Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

A nemzetgyűlés 416. ülése 1925, kaja a kormány politikájának és komoly figyelmeztetés arra, hogy álljunk meg azon a "végzetes lejtőn, amelyre az utóbbi években jutottunk ; egyben válasz a délivasuti vendéglőben kiadott hirhedt jelszóra, amely szerint a szociáldemokratákkal nem állanak szóba. A dolgozó polgárság a verdikt szerint igenis szóbaállott velünk (Pikier Emil : Nagyon szivesén !), mert felismerte becsületes és őszinte szándékainkat és mert tanult a múltból, amely épen azért, vált végzetessé az országra nézve, mert évtizedeken és évszázadokon keresztül nem állottak szóba a munkásokkal, (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Mi pedig a fővárosi választásoknál beigazoltuk, hogy önös célok nélkül, sőt áldozatok árán is tudunk és akarunk alkotmányos eszközökkel küzdeni a szabadságért és az igazi egyenlőségért, — ha ezt lehetővé "teszik számunkra. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az a véleményünk, hogy a hosszú utón együtthaladhatunk kölcsönös megértéssel az egyenlő jog és egyenlő kötelesség jelszavával ; ugy értelmezvén az egyenlő kötelességet, hogy az a teherviselőképesség arányában osztassák szét. Parlamentáris munkánk legelején olyan programmot adtunk, amelyet mindenki magáévá tehet, aki az összesség érdekét tartja szem előtt és tud is, akar is lemondani az egyoldalú osztályuralomról, osztálykiváltságokról, amelyeknek mi nem vagyunk szószólói, hanem igenis harcos ellenfelei. Most is hangsúlyozzuk : nem kívánunk lehetetlent, olyant, ami az országra káros, mert a dolgozó nép kiemelése a nyomorúságból és jogtalanságból nem káros az országra, hanem hasznos. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Belekapcsolódni kívánunk a nyugati kultúrába és egyengetni akarjuk az útját annak, hogy kívánságainkért, céljainkért oly eszközökkel küzdhessünk, amelyek a polgáriasult társadalomban általában elfogadottak. De, hogy ezt tehessük, ahhoz a túloldal belátására és megértésére van szükség, mert enélkül mesterséges akadályokkal kerülünk szembe, amelyek elhárítása szükségszerüleg más eszközöket igényel és provokál. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! így leróván a pártom részéről nyert megbízást, elöljáróban meg kell állapitanom, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat nem egyengeti útját annak a célnak, amelyet mi ma másodízben deklarálunk itt a nemzetgyűlés szine előtt, amelyhez mi másodízben ajánljuk fel készségünket, mert ez a javaslat nem a haladást szolgálja, hanem a visszafejlődést. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Márpedig az a meggyőződésünk, -— amint ezt aktív ministeri ajkak más vonatkozásban hangoztatták, — hogy ha a fene fenét eszik, akkor sem lehet az idő kerekét visszafejleszteni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha a fene fenét eszik (Meskó Zoltán: Már megette a fene a fenét!), akkor is csak a fejlődés, haladás utján maradhat ebből a csonka országból egyáltalán ország. T. Nemzetgyűlés ! Elsősorban a két indokolással kívánok foglalkozni, egyrészt a ministeri, másrészt a választójogi bizottsági indokolással, mert ezek az indokolások nem maradhatnak zárt körben. Olyan értékes vallomások foglaltatnak ezekben az indokolásokban, amelyeknek konzekvenciáit azonban nem vonták le, (Ugy van ! a .szélsőbaloldalon) hogy ezeket az értékes vallomásokat nem lehet titok tárgyává tenni, ezeket az értékes vallomásokat meg kell ismernie az ország dolgozó népének, hogy ezekből ismerjék meg : mire kell törekedniök, ha ebben az országban élni akarnak. Szinte érzi az ember az izzadság-szagot, ha belemélyed ezekbe az indokolásokba, olyan megerőltetésükbe került valahogy