Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

198 A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. valami reális, komoly célja. Mit remélünk mi ettől? Azt reméljük, hogy egy olyan parlament fog összejönni, amelynek érzéke lesz a nép ezer baja iránt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mire való a parlamentarizmus, mire való a népképviselet? Hogy a nép olyan képviselőket küldjön be, akik tudják, hol szőrit a csizma — ahogy nálam az én svábjaim mondják — akikben megbízik a nép, akikről tudja azt, hogy közel állanak hozzá, hogy érdeklődnek ügyes-bajos dolgai iránt. Nagy reformokat kellett volna ennek a parlamentnek végrehajtania, nagy építőmunkát kellett volna végeznünk, de egy teljesen félszeg, pénzügyileg abszolúte meg nem alapozott végrehajtásában nem őszinte földreformon kivül, amely csak elrontotta a kérdést és nem javította, ez a parlament és az egységes párt kormánya semmi szociális munkát nem végzett. (Zaj.) Mindenféle erőszakolt közjogi fércmunkákkal tölteti velünk az időt a kormány. Csináltak egy olyan gyökerében elhibázott pénzügyi politikát, amely tönkretette iparunkat, kereskedelmünket és elvonta a termelő tőkét a mezőgazdaságtól, úgyhogy óráról-órára rohamosan növekszik a munkanélküliség és a nyomor. Ez a verkli nem mehet igy tovább. Ha ki akarjuk kerülni a forradalmat, akkor kell jönnie egy olyan választójognak, amely olyan parlamentet küld ebbe a terembe, amely a népért törvényeket. intézményeket, institúciókat, nagy, mélyreható szociális reformokat fog teremteni. (Kuna P. András : Esőt is hozzon a mezőgazdaságnak ! — Lendvai István : Most már lesz, mert András bácsi megszólalt ! — Propper Sándor : Kuna Andrásnak kell a nyílt szavazás ! — Pikier Emil : Kuna bácsi maga a derest szeretné visszaállítani ! Maga meg is érdemelné ! — Kuna P. András : Nekem is megvan talán a szabad véleményem ! Vagy nekem nem szabad?) Azokkal a támadásokkal szemben, amelyek bennünket, hogy ugy mondjam, forradalmasítanak, amelyek ugy akarnak beállítani bennünket a keresztény társadalom és a keresztény intelligencia előtt, hogy mi ebben az országban forradalmat akarunk csinálni, csak azt szögezem le, (Propper Sándor : Kapnak még egyet, de abból nem lesz feltámadás !) hogy a XX. században munka nélkül nincs semmi, még csak politikai befolyás, politikai vezetőszerep sem. Ha tehát a magyar középosztály meg akarja őrizni népszerűségét és politikai befolyását, erre csak egyetlen egy célravezető ut van : tessék odaállani a nép közé, tessék a nép érdekeit a nagy tömegek gondját-baját képviselni, tessék népszerű politikát csinálni, nem felületesen népszerűt, hanem a nép érdekében állót, amely ezt a gyökerében megrothadt, megposhadt magyar társadalmat talpra tudja állítani, mely társadalomnak alapfalai ki vannak rothadva, tönkre vannak téve évtizedes mulasztások következtében. Ugy nem lehet politikai pozíciót, politikai vezérszerepet fentartani, hogy tisztán csak a kis kerületi apró zsarnokocskáknak, a jegyzőnek, főszolgabírónak, a csendőrkáplárnak és az adóbehajtó végrehajtónak hatalmára bazirozza a középosztály az ő hatalmát. Nem. Tessék a magyar középosztálynak gondolkozásban és cselekvésben demokratizálódni. Én is ahhoz tartozónak vallom magamat és azt hiszem, abban nem kételkedik senki, hogy olyan magyarul érző ember, mint én, még lehet Magyarországon, de aki jobban szeresse Magyarországot, olyan nincs. Én fanatikus nacionalista vagyok. De épen azért, mert meg akarom menteni az országomat, azért vagyok fanatikusan demokratikus, azért vagyok igenis hive fanatikusan a demokratikus választójogi rendszernek és olyan választójognak, amely olyan parlamentet fog teremteni, amely az évtizedek óta