Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-417
A nemzetgyűlés 117. ülése 1925. évi május hó 27~én, szerdán. 239 a revíziós agitációnak egyik legerősebb eszközét kiengedi a kezéből. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Veszedelem a hatalmi kizárólagosságnak az az öntudata is, amely ennek a javaslatnak minden betűjéből kiárad. A kisebbség felé való merevség, az a konok elzárkózás, amelyet tapasztalunk, a tömegekben a parlamentáris eszközöknek megvetését idézi elő, és azután hiába magyarázzák a vezetők a tömegeknek, hogy ez nem parlamentarizmus, hanem annak csak egy elferdült fajtája, azok a tömegek, amelyeket mi harmincéven keresztül az országgyűlésen kivül, három esztendeje pedig a parlamenten belül képviselünk, a diktatúrának egy leplezett formáját fogják látni a parlamentben. Ezt a hitet ez a javaslat nem gyöngíteni, hanem erősíteni fogja. Pedig nagy veszedelmeket rejt magában, ha a tömegek érdektelensége, sőt ellenszenve kiséri a parlament munkásságát, ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Európa valóban felfigyel, mert egyedül nálunk tárgyalják Európában a választójog problémáját az európai termelési és fogyasztási válság derekán. Akkor, amikor minden európai államnak a maga háztartási gondjain fő a feje, Magyarország a választójogi vita luxusát engedi meg magának, mintha bizony mi nem volnánk az európai válság szenvedő részesei, mintha bizony nálunk nem volna egy egészen különleges szanálási válság is, ( Meskó Zoltán : Itt már mindenki szanálva van !) mintha nem lett volna Trianon, nem lett volna háború és békeszerződések, mintha még ott tartanánk 1912-ben, vagy 1913-ban, amikor a választójog még pártoknak és politikusoknak házi mumusa volt, amellyel hol lekötötték, hol elriasztották, hol felizgatták és tüntetésekbe vitték, hol pedig egyszerűen elejtették Magyarország dolgozó népét. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Szerte a világon mindenütt, még a háborúban vagy legalábbis a háború után elintézték a választójog problémáját, elintézték pedig egyértelműen, hátsó gondolatok, kizárási szándékok nélkül. Valahogyan az a felfogás alakult ki mindenütt, hogy azok, akiket a páholybanülő parlamentek ölni és meghalni küldtek, ezután maguk is bele akarnak szólni abba, hogy kik legyenek azok, akik ilyen parancsokat ezután kiadhatnak, akiknek ilyen ölési és öngyilkossági parancsok kiadása hatalmában fog állani. Ez a meggondolás szülte Európaszerte az általános, egyenlő és titkos választójog gondolatát és annak végrehajtását a háborugyötört országokban épugy, mint a háborútól megmenekült országokban mindenütt. És jellemző, hogy bármilyen rezsimek, bármilyennek váltogatták egymást egymás után, — jöhetett Ausztriában Renner elvtársam után a keresztényszocialista kormányzat, jöhetett Angliában a munkáskormány után a konzervatív többség, sőt jöhet most a nagy Ebért után Németországban Hindenburg — a választójog alapelvein nem változtattak és nem fognak változtatni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A választójogi javaslatról a ministerelnök ur tiszteletreméltó őszinteséggel azt mondotta, hogy ez politikum. Ezzel szemben, engedjék meg, hogy mi azt állítsuk, hogy a választójog kérdése tulajdonképen etikai kérdés is. A javaslatnak nem is burkolt célja az, hogy a jelenlegi kormányzópárt, a közigazgatási hatalom jelenlegi birtokosai, jelenlegi irányitói számára az örök hatalmat biztosítsa. ( Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mi ezekről a padokról a kérdést etikai oldaláról bíráljuk el. Vagy tényleg az ország többségét képviseli az uralkodó rendszer, akkor minél szélesebb, minél általánosabb és tágabbkörü az a javaslat, az a választójog, annál nagyobb, annál hatalmasabb az igenlése azoknak a