Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-414

A nemzetgyűlés 414. ülése 1925. évi május hó 23-án, szombaton. 127 kik szólaltak fel (olvassa): „Február 11-én egyedül és kizárólag- az előadó : Karaf iáth Jenő beszélte ki az ülést. Február 13-án beszéltek: Bethlen István gróf, Haller István, budapesti Szabó József és Fáy Gyula; február 14-én: Gaal Gaston, Rassay Károly, Schlachta Margit, gróf Apponyi Albert; február 15-én: Rubinek István, Griger Miklós, Berki Gyula, gróf Klebelsberg Kunó, Haller József, Kiss Menybért, Bródy Ernő, Gyömörey György, Rupert Rezső; február 16-án: Belitska Sándor, Huszár Károly. Ballá Aladár, Budaváry László, Giesswcin Sándor és Négyessy László". (Szakács Andor: Négyessy négy óra hosszat obstruálta a kormánypártot!) Meg van pontosan állapítva a nyomtatott naplók terjedelméből, hogy a ( kormánypárti felszólalások nyomtatásban háromszor annyi terjedelmet foglalnak el, mint az ellenzéki felszólalások. Ez az egy szám tehát, hogy humrcrcr r.nnyit tesz ki nyomtatás- ] ban a kormánypárti felszólalás, bizonyitja, hogy rosszhiszeműen rágalmazza az ellenzéket az, aki azt merészeli állítani, hogy az ellenzéki felszólalások okozták 1922-ben azt, hogy választójogi törvényünk nem volt. Tény az, t. Nemzetgyűlés, hogy a kormány későn terjesztette be javaslatát és azt nem volt idő letárgyalni. Lehetetlenné tette a . kormány, hogy választójogi törvényünk legyen.. És ebből a mulasztásából aztán egyszerűen jogot származtatott önmagának arra, hogy ezt a kérdést választójogi rendelettel szabályozza. (Baross János: Azért késte le!) A t. kormány annakidején alaptalanul hivatkozott az 1920:1. teikkre, mert az 1920:1. te. nemcsak hogy nem hatalmazta fel a kormányt arra, hogy rendelettel szabályozhassa ezt a kérdést, hanem épen ellenkezőleg azt mondotta ki, hogy ebben a kérdésben törvényjavaslat terjesztendő elő, ebben tehát benfoglaltatik az is, hogy egyedül és kizárólag törvényhozási utón lehet ezt a kérdést szabályozni. Épen megtiltotta tehát az 1920: I. te. azt, amit Bethlen István gróf cselekedett és amely cselekedeténél hivatkozott az 1920: I. tcikkben által képzelt megbízatásra vagy felhatalmazásra. De ha ugy lett volna is, hogy valaminő ilyen megbízatást lehetett volna kiolvasni az 1920:

1. tcikkből, akkor sem szatbad egy törvénymagyarázónak feltételezni azt, hogy a törvény lehetetlenséget, képtelenséget akar. Márpedig önmagában is képtelen helyzet az, képtelenség elképzelni azt, hogy a kormány, tehát 10 ember, alkothasson egy törvényhozási szervet, adhasson közjogokat (Ugy van! halfelöl.), megfoszthasson embereket közjogoktól és, a választójogi kerületeket tetszés szerint ide-oda formálva, kialakíthasson magának egy olyan^ választójogi helyzetet, hogy magának a többséget annak alapján könnyen biztosithassa. Ha ez kimagyarázható lett volna az 1920:

