Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-413
A nemzetgyűlés 413. ülése 1925. évi május hó 22-én, pénteken. 107 lődést és a népszuverenitásnak olyan tökéletes formáját produkálta, amely túlélte időben, túlélte terjedelemben azt a földrészt, ahol megszületett, s amely még* ma is örök mintaképe a népszuverenitás alapján kormányzott államok konstitúció jártak. Ennek az alkotmánynak az érintetlensége tehát nem lehet a haladás gondolatának a megtagadása. (Ugy van! balfelöl.) Ha pedig t. képviselőtársam tőlem óvatosságot, elővigyázatot reklamál, én szivesen elfogadom az ő tételét, szivesen elfogadom az óvatosság követelményét, csak egyet kérek: szerezze meg nemzetem számára a haladásnak azt a stációját, amelyet Washington alkotmánya jelent nemcsak az Egyesült-Államok népének, de az egész kultureinberiség fejlődésének. T. Nemzetgyűlés! Ez a példa maga mutatja azt, hogy mennyire nem) lehetséges az összehasonlításnál, a fejlődés megítélésénél a szűk környezetből kiindulni, és hogy mennyire figyelembe kell venni a rajtunk kivül álló eseményeket, a rajtunk kivül álló helyzetet is. T. Nemzetgyűlés! A választójog fejlődését két törekvés jellemzi. Az egyik az, amely a választójog kiterjesztését irta zászlaj ti Tel, EL másik pedig az, amely a választások tisztaságának garanciáját követeli. Ez a két irányzat együtt jelenti a választójog* történetét, nálunk is és mindenütt az egész világon. Amikor 1872-ben, öt évvel az alkotmányos élet felvétele után, az első választójogi javaslatot tárgyalták a törvényhozás termében, az akkori ellenzék már pregnánsan azí iáltatánios választójog mellett ugyanolyan hangsúlyozással követeli a titkos választójogot, követeli az igazságos kerületi beosztást, követeli az összeférhetetlenség; és a korrupció elleni szigorú megtorlást is. Minden olyan követelésnek, amelynek célja a választás tisztasága, ezek az alapelemei, ezek a kiinduló pontjai. S ettől kezdve minálunk parallel halad ez a két követelés, alig tudnám elválasztani a kettőt egymástól, valahányszor ennek a kérdésnek tárgyalása a törvényhozás termében felmerül. Sőt azt mondhatnám, hogy a tapasztalatok alapján, legújabb korunknak a szomszéd államokban szerzett tapasztalatai alapján mindig vehemensebben lép előtérbe a választások tisztaságának követelése, a választások tisztasága garanciájának követelése, mert eljutottunk ahhoz a felismeréshez, hogy egy szűk választójog a nemzeti közvélemény teljességének hiányát jelenti, de a tiszta választások garanciájának hiánya jelenti a nemzeti közvélemény meghamisitásáiiak lehetőségét, jelenti a választás lényegének megtagadását. • Ha mármost, a fejlődés helyes szempontjából kiindulva, nézem az előttem fekvő javaslatot, akkor meg kell állapitanom, hogy ez a tervezett reform messze elmarad a fejlődésnek attól a fokától, amelyet immár az egész világon a választójog kérdésében befejezett ténynek kell tekinteni. És ez a megállapítás ugy áll a választójog kiterjesztésére, mint ahogyan áll a választások tisztasága biztosításának: kérdésére is. Én egészen röviden kivánok foglalkozni a választójog kiterjesztése mérvének a kérdésével. Sajnos, akár a hazai jogfejlődés szempontjából, akár a választójog általános fejlődése szempontjából mérlegelem ezt a kérdést, az eredmény csak egyet igazol előttem, azt, hogy ez a javaslat nem előhaladást, hanem visszafejlődést jelent. Itt mteg kell vallanom őszintén, hogy nem tudok egyetérteni gróf Andrássy