Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

 nemzetgyűlés 415. ülése 1925. évi május hó 25-én, hétfőn. 173 jak felé is. Itt van Japán és Kína, két régi, nagy, hatalmas kultúrállam, amely az európai gondolkozás! mód és institúciók figyelembe vétele következtében szintén kísérletezik az általános, titkos választójoggal. Japánban a helyzet az, hogy a radikális és konzervatív irányzat között késhegyig menő harc dúl, amelyet csakis az elemi csapások enyhítenek, csak ezek akadályozzák meg, hogy fegyveres kitörésre kerüljön sor. Kínában azonban a 6000 éves kultúrával és fejlődéssel való szakítás, az idegen eszmeáramlat beültetése katasztrofális következményekkel jár; mindenütt, azt lehet mondani, a legkisebb kantonokban is katonai diktatúrák alakultak ki. A középkorra emlékeztető eondottieri-hadseregek alakultak és Kínában az alkotmányos élet és a szabadság teljes megszüntetésével ma katonai diktatúra, mégpedig meglehetősen nivótlan, meglehetősen erkölcstelen ós értéktelen katonai diktatúra uralkodik. Igen t. Nemzetgyűlés! Méltóztassanak megengedni, hogy ebben a rövid szemlében, amelyet a világ, a globus felett tartok, eljussak Dél-Amerikába is. Ezeknek az országoknak politikai helyzete nagyon kevéssé ismeretes nálunk. Dél-Amerika az ayacucho-i csata óta — tavaly ünnepelték ennek századik évfordulóját — különböző szabad és független államokból áll. Ezek az államok eleinte konzervatív irányzatot követtek, a múlt század dereka óta, körülbelül 1870 óta azonban különböző demokratikus átalakulásokon estek keresztül. A legjellemzőbbnek az összes államok fejlődése közül Braziliáét tartom. Brazília 1889-ig monarchia volt; 1889-ben egy filozófus császára volt. II. Dom Pedro, aki rendre előkészítette a köztársaságot s azóta köztársasági államformája van Braziliának. A körülbelül 50 esztendeig tartó monarchia idején Brazília teljes rendben, boldogságban, jólétben élt, a köztársasági államforma és a szélső liberális parlamentarizmus ideje óta azonban minden évben forradalmakon esik keresztül. A reis, amely valamikor pénzegység volt, ma millreis alapon áll, vagyis a pénz értéke ezredrészére szállott alá. (Baross Járos: Mint a magyar korona!) Tízszer jobb, mint a magyar korona! A reis lezüllött, minden évben forradalmak rázzák meg Braziliát (Felkiáltások a balközépen: Kálim/ nem volt exportálható oda! — Gömbös Gyula: Zsidókat és pénzügyministereket kell exportálnunk, akkor nagyszerű lesz nálunk!) és egy uj cézári típus fejlődött ki, amelynek neve caudilo. C audi lóknak hívják Dél-Amerikában az önkényuralmat gyakorló cézárokat akik részint katonák, részint politikus providenienciajuak, minden körülmények között azonban megegyeznek abban, hogy ravaszsággal és korrupcióval tartják fenn magukat. DélAmerikában egy külön kormányzati típus fejlődött ki; ezt porfirizmusnak hivják Porfirio Diaz mexikói elnök hosszú időn át tartott autokrata uralma után. A Foreign Affairs a következőképen jellemzi ezt az uralmat (olvassa): „Látszólag békés és nyugodt uralma idején Mexikó nagy problémái közül egyetlenegy sem oldódott meg, sem a népoktatás, sem a földbirtok helyes megosztása, sem a politikai isKolázás vagy az uj, vezetésre hivatott nemzedék nevelése nem valósult meg. A hízelgők tömege elhitette az elnökkel, hogy nélkülözhetetlen és hogy az ő egyéni érdeke azonos a nemzetével. Ezek a párthívei mindent helyeseltek: a sajtó elnémitását, alapvető jogok elkobzását, a közvélemény semmibevevését és a rendszerré vált