Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-414

12S A. nemzetgyűlés 414. ülése 1925. évi május hó 23-án, szombaton. tása dacára is most nem izgatja a t. ministerelnök urát az a helyzet, hogy egy csonka parlamenttel fog megszavaztatni egy ilyen visszamenő és visszaeső, retrográd irányú választójogi törvényjavaslatot és nem tart attól, nem fél attól, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem lesz meg az az ereje, hogy fenn tudja magát tartani és az életbe, a gyakorlatba átmehessen. Ezt a törvényjavaslatot nem volna szabad tárgyalni mindaddig, amig a pártközi béke helyre nem áll. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A t. ministerelnök ur, akihez én legutóbb, amikor elsőizben megjelentünk itt, a nemzetgyűlés termében, azt a kérelmet intéztem, hogy keresse a parlamenti békét, a legnagyobb meglepetésemre azt mondotta, hogy az ő részéről ez a szerelem, mint egyoldalú szerelem, már eddig is fennállott, és ez az első eset, hogy a mi oldalunkról is hall ilyen békés hangot. Megállapítom a nagy nyilvánosság előtt, hogy a ministerelnök urnák ez a kijelentése teljesen üres kijelentés volt, mert azóta a ministerelnök ur egyetlen lépést sem tett a pártközi béke helyreállítására. Viszont állitom — és erre tanukat tudok állitani —, hogy a mi részünkről konkrét kísérletek történtek abban a tekintetben, hogs

r itt a parlamenti béke helyreálljon (Ügy van! a baloldalon.), a ministerelnök ur azonban a legridegebb visszautasítás álláspontjára helyezkedett. Ebből^ következik tehát, hogy a felelősség teljesen és tökéletesen őt terheli (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) abban a tekintetben, hogy a nemzetgyűlés csonka állapotában tárgyalja a választójogi törvényjavaslatot, (Kiss Menyhért; Diktátor!) Emiitettem volt, hogy mikor a nemzetgyűlés üléstermében megjelentünk, a ministerelnök ur részéről milyen nyilatkozatot hallottunk. Abból az alkalomból azonban, hogy ezt szóváteszem, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem arról a sajtóról, amely a bevonulásunk alkalmával történtekről szintén megemlékezett. Így például lehetetlen, hogy a Nemzeti Újságot, amely a parlamenti színvonalról, az erkölcsről, a műveltségről, a jóizlésről, a jó nevelésről olyan szép oktatásokat szokott tartani az ellenzéki képviselők egyes kifakadásai után, meg ne bélyegezzem itt a nagy nyilvánosság előtt azért, hogy mirólunk akkor ugy beszélt, mint állatokról, amennyiben a Nemzeti Ujság bennünket a kutyákhoz hasonlított, azt írván rólunk, hog3