Gyula t, képviselőtársam felfogásával, aki a múlt illésen tartott beszédében: azt mondotta, hogy ő a választójognak a javaslatban tervezett mérvével meg volna elégedve, azt hajlandó lenne elfogadni, mert amint ő látja (olvassa): „jelenleg nincsennek olyan tömegek a választójogból kizárva, amelyeknek küzdelme a jogért veszedelmes feszítőerőt jelentene az országra nézve". S tovább hozzátette (olvassa): „s mert az ő felfogása szerint várhatunk, amig majd ezek a kivülmaradottak erősebben fogják követelni a választójogban való részesitést". T. Nemzetgyűlés! Én ebben a felfogásban nem osztozom. Én ismerem ezt a teóriát, ismerem azt az elméletet, amely azt mondja, hogy a tömegeknek olyan mértékben kell teret adni ^az érvényesülésre, amilyen mértékben ők saját maguk jelentkeznek, mert hiszen ezzel árulják el, hogy érettek lettek a jogok gyakorlására. Én azonban azt hiszem, hogy ez az egy békebeli teória, amely épen ugy elveszítette értékét, mint ahogyan sok olyan elmélet, amelyet a politikusok a béke nyugodt idejében állitottak fel. Ez egy békebeli teória, amely megállhatott abban az időben, amikor az állami hatalom az egyesre nézve több áldást és kevesebb terhet jelentbet; de ma, amikor forditott helyzet állott elő, amikor az állam az egyesnek vajmi keveset tud nyújtani — hiszen azokat az előnyöket, azokat a javakat, amelyeket valaha természetszerűleg értettünk a szervezett, társadalom, az állam jótéteménye gyanánt, a biztonságit, a szabadságot, még- ezeket is illuzóriusokká tették a háború utáni idők —, de ezzel szemben 1 annál több áldozatot és terhet követel a leggyengébbtől is: akkor, azt hiszem, ez egy veszedelmes teória, amelyre épiteni nem lehet, akkor a tömegek közömbösségére politikát csinálni nem lehet. Legyen szabad ezzel kapcsolatosan még egy kérdést felvetnem. Azt mondja gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam, hogy nem látja a tömegek részéről a követelés feszitő erejét. Ez kissé ismerős argumentum, amelynek nemcsak erről az oldaláról, hanem a másik oldalról is van akusztikája. Ugyanezt hallom én, amikor a választások tisztaságáról van szó; ugyanezt hallom akkor, amikor azt mondják, hogy a tömegeknek nem kell a titkos választójog; ugyanezt hallom a nőkre vonatkozólag is, amikor azt mondják, hogy a nőknek nem kell a választójog, — s feláJlanak és kijelentik ezeket a látszólagos igazságokat. Én tovább mehetnék a történelem során. Amikor a jobbágyság felszabaditásáról volt szó a törvényhozás termében, ugyanúgy elmondották, hogy a jobbágyságnak nem érdeke a felszabadítás, azt ö maga sem kivánja. Még tovább megyek: amikor a rabszolgaságot akarták megszüntetni, akkor azt mondták, hogy nem lehet megszüntetni a rabszolgaság intézményét, mert ezzel tönkremegy a gyapottermelés, általában a termelés, és tönkremennek azok is, akiknek a rabszolgaság' intézménye, ha gyenge exiszteiiciát is, de mégis exisztenciát ad. A történelem azonban nem állt meg, hanem ezeket az elméleteket, ezeket az áligazságokat elsodorta és a reformokat az egész vonalon életbeléptette. Legyen szabad azt kérdeznem t. képviselőtársamtól és a t. túloldaltól is: honnan tudhatják, hogy a tömegek nem akarják ezeket az intézményeket; honnan tudják, hogy az ő vágyaiknak és követeléseiknek nincs feszitő ereje? Van valami lehetőség, van technikai lehetőség arra, hogy ezek a vágyak megnyilvánuljanak? Van szervezkedési lehetőség, gyülekezési lehetőség, sajtószabadság, ame17 *
