Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

162 À nemzetgyűlés 415. ülése 1925. évi május hó 25-én, hétfőn. latban nem valósítjuk meg-. (Szakács Andor: De ezzel a programmal léptek fel!) Ezen érvelések, ezen indokolások alapján a magam részéről a. törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosam üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Friedrich István! Friedrich István: T. Nemzetgyűlés! Rubinek István t. képviselőtársam beszéde után ugy kellene éreznem, hogy én vagyok a legnagyobb bűnös, akit a magyar politika valaha a politika szinterére vetett, mert én voltam az, aki itt'állok most önök előtt, aki valamikor az egyenlő, általános, titkos választójogot törvénybeiktattam, illetőleg egy rendelet alakjában statuáltam, amelyet az első nemzetgyűlés törvényesített. Rubinek István t. képviselőtársam (Meskó Zoltán: Rubinek Gyula a titkosság mellett volt ! Nem lehet letagadni ! ) Andrássy Gyulát citálta, és Andrássy Gyulára hivatkozott. Én nem tudom milyen állásponton volt Andrássy húsz évvel ezelőtt, nem tudom ma mérlegelni, hogy abban az időben momentán mi voll a helyes álláspont, de engedjék meg, hogy röviden foglalkozzam azzal a kis történettel, hogyan született meg Magyarországon 1919-ben az egyenlő, titkos választójogot statuáló rendelet. (Halljuk! Halljuk!) Nekem'nem kell hivatkoznom Andrássy Gyulára, én közelebb ülő és közelebb levő tanukra és elvtársakra fogok hivatkozni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Nekem nem volt akkor nehéz a helyzetem, hogy álláspontomat győzelemre juttassam. Nekem olyan ministertársaim voltak, mint Huszár Károly (Rakovszkv István: A főpolgármesterjelölt!) és mint Haller István, akik itt a parlamentben két évtizeden át követelték az egyenlő, titkos választójogot. De hivatkozhatom Vass József mélyen t. barátomra és minister úrra is, aki akkor a mi pártunk egyik legtekintélyesebb és legnagyobb ereje volt, akivel együtt jártunk agitációs körúton. Még ma is fülembe csendülnek azok a bölcs, kitanító és oktató szavak, amelyekkel ő épen az általános, titkos választójog mellett foglalt állást. De sajnálom, hogy Rubinek István kiment a teremből. (Zsirkay János: Tudta, hogy miért! — Felkiáltások jobbfelöl: A mentelmi bizottságba ment! — Rakovszky István: Az 12 órára volt összehiva!) Vele szemben volna egy másik tanúm, szegény néhai Rubinek Gyula (Ugy van! balfelöl.), aki annak a rendeletnek a megjelenése előtt engem éjszakákon át kapacitált, hogy a világért ne teg^yek engedményt jobbra, hanem tartsak ki az egyedüli ut mellett, az egyenlő, titkos választójog mellett. (Ugy van! balfelöl.) Ö magyarázta nekem, hogy ha én tényleg- az intelligenciának a szupremáeiáját óhajtom biztosítani, akkor csak ez az ut, hogy jogot adunk és nem az, hogy jogot veszünk el. vezethet minket célhoz. (Ugy van! balfelöl.) Én akkor még nem mentem a jogkiterjesztésben addig a határig, amilyen határokkal azután a rendelet megjelent. De jött még valaki — az is azóta távozott körünkből —, szegény nagyatádi Szabó István, aki eljött hozzám és azt mondotta: Végrevalahára elérkezett az idő, hogy a kisgazdatársadalom Magyarországon az őt megillető szeredhez jusson. Megvan-e bennem a készség, hogy a föld népéve] kezet fogva az általános, titkos választójog utján kinyissam azokat a zsilipeket, amelyeken át ez az egészséges, öntudatos népréteg el tudja foglalni helyét a törvényhozásban? (Egy hang balfelöl: Látjuk, hogyan foglalta cl helyét! Az egy segesvári kebelében! — Felkiáltások balfelöl: Így volt!) És emlékszem pl. arra, hogy Heinrich Ferenc t. képviselőtársam, aki szintén mind a két kabinetemnek tag-ja volt, hasonlókép az egyenlő és titkos választói jog hive volt. De hivatkozom Pékár Gyula barátomra és volt ministertársamra is, aki szintén ennek az álláspontnak volt a hive, és hivatkozhatom Schandl államtitkár úrra is. (Ugy van! Ugy van! balfelöl. — Schandl Károly: Nem is lehetett akkor másként! — Zaj és derültség balfelöl.) Elnök: Csendet kérek! (Zsirkay János: Most csak a dorogi gumi potyoghat titokban! — Schandl Károly közbeszól.) Schandl Károly képviselő urat kénytelen vagyok sértő kifejezéséért rendreutasítani! Friedrich István: Én nem azért említem fel ezeket a munkatársaimat, hogy ezek most kikapjanak azért, mert álláspontjukat megváltoztatták. Azt nem teszem kritika tárgyává, hogy valaki álláspontját megváltoztatta. Sohasem is tettem. Ezek nekem valamenyien nagyon derék munkatársaim voltak, ma is a legnagyobb szeretettel és hálával gondolok reájuk. Hogy nem vagyunk együtt, annak oka épen ez a kérdés, amelyet meg fogok világítani, s amely minket elválaszt: a választójog kérdése. De itt van Bartos János volt kormánybiztos, ur is, aki szintén erős híve volt az általános, titkos választói jognak. (Ulain Ferenc: Marad még, aki nem volt híve? — Zsirkay János: Kisül, hogy többségben vagyunk!) S hivatkozom Sokorópátkai barátunkra is. Hogy Sokorópátkai a magyar politika terén megjelent, az elsősorban nekem tulajdonitható. (Zsirkay János: Megbocsátja a nemzet! — Derültség.) Én vagyok tulajdonképen az oka ennek, bár nem én hoztam Sokorót; de ha hoztam volna, akkor sem sajnáltam volna. Akkor épen a másik kisgazdapárt hozta sokorópátkai Szabó Istvánt és emlékszem még ma is arra a pillanatra, amikor sokorópátkai Szabó István nekem bemutatkozván, azt mondotta: »,Mi is ide csatlakozunk, de egy feltételünk van, uram, és ez az, hogy titkosan szavalunk majd". (Helyeslés és taps balfelöl.) És mert nagyatádi Szabó István és mert sokorópátkai Szabó István és mert Rubinek Gyula és mert Schandl t, barátom, akik akkor a gazdatársadalmat teljes joggal képviselték, az egyenlő, általános, titkos választójogot helyeselték (Ugy van! balfelöl.), felvettük ezt a programunkba. (Rassay Károly: És Karafiáth barátunk és a többi?) Hivatkozom végül még egy olyan koronatanura, aki iránt önök is valamennyien tisztelettel viseltetnek: Bethlen István ministerelnök úrra. (Szilágyi Lajos; Gondoltam!) Én! Bethlen István ministerelnök úrral súlyos napokat töltöttem együtt, sokszor követtem értékes tanácsait; s ő a kabinetben erdélyi minister lévén, sokat foglalkozott (Zsirkay János: Az agyafúrtságot képviselte!), mert értett hozzá, a választójog kérdésével. Soha ebbeli a tekintetben a legkisebb nézeteltérés sem volt közöttünk. Ö is hozzájárult, ő is helyeselte (Ulain Ferenc: Mihez nem járult ő hozzá?), hogy egy ilyen népszavazásszerü választás utján hozzunk össze egy constituante-szerü nemzetgyűlést, amelynek akkor, amikor még én terveztem, igenis az lett voLia a feladata, hogy 2—3 hónapig üljön együtt, hozza meg a legszükségesebb törvényeket, ratifikálja a békét, és adja át azután a helyét megint a két Házból álló törvényhozásnak. Azóta esztendők multak el, sok minden változott. Soha nem vetném senkinek a szemére, ha ezt a politikai nézetét megváltoztatta. Joga van