r besompolyogtunk ide az ülésterembe; majd viharmadaraknak,, nevezett bennünket, később pedig hamis és valótlan közleményeket adott le a mi fogadtatásunkról és egész sereg valótlanságot sorolt fel. Ha az a keresztény újságírás, amit a Nemzeti TJjság művd, ha az a keresztény erkölcs, amelyet a Nemzeti Ujság ilymódon hirdet, ha az a jóizlés és jólneveitség, amit az ő közleményeiből látunk, akkor ki kell jelentenem nyiltan: meg kell tagadnom, hogy keresztény vagyok; vagy az a Nemzeti Ujság nem keresztény,^ amely igy ir, vagy én nem vagyok keresztény, aki szenvedett amiatt, hogy keresztény vagyok, és ugyanez a lap kereszténynek nevezi magát. A választójogi bizottság munkájáról már sok szó esett itt. Kormánypárti oldalon és az előadó ur részéről is hangoztatták azt, hogy ott az ellenzéki munka nem volt hiábavaló, hangoztatták azt, hogy olyan javaslatokat, amelyeket el lehetett fogadni, el is fogadtak. Én, aki végigverekedtem a választójogi bizottság tárgyalásán az összes paragrafusokat, objektive meg kell hogy állapítsam, hogy a t. többség több indítványunkat tényleg elfogadta, tényleg számottevő módosítások történtek. Ámde ezek a módosítások korántsem jelentették azt, mintha a ministerelnök ur és a többség beváltotta volna azt az ígéretet, hogy a választójog gyakorlására, a választások tisztaságára vonatkozó mindennemű elfogadható indítványunkat el fogják fogadni. Mert épen ellenkezőleg, a titkosság kérdésében, amely a választások tisztaságát legjobban biztosítja, nemcsak hogy nem fogadta el a választójogi bizottság többsége a mi indítványunkat, hanem ellenkezőleg, a mi megítélésünk szerint puccsszerű jelenei utján a kormány önmagát leszavaztatta és Rubinek István indítványával a titkosság mértékét szükitette, szóval redukálta azoknak a kerületeknek a számát, amelyek ezideig titkosan szavazhattak. Elfogadták tehát Rubinek István indítványát, amely retrográd irányú volt, amely visszacsinálta azt az ujitást, hogy öt vidéki választókerületben ezentúl titkos legyen a szavazás, azonfelül pedig három törvényhatósági joggal felruházott várost, amelyek eddig titkosan szavazhattak, megfosztott a titkos szavazás előnyétől és kedvezményétől. Igenis, Rubinok István indítványa olyan sú. lyos veszteség volt, olyan súlyos rosszabbitása volt az eredeti választójogi törvényjavaslatnak (Ugy van! balfelőlj, hogy nekünk minden okunk meg lett volna arra, hogy amikor a többség Eubinek István indítványát elfogadta, nyomban összepakoljunk, a választójogi bizottságot magára hagyjuk és a további tárgyalásokban részt ne vegyünk, mert Rubinek István indítványa megcáfolta azt, amit nekünk a ministerelnök ur ígért és ünnepélyesen kijelentéit, sőt homlokegyenest ellenkezőt jelentett. (Ugy van! a baloldalon.) Egyben Rubinek István indítványa fellebbentette a fátyolt ama kétszínű játékról is, hogy a titkosság kérdése a többségi párt számára nyilt kérdés. Ebből megítélhette a közvélemény, hogy legfeljebb népámitás az, hogy a titkosság a többségi párt kebelében nyilt kérdés, mert a többségi pártban megvan a kialakult vélemény: a többségi párt tagjai mindannyian a nyilt szavazás mellett szavaztak kivétel nélkül, köztük a három ott lévő kisgazdafoglalkozásu képviselőtársunk is. (Baress János: Hol vannakí) Ha tehát fogadott is el a többség indítványokat, Rubinek István indítványa egymaga a maga súlyával lerontotta azoknak értékét. De további visszaesést jelentett Ernszt Sándor képviselő ur javaslata is. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Amikor először hallottuk Ernszt^ Sándor képviselő ur javaslatát, minthogy ő hivatkozott Huszár Károlyra is, első hallásra a választójogi bizottság hirtelen azt gondolta, hogy az Ernszt-féle indítvány a Huszár-féle indítványnak valami módosított formája, valami üdvös, jó dolog, amely ha lassú és rövid lépést is tesz, de mégis haladást jelent. Állítom, hogy a választójogi bizottság tagjainak legnagyobb része nem tudta, mit szavaz meg, amikor Ernszt képviselő ur javaslatát I megszavazta. Mert mit jelent az Ernszt-féle •I javaslat? Nem a hibák kikorrigálását, nem a ! kisebbségek védelmét, nem az igazságtalansá| sok kiküszöbölését, hanem egyedül és kizárólag a nagy pártok favorizálását, mert a nagy pártok számára juttat még mandátumokat abból a 25 mandátumból, amelye t a nemzetgyűlés elnöke számára rezerváltak, hogy majd ő fogja szétosztani. És kik között oszthatók szét? Szétoszthatók pártok között, tehát csak szervezett