1. tcikkből, akkor ez tulajdonképen egy törvényileg megalapozott államcsíny alkotmányos rendszere lett volna. A kormány ez alkalommal még arra sem hivatkozhatott, hogy ennek a nemzetgyűlésnek többsége mögötte áll és ő erre a többségre támaszkodva intézkedhetik. Nem hivatkozhatott pedig abból az okból, mert ennek a többségnek az akaratával is nyíltan szembeszállt. A többség akarata ugyanis akkor határozottan a titkos szavazás mellett nyilatkozott meg (Ugy van! balfelőL); emel az akarattal szembeszállt a kormány és elrendelte a nyílt szavazást. Ez semmi más, mint leplezetlen önkény volt, leplezetlen önkény soha, sehol sem található formában. A t. kormány annakidején az 1920. évi I. tcikket ugy állította elénk, mint az alkotmányosság helyreállítása után keletkezett olyan törvényt, amely kiindulópontja egy uj jogfolytonosságnak, ahonnan tehát kezdődik egy uj jogfolytonosság. A választójogi rendeletével ezt is megtagadta és ehelyett jogbizonytalanságot létesített ési folyonosságát létesítette nem a jognak, hanem az önkénynek. Azt, amire a kormány hivatkozik, hogy kényszerhelyzetben volt, kereken tagadom. Ha ezt elfogadnám, akkor viszont azt is lehetővé tenném, hogy bármikor bárminő kormány teremtene önmagának ilyen kényszerhelyzetet s amiJior ilyen kényszerhelyzetet teremtett, akkor ebből kifolyólag rendeleti utón intézkednék. A választójogi rendelet tehát, amelynek alapján ez a nemzetgyűlés összeült s amely rendelet több ízben említtetett itt a választójogi tárgyalások során, kétségtelenül törvénytelen volt. (Ugy van! balfelőL) Ez a rendelet jogot nem alkothatott, ez a rendelet puszta önkény volt, amelynél a bitorolt hatalmat a kormány még tömeges jogfosztásra is felhasználta, a kormánynak ezt a rendeletét tehát én nem tarthatom egyenlőnek a nemzeti akarat megnyilvánulásával, hanem épen ellenkezőleg: a nemzeti akarat megtagadásának tekintem. (Ugy van! balfelőL) Mindezekből kifolyólag — hogy t, i. ez a véleményem s ez volt a véleményünk már 1922-ben a választójogi rendeletről, és ez volt véleménye az összes ellenzéki pártoknak, elkezdve gróf Apponyi Alberttől végig az ellenzéki oldal legfiatalabb közkatonájáig? is — következett az az álláspontunk, hogy törvénytelen maga ez a nemzetgyűlés is. Ez a nemzetgyűlés és különösen ennek többsége nem hivatkozhatik joggal a nemzetre. Ebből az előbb fejtegetett álláspontomból következik, hogy az én megítélésem szerint a többségnek tulajdonképen nincs is joga az uralomra (Ugy van!. balfelőL), még kevésbé van joga uralmának m ég-hosszabbítására. Érdekes, hogy a nemzetgyűlést milyen különféleképen nevezik és definiálják. Legutóbb azt hallottuk sok más elnevezés után, hogy ez voltaképen egy hézagpótló intézmény volt. Hézagpótló intézmény csupán, de azért a t. többség gondolkozásával összeegyeztethető az, hogy ez a hézagpótló intézmény pl. az államfői kérdést szabályozta, a békét ratifikálta, az uralkodóházat detronizálta, az adómegajánlás jogát pedig — amely egyik legnagyobb alkotmánybiztositékunk — egyszerűen a kormányra ráruházta, a törvényhatóságok autonómiáját a szanálási törvénnyel a szó szoros értelmében megsemmisítette (Ugy van! balfelőL), most pedig ugyanez a hézagpótló intézmény alkotmányozni kezd. Ez a sok ellenmondás már maga bizonyítja, hogy itt nincs minden rendjén, és hogy az az álláspont, amelyet a kormány és a többség ebben, a tekintetben elfoglal, nagyon is ingatag'. Most pedig, még mindezek betetőzéséül, a választójogi törvényjavaslatot tárgyaltatja a többség és a kormány egy csonka parlamenttel. A t. ministerelnök urat nem izgatja az, hogy a nemzetgyűlés ellenzékének tekintélyes része az ülésteremtől távol kénytelen lenni, pedig épen kormánypárti oldalról, épen az 1922-es választójogi tör vény javaslat előadója mutatott rá, hogy az 1913-as törvény épen azért nem volt jogerős, mert már keletkezésekor születési hibában szenvedett, mert létrejötte alkalmából az ellenzék passzivitásban volt. Ezen tapasztalatok és ezen kormánypárti képviselő ur megállapi20 =