önmaguk előtt is évi május hé 26-án, kedden. .191) plauzibilissé tenni azt, amit itt törvénybe, paragrafusokba foglaltak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Szilágyi Lajos : Nehéz munka lehetett !) Összehasonlításokat eszközölnek az 1918-as, 1913-as választójogi törvényekkel, amelyek gyakorlati alkalmazást sohasem nyertek, s ezen az alapon mutatják ki, hogy ez a választójogi javaslat a számszerüség szempontjából milyen nagy haladást jelent. Ezzel szemben én azt hiszem, hogy kevesebb erőlködéssel sokkal nagyobb haladásra és fejlődésre mutathattak volna rá, ha nem ezekkel a soha életbe nem léptetett törvényjavaslatokkal hasonlítják össze a mai javaslatot, hanem pl. az 1874-es törvényjavaslattal, az 1848-as törvénnyel, sőt ha 1848 elé mentek volna vissza, akkor mutathattak volna csak ki igazi haladást. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : 1514-re ! — Pikier Emil : Ott földelték el Magyarország jövőjét ! Most ezzel a javaslattal megismételhetik !) T. Nemzetgyűlés ! Egy-két szemelvényt arról, hogy milyen nehéz egy * igaztalan ügy mellett küzdeni és egy igaztalan ügy mellett érveket felsorolni, s hogy micsoda ellentmondásokat produkál az ember ilyen erőltetett munkában. Azt mondja a kormány indokolása, hogy a mai javaslat nem hasonlítható össze az 5985/1919. M. E. számú kormányrendelettel, mert — mondja az indokolás — »ez a rendelet a bolsevizmus bukását közvetlenül követő időben, az akkori viszonyok kényszerítő hatás a alatt és azzal az egészen különleges célzattal jött létre, hogy annak alapján válasszák meg a rövid időre szabott megbízással voltaképen alkotmányozó, tehát különleges rendeltetéssel egybehívott nemzetgyűlés tagjait«. (Szilágyi Lajos : Bethlen tagadja, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés !) Ha szabad közbevetőleg megjegyeznem egyrészt, hogy ezt az indokolást, s az egész törvényjavaslatot nemcsak Rakovszky belügy minister ur, hanem gróf Bethlen István ministerelnök ur is aláírásával látta el, ha másrészt megállapítom, hogy Bethlen István ministerelnök ur Szilágyi Lajos t. képviselőtársamat felvilágosította arról a tévedéséről, mintha egy alkotmányozó nemzetgyűlésnek volna a tagja, akkor azt hiszem, sikerült kimutatnom az első ellentmondást, amelyben azonban bővelkedik ez a javaslat. Azt mondja továbbá : »bizonyára azért terjesztette ki ez a rendelet oly nagy mértékben a választói jogosultságot, hogy az állam uj berendezkedésének megállapítására hivatott testület tagjainak választása népszavazásszerüen történjék«. Azután : »Mindamellett hangsúlyoznom kell, hogy ez a törvényjavaslat annyira kibővíti a választók körét, hogy több mint 80%-át meghagyja azoknak a választóknak, akik az 5985/1919. M. E. számú kormányrendelet alapján tényleg nemzetgyűlési választójoghoz jutottak«. Hogy ez micsoda zsonglőrködés a szavakkal és fogalmakkal, azon az ember egyenesen eltűnődhetik. Egyrészt bővítik, másrészt meghagyják a választók 80%-át. Ez egy kis kontradikció, mert ha valaminek kihagyják a 80%-át, akkor ez nem bővítés, hanem szűkítés. De ezenkívül az a bizonyos Friedrich-féle rendelet — amely később törvényesíttetett az 1920 : I. te.-ben — nem tényleg, hanem csak névleg állapította meg a választói jogosultságot, mert amikor annak végrehajtására, tehát a választásokra, került 1920-ban a sor, akkor tudvalevőleg olyan állapotok voltak, hogy nagyon széles néprétegeknek abszolúte lehetetlen volt, hogy ezzel a névleges jogukkal éljenek. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De ezenkívül nem állja meg helyét a kormány indokolásának az a megállapítása sem, mintha ez a bizonyos Friedrich-féle kormányrendelet olyan széles terjedelmű lett volna, hogy azt népszavazás-