elmulasztott szociális munkát végre fogja hajtani. Még csak egy mondatom van és pedig az, hogy amikor bejöttem a parlamentbe, láttam, hogy búzát hordtak ki a Duna mellett egy hajóról. Láttam, hogy az a munkás, aki a zsákot hordja ki a vállán, szétveti a lábát és keres széles, nagy támasztékot, hogy a nehéz súly alatt össze ne roskadjon. Minden magyar politikusnak az a célja, — más célja, sem élet-, sem politikai célja nem - lehet — hogy az egész nagy magyar nemzetnek a vállán és szivén lévő rettenetes terhet leemelje róla. Mert Krisztus urunk szenvedése óta nem volt olyan nehéz kp~ észt, mint amilyet a magyar nemzet hord a vállán és szivén. De hogyan akarjuk ezt a rettenetes terhet leemelni a magyar nemzet válláról? Ezt csak ugy tudjuk megcsinálni, ha lábunk alatt érezzük a minél szélesebb, minél mélyebb, hatamasabb néprétegek támasztékát. Ezt a nagy terhet, nagy keresztet a magyar nemzetről nem lehet másképen leemelni, mintha az egész magyar népre támaszkodunk. Ennek a nagy nemzeti gondolatnak pedig nem lehet a magyar nép elhagyatott, csalódott széles néprétegeit másként megszerezni, mint szeretettel, becsületes politikával, amely az ő akaratmegnyilvánulását minden befolyás nélkül biztosítja mélyreható, nagy szociális reformokkal. Mivel pedig mindeme nagy nemzeti célok érvényesülését megakadályozza ez a javaslat, ezt mint nemzetellenest, mint veszedelmeset a magyar nemzetemre, visszautasítom. (Éljenzés és laps a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Peidl Imre ! (Felkiáltások balfelől : Nem Imre, hanem Gyula! — Pikier Emil : Már a nevét is elfelejtették !). Peidl Gyula : T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt a választójogi terrort, a választási terrort és a lélekvásárlást továbbra is biztosítani kivánó javaslathoz szólanék, engedtessék meg nekem, hogy szocialista képviselőtársaim nevében egy deklarációt tegyek. T. Nemzetgyűlés ! Hosszabb távollét után megjelentünk újra az ország házában, hogy az utolsó pillanatban még egyszer kísérletet tegyünk annak a merényletnek megakadályozására, amelyet a kormány választójogi javaslatának keresztülerőszakolásával az ország dolgozó népe és végső fokon az egész ország ellen készül elkövetni. Erőszakkal távolítottak el bennünket, hogy a házszabályok szigorítását ellenzékmentesen, gyorsan tető alá juttathassák. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Példátlan eset ez a parlamentarizmus történetében. A parlamentek belső rendjét biztosító szabályokat mindenhol és mindenkor közös megállapodással igyekeztek létrehozni, mert megnyugvás csak ilymódon érhető el. De a kormány nem elégedett meg ezzel a parlamentáris gyakorlattal ellenkező eljárással, valamint a nyomába járó kétesértékü sikerrel, mert most ugyanilyen módon akarja törvényerőre emelni a legfontosabb alkotmányjogi javaslatokat is. Ismerjük a kormányzat ellenforradalmi mentalitását, tudjuk hogy készséges tábor áll rendelkezésére. Nincsen reményünk ahhoz, hogy sikerrel megállítsuk végzetes utján a reakciót, mégis megjelentünk, hogy az ország érdekében eleget tegyünk lelkiismeretünk parancsának. Megjelentünk különösen a fővárosi verdikt után (Propper Sándor : Éljenek a fővárosi választók !), amely bennünket igazol ; mert annak ellenére, hogy százezer választót jogtalanul megfosztottak a szavazás lehetőségétől, mégis kifejezésre juttatta a főváros népének azt az akaratát, hogy az igazi konszolidációt, a főváros és ország újjáépítését nem a hepp-hepp, nem az Erger-Berger, nem az igazoltatók babusgatása és védelmezése, egyszóval nem a reakció, hanem a demokrácia segítségével, a fokozatos fejlődés utján tartja szükségesnek és lehetségesnek. A fővárosi verdikt hangtalan, de lesújtó kriti-