Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-417

234 Ä nemzetgyűlés 417. ülése 1925. évi május hó 27-én, szerdán. dásában, rétegződésében, hogy a japán munkásmozgalom sem akarta sem politikai, sem gazdasági szervezeteibe felvenni. A kérdés ma már megszűnt. Egy évszázadokon át megvetett, kitagadott, a társadalomból kirekesztett páriatömeg bekerült-Japánban az alkotmány sáncaiba, ismétlem, ott a világ legszélsőbb keletén ugyanakkor, amikor nálunk Európa közepén a józan, az érett, az államfentartó magyar nép nagy tömegeitől megtagadják a legelemibb, legprimitívebb polgári jogot. Ismétlem tehát, hogy nem emeli államunknak sem dicsőségét, sem hírnevét, hogy nekünk még mindig választójogi problémákkal kell bíbelődni, hogy a mi kezünket még mindig ezeknek a problémáknak bogozgatása köti meg, hogy még mindig ez veszi el tőlünk az időt, hogy más kérdésekkel foglalkozhassunk s más kérdések megoldásával épitsük meg ezt az összeomlott államot. Az államok, amelyek a háború következtében vagy nagyon súlyos sebeket szenvedtek, vagy gazdaságilag egészen összeomlottak, sietve elintézték az alkotmányjogi kérdéseket, vagy még a háború alatt vagy közvetlenül a háború után. Nem is kell Angliára utalnom, nem kell utalnom Poroszországra, Bulgáriára, nem kell utalnom egyetlenegy olyan államra sem, amelynek volt meggondoltsága, hogy akkor intézze el ezeket az alkotmányjogi problémákat, amikor ehhez volt ideje. Felemelkedni a romokból, uj fizikai és szellemi értékeket teremteni, uj hazát építeni, — hiszen mindenütt rájöttek, hogy ehhez a társadalom egész erejére van szükség. Egy állam, amely élni akar — és hozzáteszem : amely becsületesen' akar élni — nem engedheti meg magának azt a rettenetesen veszedelmes fényűzést, hogy ma, amikor a nacionalista-soviniszta gyűlölködés atmoszférája még mindig nem enyhült meg, necsak kifelé, a rivális nemzetek felé veszekedjék és verekedjék, hanem saját állampolgáraival szemben is harcot folytasson. Ezt a veszedelmes fényűzést rajtunk kívül egyetlenegy állam sem engedi meg magának. Belső politikai harcokat provokálni, valóságos politikai polgárháborúkat erőszakolni akkor, ami dőn épiteni kell, amikor minden erőt a nyomorból való felemelkedés munkájába kell állítani, — hát mondja meg akár a legelfogultabb vagy a legmaradibí) ember ebben az országban, hogy van-e ennél nagyobb hazaárulás. Van-e nagyobb hazaárulás annál : a lelkeket, készségeket, kezeket tudatosan távol tartani az ország újra felépítésétől ? T. Nemzetgyűlés ! így volt mindenütt, hogy elintézték az alkotmányjogi problémákat, felruházták a polgári jogegyenlőség minden diszével azokat, akik erre rászolgáltak, mert — mint mondottam és amit nem győzök eléggé ismételni — mindenütt belátták azt, hogy épiteni, újra épiteni csak a társadalom egész erejének felhasználásával lehet. Nálunk, sajnos, mint annyi minden más kérdésben, ezen a területen is másként van. Pedig volt idő, amikor a magyar nép is joggal hihette, hogy nagy áldozataival szemben a hálának legalább egy kicsinyke mértékével fog találkozni. Volt idő, amikor rettenetes véráldozatai közepette, a nyomor, szenvedés és megpróbáltatások közepette joggal számithatott arra, hogy a vérnek, szenvedésnek és a gazdasági pusztulásnak rettenetes árja legalább a politikai szolgaság régi világát fogja elmosni és annyi áldozatból és szenvedésből a dolgoknak egy tűrhető, uj rendje fog kikerekedni. Sajnos, ebben a jogos várakozásában, ezekben a jogos álmaiban is meg kellett csalódnia a magyar népnek. És én állítom, hogy a legrettenetesebb csalódást ez a kormány okozta azzal a választójogi javaslatával, amelyet a háború nagy, intő tanulságai után volt bátorsága