módszereknek, amelyekkel ők dolgoznak. Ha azonban ez nem áll és ők ezt a bizmalat nem bírják, akkor a hatalom birtoklása egyértelmű azzal, amit nyíltszívű emberek bitorlásnak neveznek. De ha igazságosak akarunk lenni, — és ez az indokolás fel is hangzott egy párszor a vitában — akkor van még egy harmadik eshetőség is, t. i. az, hogy az általános, választójog alapján megválasztott parlament nem az egész ország érdekében dolgozna, és ez a változás állítólag nem volna az ország érdekében való. Ezt az érvet, ma a XX. században is nagyon gyakran halljuk, holott ez az érv még a XVIII. század abszolutizmusának idejéből való, abból a felvilágosult abszolutizmusból, amelyből ma már nem a felvilágosultságon, hanem az abszolutizmuson van a hangsúlj% tehát a delizsanz korából való ez az érvük a rádió korában nem érvényesülhet. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A dolgozó nép képviselete, a magyarországi szociáldemokrata párt soha sem merné állítani azt, hogy mögötte áll az ország dolgozó népének többsége, ha valóban nem állana mögötte és soha sem merné azt hinni, hogy van valami, ami a népszuverenitás, a nép autonómia felett áll. Ez a meggyőződés vezeti pártunkat akkor is, amikor olyan területen is harcol ez ellen a választójogi javaslat ellen, amely területen az ő számára a jelen pillanatokban nagyon sok siker nem kínálkozik és ez a női választójog. A bel- és külföldi példák egyaránt azt igazolják, hogy az évszázadok folyamán, begyökeresedett tradíciók, a nőknek a társadalmi és gazdasági életben osztálykülömbség nélkül való hátrányosabb elhelyezkedése, mindenféle babona, mindenféle elfogultság a maga számára kihasználja a nőket és hogy a progresszív gondolat csak a fejlődés magasabb i'okán tud elhatolni ezek közé. Be kell vallani, hogy attól az anyókától kezdve, aki Húsz János máglyájára még egy hasáb fát odavitt, egészen azokig az asszonyokig, akik a választói jogosultság teljességének birtokában a legutóbbi német választásokon a reakció felé lendítették a német birodalom sorsát, sajnos, ebben a hosszú sorban mindenütt ott vannak jelentős számnál a reakció, a haladásellenesek táborában nők is. De ugyanakkor a haladás, a tudomány, a művészet, a polgári munka és a gyári robot százezerszámra termeli ki azokat az asszonyokat, akik semmivel sem maradnak hátra, a velük hasonló helyzetű férfiak mögött. És itt nem akarok hivatkozni még csak a Kowaleszkákra .sem, még a Berta Suttnerekre sem, az Ellen Key-kre sem, a Márta Bonfieldekre sem, csupán azok előtt az asszonytestvéreim előtt állok meg tisztelettel, akiknek a nevét semmiféle história nem jegyzi fel, akik falun napszámosmunkában vagy legfeljebb a maguk néhány holdján robotolnak, a gyárak gépeinél, a vállalatok íróasztalai és Írógépei fölött görnyedeznek és ott végzik a férfiakéhoz hasonló súlyosságú és az övékkel egyforma mértékű felelősségű munkát. Ezek nevében és ezek érdekében vallja magát nemcsak minden szocialista, hanem minden haladó szellemű, sőt minden emberiesen gondolkozó egyén a női választójog törhetetlen hivének. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Miért kell a női választójog, miért követeljük mi a nő választójogát és milyen hosszú időn keresztül verekedtünk mi a női választójogért? A női választójogért való harc teljes egészében a XIX. század eseménye. Ugyanabban a mértékben, ahogy a feltörekvő jogfosztott rétegek a maguk számára követelik a választójogot, a politikai jogokban való részesedést, ugyanolyan tempóban, ugyanolyan iramban, ugyanolyan formában vegyül bele ezekbe a követelésekbe a női választójog követelése is. Az államnak, a közösségnek terűéiben egyformán vesz részt a férfi és a nő. Nem tesz különbséget a demokrácia, a több vagy kevesebb vagyonnal biró, a több vagy kevesebb H7 S '
