Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

166 A nemzetgyűlés 415. ülése 1925. évi május hó 25-én, hétfőn. Ezért az egész polgári front akkor még komoly jelölésekre sem tudott gondolni, (Maday Gyula: Károlyi Mihály akkor még polgári politikusnak adta ki magát, megtévesztette az embereket!) T, Maday képviselőtársam, engedje meg, hogy elmondjak önnek még egy másik esetet, amely talán meg fogja önt győzni. Emlékszem egy jelenetre, arra, mikor engem a kommün alatt a Marko uccából átszállítottak a gyűjtőfogházba. Az uceán kitekintettem a szállítókocsi résén, mert nagy zajt hallottam. A kocsi megállt és a következő felvonulást láttam: tiz- és tizezer polgár, munkás és tisztviselő, ismerőseim mentek Manlicherrel és patrontáskával és énekelték: „Ez a harc lesz a végső!" Sok tisztviselőt, hivatalnokot, polgárok, iparosok ezreit láttam masírozni. Mindegyiknek fegyver volt a kezében, mindegyiknek volt tölténye és egyik sem mozdult meg. (Zaj a baloldalon. — Szabó Sándor: Titokban sokan szavaztak odanézek közül!) Arról is fogok majd beszélni! (Zsirkay János: Az önök rendszere keseríti el őket! — Zaj.) Nagy veszélynek és nagy hibának tartom azt is. hogy abba a hitbe esünk bele, hogy itt a Házban folyton összetévesztjük a munkásságot a szociáldemokráciával. Kénytelen vagyok* itt a munkásság mellett tanúságot tenni. Méltóztassék megfigyelni a kommün előtti időket. Akkor a szervezett munkásság rendet tartott. Akkor a szervezett munkásság — tagadhatatlan, ami igaz, igaz — Budapesten valahogyan rendet tudott tartani. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De meddig?' Addig, amíg megint akadtak olyan polgárok íMeskó Zoltán: Radikális polgárok!), olyan intellektuelek, akik élükre állottak (Rassay Károly: Rájuk licitáltak!) s ezeket a tömegeket is saját politikai pecsenyéjük részére használták ki. (Szabó Sándor: Mindenütt vannak ilyen polgári elemek!) Hogy kik ezek a polgári elemek, ha kívánja t. képviselőtársam, megmondom önnek. A törvényjavaslat indokolásában hivatkozik a bizottság ós az előadó ur arra, hogy bizonyos kategóriák hagyományuknál fogva alkalmasak arra, hogy döntő szerepet játszanak. Nem vitatom ezt, hanem ha t. képviselőtársam már kérdezi tőlem, akkor erre a hagyományokkal rendelkező kategóriákra kell utalnom. (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) Ez az a kategória. amely hideg szivvel nézte azt, hogy NagyMagyarországból száz- és százezren Amerikába vándoroltak (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és ugyanakkor Keletről, Galíciából, ugyanannyi uj honfitárs foglalta el helyüket. (Ugy van! Ugy van! bal felől) Ez a kategória, amely a hagyományos osztályfelületességéből kifolyólag ilt helyet foglalhatott (Drozdy Győző: És amely a háborút csinálta!), szállította azokat a rothasztó intellekttieleket, akik azt a munkásságot, amely először a rendet fentartotta, belevitték a vörös örvénybe. Én nagyon sok fogolytársamra tekinthetek, ha körülnézek itt, akik tanúságot tehetünk arról, hogy itt, ebben a szerencsétlen pincében, vagy n a Markó uecai pincékben az egyszerű vörösőrök voltak a mi megmentőink, azok voltak, akik vizet hoztak, akik a bántalmazásoktól megvédelmeztek bennünket. Kik voltak a mi hóhéraink!' Megint ezek az intellektuelek, akik beszivárogtak az országba és elszakadva és távolállván minden becsületes nemzeti önérzettől, a nyakunkra ültek és azt a tehetetlen polgárságot, amelyre önök — az Isten szerelmére — fel akarják építeni a jövő Magyarországot, elgázolva hozták azokat