becsapást". (Baross János: Bethlenre magyarosi thatná a nevét!) Nem folytatom, mert valaki talán azt találná hinni, hogy Magyarországról beszélek. (Halász Móric: Az általános titkosnak elég szép védőbeszéde!) Ez a porfirizmus, egy külön politikai iskola, amely a délamerikai államokban alakult ki. Hátra van még a demokráciának, a korlátlan lehetőségeknek a hazája, az Amerikai Egyesült Államok, amely Amerikai Egyesült Államokban tényleg ugy látszik, hogy a demokrácia eddig a legnagyobb eredményeket tudta létrehozni. Ennek okát először is abban látom, hogy még korlátlan gazdasági lehetőségek állnak rendelkezésre, látom azonban ennek okát a törvényhozás bizonyos konzervatív rendjében is és látom az elnöki jogkörnek meglehetősen szélesre szabott voltában, amely amerikai elnöki jogkör tulaj donképen nagyobb az angol király jogkörénél is. Mégis ebben a£ Amerikai Egyesült Államokban, amelyet olyan szívesen szoktak politikai téren is iskolapéldának tekinteni — különösen ha a demokratikus fejlődésről és' haladásról van szó —, azt látjuk, hogy elöntő történelmi pillanatokban, amikor Amerika a maga tradíciói, a maga talán gyermekes idealizmusa értelmében a világnak tényleg nagy hasznot hajthatott volna, ez a demokrácia sem bizonyult, mondjuk, tűzállónak, ez a demokrácia sem tudta azokat az eredményeket a világ számára biztosítani, amelyeket vártak tőlük és Wilson elnöknek hires, talán inkább hírhedt 14 pontja épen az elnök gyengesége következtében az egész világra csak bajt, kárt és romlást hozott. (Halász Móric: Közönséges becsapás volt!) Méltóztassanak megengedni, hogy idevonatkozókig ismét egy hires liberális autornak, Francesco Nitti-nek .Európa hanyatlása" című könyvéből idézzek néhány részt, amelyben Francesco Nitti, ez a liberális politikus, összehasonlítja az 1918. és 1919. évi békeszerződéseket az 1814. és 1815. évi békeszerződésekkel, a napóleoni háborút követő idők békeszerződéseivel. Ezeket mondja Nitti (olvassa): „Világosan látható, hogy a XX. d kezdetén valamennyi jogi elv háttérbe szorult és bebizonyosodik, hogy a győztesek eljárását csak az ellenség megsemmisítésének és tönkretételének vágya vezette. Sőt azt is megmutatja, hogy a modern demokráciában a mozgékony és felelőtlen plutokratikus kapzsiság sokkal veszedelmesebb a legitimista monarchia elveinél. A békeszerződést — t. i. a bécsi békét — a régi uralom hivei készítették. E szavakkal kezdődik: Au nom de la très sainte et indivisible Trinité — a Szentbáromság nevében. Ám erkölcsi felsőbbségük és nemes eljárásuk annyira felülmúlja azoknak az embereknek a kapzsiságát, plutokratikus mohóságát és szkeptikus demagógiáját, akik az 1919-iki szerződéseket kikényszeritették, hogy a szerződés szerzői ugy tűnnek fel, mint egy fejlettebb kultúrának és nemesebb történelmi kornak képviselői." (Halász Móric: Hja, azok nem voltak demokraták!) „Szomorú fájdalom támad bennünk, ha összehasonlítjuk az 1814-15. évi szerződéseket az 1919—20. évi békeszerződésekkel; az 1814. évi bécsi kongresszust az 1919. évi párisi békekonferenciával. Azokkal szemben, akik egy évszázaddal később a demokráciát és a kultúrát az entente nevében képviselték, az erkölcsi nemesség' és a politikai nagyság szelleme lebegi körül azokat az embereket, akiket a múlt szószólóiul tüntettünk fel: az isteni jogra hivatkozó fejedelmeket, az abszolutizmus ministereit, a régi szabású és antik lelkületű diplomatákat, mint amilyen például Metternich volt. Milyen érzésbeli különbség van köztük! Nincs 27*