkal, hanem egyszerűen egy uj érvet ! hoz fel és azt mondja, hogy a választójog kiter! jesztésének mérvét az Ítélőképesség szabja meg. Nem tudom, hogy ki téved? Mokcsay t. képviselőtársam szerint az egész világ téved, és a magyar kormánynak van igaza, amidőn erre az álláspontra helyezkedik. Az én szerény véleményem szerint még sem az egész művelt világ téved — és pedig nemcsak a nyugati, hanem a keleti művelt világ is —, hanem az igen t. kormány téved, amidőn az áldozatkészség helyett az Ítélőképességet teszi az emberi j og, a választójog alapjává. Kérdem a t. kormányt és a t. többséget, mi egyebet jelent az Ítélőképességre való hivatkozás, mint azt, hogy a kormány annak adja meg a választójogot, akiről feltételezi, hogy ítélőképességgel rendelkezik. Ki hivatott elbírálni azt, hogy ki rendelkezik ítélőképességgel? (Szabó Sándor: Az elemi iskolai igazgató!) Mi a mértéke az itélőképességneki? T. képviselőtársaim, Amerikában általában nagyon nagy az ítélőképesség, de ott senkitől sem kivannak bizonyítványt, mindenkinél azt nézik, milyen a rátermettsége, tudása, képzettsége. (Kiss Menyhért: Az egy elmaradott; állam, nem kultúrállam! — Szabó Sándor: És azt a képzettséget ki nézi!) Engedje meg t. képviselőtársam, hpgy felhívjam figyelmét arra, hogy az