a nemzetgyűlés elé terjeszteni. De nemcsak csalódás az, amely eltölti a magyar népet ; a megcsalt emberek keserürésége is felhullámzik benne, mert emlékeznek ám mindenütt ebben az országban, hogy amikor az áldozatokat kívánták a néptől, akkor nagyon sok szépet és nagyon sok jót ígértek (Propper Sándor : Tizennyolctól ötven évig a harctérre !) és mert odalent a társadalom mélységeiben nem mindenki tudja azt, hogy az állam és benne az uralkodó nemzeti társadalom sohasem tett egyebet, mint hogy állandó harcot vivott, felülről vezetett osztályharcot folytatott a dolgozó magyar néposztályok politikai és gazdasági jogai ellen. Erre rá fogok mutatni a számok világosságánál és mindenkinek el kell majd ismernie, hogy ez így van s hogy ezt a politikát, ezt a felülről megindított, századok óta megindított kíméletlen osztályharcot még ma sem fejezték be, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) sőt még ma is hasonló kíméletlenséggel és ebben a kíméletlenségben hasonló veszedelmek és katasztrófák ígéretével folytatják tovább. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! A választójog kérdéseiben kulminál különösen ez az osztályharc a magyar nép gazdasági és politikai jogai ellen. 1867 óta a -^.álaszójog kérdésében ez a politika egy percre sem ízünelelt ; ezt a politikát ez a mostani kormány is iolytatja ez a mostani kormány is folytatja a maga politikai láboruját a magyar nép ellen és ebből az előterjsztett javaslatból látom azt, hogy a korma ív még csak fegyverszünetet sem akar engedélyezni, még csak fegyverszünetre sem akar lepni a magyar néppel. Az elmúlt napok folyamán itt hivatkozás történt a történelmi osztály szerepére, hivatkozás történt különösen az úgynevezett történelmi középosztályra. Olyan formában, amiből meg kellett értenünk, hogy ezt az osztályt mindenféle fogással, mindenféle apró-cseprő vagy nagyobb politikai szurrogátummal meg kell tartani abban a pozíciójában, ahol most van. Meg kell tartani politikai pozícióiban és oda kell juttatni gazdasági vonatkozásokban is, ahol volt valamikor. Hogy a történelmi középosztály odáig jutott, ahol most van, ez különösen politikai tekintetben az ő hibájából is történt. Hogy gazdaságilag ott van, ahol most van, ennél lehet disztingválni. Lehet állítani, hogy saját hibái voltak a forrásai ennek a mostani helyzetnek, lehet mondani akármit, de állitom, hogy a magyar középosztálynak ezt a már régebben megindult lassú szétporladását nem lehet megállítani olyan szurrogátumokkal, amilyeneket ez a választójogi javaslat tartalmaz. A középosztálynak nagy hibája, hogy sohasem látott túl a maga kis kúriájának horizontján, sohasem akart résztvenni olyan harcokban, amelyek az állam modern fejlődéséért, ennek a fejlődésnek feltételeiért folytak. Amikor a középosztály szétporladása megkezdődött, ennek tagjai nem mentek sem kereskedői pályára, sem ipari pályára. Elhelyezkedtek hivatalokban, megkövetelték, hogy számukra hivatalokat szervezzenek. Meg is tették. Nem mentek tehát olyan pályára, amelyen érezniök kellett volna, hogy politikai jogok nélkül, a polgári jogegyenlőség teljes érvényesülése nélkül nem tud tovább jutni és csak vergődés az élete. Olyan pályákon, amelyeken ezt. kellett volna megérezniök, a középosztály tagjait nem láttuk. A történelmi középosztály sohasem volt ott, ahol az alkotmán}' modern tartalmáért uj erkölcséért, uj szelleméért, általában a társadalmi és politikai szabadságért folyt a harc. Igen fájdalmas, hogy ez igy történt, mert ennek a passziv viselkedésnek nagy szerepe van az ország mai politikai és gazdasági állapotában. De én nem tudok ennek a történelmi középosztálynak áldozatairól még a 48-iki törvény-