Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-414

A. nemzetgyűlés ill. ülése 1925. évi május hó 23-án, szombaton. 129 pártok között, mégpedig csak szervezett nagy pártok között, 'azért, mert az Ernszt-féle indítványban az van benne, hogy erre a 25 mandátumra csak olyan pártok pályázhatnak, amelyek legalább tiz választókerületben jelöltet állítottak, illetőleg tiz választókerületben ajánlásaikat elfogadta a választási biztos. Kisebb párt tehát nem is számithat arra, hogy az elnök úrhoz forduljon pótmandátumokért, csak nagy pártok. Kérdem tehát, t. Nemzetgyűlés, használ-e vájjon ez az Ernsztféle indítvány például a szociáldemokrata pártnak, igen vagy nem? Állítom, hogy használ. Ha pedig használ, akkor nem értem Ernszt Sándor képviselő urat, aki ezt előterjesztette, és nem ért- m a többséget, amely minden egyes alkalommal, amikor csak teheti, kirobban a szociáldemokrata párt ellen és különösen annak szervezettségét emlegeti, amikor pedig tudomása van arról, hogy ez egy ilyen kitűnően szervezett nagy párt, ugyanakkor ezt a kitűnően szervezett nagy pártot azzal jutalmazza, hogy az elnök által való szétosztásra t'entartott 25 mandátumból még juttat neki. Az Ernszt-féle 'javaslat első igazságtalansása tehát az, hogy a nagy pártokat favorizálja, a kisebbségeket nem pártolja, az igazságtalanságokat nem küszöböli ki, hanem épen ellenkezőleg, azokra még rádupláz. Másik hibája — s nem tudom, nem ez a nagyobb hibája-e •— az, amit egyik szónok sem emiitett eddig-, hogy az Ernszt-féle javaslatban egy nagyon fontos jogunkat adtuk fel. A választókerületek beosztása tekintetében ugyanis ugy állt a helyzet, hogy a választókerületeken a kormány tetszése szerint nem változtathat, hanem csakhamar jön elibénk egy törvényjavaslattal, amelyben a választókerületeket újjászervezi.-Felszólaltunk, megsürgettük ezt a kerületi beosztást tárgyaló törvényjavaslatot, a ministe-relnök úrtól konkrét ígéretet is kaptunk arra, hogy haladéktalanul jön ezzel a törvényjavaslattal. S minekutána elértük, hogy legalább egy kormányelnöki nyilatkozatunk volt arra, hogy a kormány nem fog késni a kerületi beosztást célzó törvényjavaslattal, annak utána felállt Ernszt Sándor képviselőtársunk és beterjesztett eg;y olyan szöveget, amely teljes meghatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a kerületi beosztást móde>sithassa, módosíthassa most is, közben is, mielőtt uj általános választások lennének. Ernszt képviselő nr tehát e(yy olyan nagy jogot adott fel, amelyet a korr—'ny sem kért tőlünk, ugyanazt csinálta tehát, amit Rubinek képviselő nr: elébe sietett a kormány omnipotenciájának, elébe sietett a kormány törekvéseinek, szóval a lehető legkárosabb javaslatot terjesztette elő, amelyet csak elő lehetett volna terjeszteni. A választójogi bizottság tehát Vázsonyi Vilmosnak a dán rendszerre vonatkozó igazságos javaslatát elvetette, Ernszt Sándor képviselő urnák e zt a javaslatát pedig elfogadta. Volt tehát két javaslat, Rubinek és Ernszt képviselő uraké, a mely mindkettő a mi szempontunkból olyan súlyos veszteség volt, hogy mit sem érnek azok az in dit ványaink, amelyek elfogadtattak, mert ez a kettő olyan kárt jelent a választójog tekintetében az állampolgárok tömegére s olyan kárt jelent a választások tisztasága tekinte+ében, hogy ezen indítványok elfogadása után nem lehet arról beszélni, hogy a bizottságban az ellenzék munkájának számottevő eredménye volt. T. Nemzetgyűlés ! Ahogy a bizottsági jelentést átolvastam — tudom, hogy annak szövegezése az előadó ur munkája —, vegyes érzelmek fogtak el. Először is konstatáltam, hogy megtörtént az, ami még sohasem történt meg: ez a bizottsági jelentés csonka, nem adja hű képét a választójogi bizottságban történteknek, nem terjeszti elő a hű szöveget, amelyet a választójogi bizottság elfogadott, amennyiben ebből a szövegből egy egész szakasz hiányzik — még sohasem történt meg ilyen felületesség (Felkiáltások balfélől: Hallatlan!) —. hiányzik az az intézkedés, amely az u. n. szószék-paragrafust tartalmazta volna, hogy t. i. (olvassa): „A vallás szertartásainak végzésére rendelt helyiségben, vagy vallásos jellegű gyülekezeten a választás eredményét óhajtotta valaki befolyásolni stb. ..." Ezeket a határozmányokat, amelyek az 1899 : XV. te. 3. §-ának 9. pontjában, vannak, Rassay Károly képviselőtársam indítvány alakjában* előterjesztette a választójogi bizottságban, s a bel ügy minister ur nyilatkozata után a választójogi bizottság azokat elfogadta, meg kell azonban állapitanom, hogy ezek a bizottsági jelentésből kimaradtak. (Puky Endre aíőadó: Végleges indítványt nem ter^ jesztett elő Rassay képviselő ur!) Az előadó ur közbeszólására megállapitom, hogy a bizottság tagjainak kérelmére gyorsíró volt alkalmazva- a választójogi bizottság tárgyalásain, átnéztem a gyorsirói jegyzeteket és kétségtelenül megállapítottam belőlük, hogy ezeket a határozmányokat a választójogi bizottság a minister ur hozzájárulásával elfogadta. Ez tehát kétségtelen. (Puky Endre előadó: Csak nem tételezi fel a képviselő ur, hogy szándékosan hagytam ki valamit a bizottsági jelentésből'? Ezt nem lehet feltételezni! A részletes vitánál pótolni lehet!) Bocsánatot kérek, én nem állítottam, hogy ez szánt-szándékkal történt, mert hiszen ez nagyon szomorú volna; a t. előadó ur képviselői funkciói teljesítésére nyomban alkalmatlanná válnék, ha akarattal hagyna ki egy egész, megszavazott részletet a javaslatból. Meg kell azonban állapitanom, hogy a bizottsági jelentés ' csonka, hiányzik belőle egy rész, úgyhogy*azok a nemzetgyűlési képviselők, akik ezideig birálták ezt a törvényjavaslatot, nem a teljes szöveget kapták kezeikhez, nem a teljes szöveget birálták. inert hiszen abból egy igen számottevő rész hiányzik. Tisztelt Nemzetgyűlés! Ezen a hibán kívül különösen bosszantó a bizottsági jelentésnek a í'arizeuskoeló része. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy az előadó ur által szövegezett bizottsági jelentésben foglalt eszmékkel, gondolatokkal, azoknak legnagyobb részével mi egyetértünk, mert hiszen, amikor az előadó ur azt mondja, hogy sehol olyan érdeklődés az állami ügyek intézése iránt, mint nálunk, olyan intenzív érdeklődés nem nyilvánult meg, természetes, hogy ez tökéletesen igaz. De én ezt, látva a konzekvenciát —• bocsánat a kifejezésért —, farizeuskodó megállapításnak tartom. Ehhez hasonló, mikor azt mondja a bizottsági jelentés: „mindenütt egyre szélesebb körben terjed a törvényhozás munkájában való részvétel iránti törekvés". Ha ezt tudja a t. bizottság, a többség, a t. előadó ur és a kormány, akkor hol van mindennek a konzekvenciája! Azt mondja továbbá a jelentés: „önként érthető tehát, hogy rohamosan fokozódó erővel lépett fel mindenütt a választójog elnyerésére irányuló tömegkivánság". Ha ez így van, kérdezem, hogyan merészeli nekünk a túloldalról valakj a demagóg szót idekiáltani, ha ön-