az iskolázatlan tömegeket, amelyekkel szemben önök — bocsánatot kérek — nem tudnak mást csinálni, mint a îiyilt szavazás ócska szekértábora mögé elsáucoini magukat'?' (Rakovszlty István: Titkosan csak paktumokat kötnek! — Eckhardt Tibor: Azt is csak a vörösökkel! — Zaj.) Mit csinál a polgári társadalom ebben az élet-halál küzdelemben! Panaszkodik a demokráciára azért, hogy a munkásság jobban van összeszervezve, mint a polgárság, de minden komoly küzdelem elől kitér. De nagy hiba az is, hogy a munkáskategóriát még ma is, mint valami alacsonyabb társadalmi réteget emiitik mindig. (Zsirkay János: Mindig megbélyegzik őket! — Zaj.) . , , . Én felhívom az urak figyelmet, hogy onasi tévedés, a rádió és a repülőgép idejében, az utolsó tiz esztendő után, a technika világraszóló és mindent elsöprő fejlődése után, a munkásságot egy alacsonyabb kategóriába sorozni. (Ügy van! a balközépen.) Uraim! Nem vagyok elfogult azért, meri gépészmérnök vagyok, de egy repülőgép konstrukciójához, egy rádió felhasználásához nagyobb intelligencia kell, mint egy akta elintézéséhez! (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De a honvédelem szempontjából is szeretném a hadügyminister fülébe kiáltani, hogy a polgári társadalommal akarja-e ezt a hazát megvédeni? Hiszen a jövő háborúja a technikának, a technikai fejlődésnek harca lesz, s a vegyész munkásokra, elektrotechnikusokra, vasasokra, ezekre lesz szükség. A bátorság, a nemzeti önérzet, a lelkesedés, mind szépek, ezekért élünk, halunk, de a dolog praktikus oldala el van veszve, ha igy folytatják uraim! (Drozdy Győző: Egy kalapácsütés többet ér, mint két ministeri bársonyszék!) Nézzék meg azt a yillámháritót szerelő munkást, aki kis napidíjért óriási magasságra mászik fel, a torony tetejére, ott a villámhárítót szereli, s közben minden pillanatban életével játszik, s ha elpusztul, elintézi a családját a betegsegélyző pénztár egy-két millió koronával. Vagy alacsonyabb kategóriába tartozik-e az a gyorsvonat-mozdonyvezető, aki száz és száz előkelő polgártestvérünknek sorsát tartja kezében? Én nagy tisztelettel vagyok — s itt Szabó Sándor t. képviselőtársam felé szólok — a magyar közigazgatással szemben, de — bocsánatot kérek — egy ilyen mozdonyvezetői sokkal fontosabbnak tartok mai fejlődött társadalmunkban, mint egy szolgabírót, mert ha az a szolgabíró otthagyja állását, ebből Magyarországon soha baj nem támadt, de méltóztassanak számításba venni azt, ha egy ilyen mozdonyvezető agysejtjei csak egy pillanatig nem működnek teljesen szabályosan, mi következik akkor ? Vagy tessék megnézni a rádió-szerelőket, tessék megnézni a repülőgép-szerelőket, méltóztassék egyszer egy ilyen társasággal szóbaelegyedni! (Kakovszky István: Teljesen igaza van!) Én katasztrófának tartom, ha mi ezeket az értékes és intelligens elemeket, amelyek nem az aktára és nem az iskolai osztályok végzettségére építenek, hanem építenek a modern technika tanulmányából és praxisából fejlődött tudásra, ilyen bánásmódban részesítjük. És miért hirdetem ezt? Azért, mert az, amiben ez a Ház egy nézeten van, a jövő integritás kérdése. S mert ezért valamennyiünknek együtt kell élnünk és halnunk, felhívom az önök figyelmét arra, hogy a polgárság egyedül nem elég szikla ahboz, hogy ezt az élet-halál harcot megvívja. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Gondoljanak önök vissza a világháború tanulságaira. (Drozdy Győző: Ehhez földmunkások is kellenek. Sáncot hányni jók voltak! — Zaj.) Láttuk, hogy a világháború alatt a szo-