Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-391

A nemzetgyűlés 391. ülése 1925, de mégis szükségét éreztem annak — amint itt a Házban eg-yszer. már elmondottam —, hogy az akkori politikai tényezőkkel közöljem, hogy a szociáldemokrata pártnak a forradalom előtt tartott legutolsó kongresszusán, amikor még királyság volt és amikor az államhatalom még erejének birtokában volt, nyíltan lehetett, beszélni az államforma megváltoztatásáról, nyiltan felállhatott a szerb proletariátus nevében egy magyarországi szerb, Zsivanovics Gábor, és azt mondotta, hogy bosszút fogunk állni a komitáesikon elkövetett erőszakosságokért, egy erdélyi kiküldött pedig azt mondotta, hogy boszszut fogunk állni Horáért és Kloskáért; felállott továbbá a nyugatmagyarországi szocialista kiküldött, aki hasonlóképen beszélt, majd jöttek a felvidékiek és hasonló értelemben beszéltek. Mégis, amikor a felelős tényezőkkel érintkeztünk ebben a kérdésben, ebben klerikális rémlátást láttak. Ekkora sötétség és ekkora tájékozatlanság mellett nem kellett matematikai bizonyossággal eljutnunk Kun Béla uralmához! (Ugy van!, Ugy van!) Később jött egy másik korszak, amikor, megint a forradalom utáni időkben, ugy nézett ki a dolog, hogy a forradalom rettenetes tanulságaiból a munkásosztály is rájött arra, hogy a proletárdiktatúra nem a munkásosztálynak fényes korszaka volt, hanem néhány ember diktatúrája a proletariátus ellen és egy erőszak uralma az egész társadalmon. Ugy nézett ki, hogy ezzel a ténnyel számolnak, de ma már megint kezd ez az öntudat, ez a meglátás is elhalványulni, mert a népek pszychéjének mindig az az alaptermészete, hogy csak a legutóbbi idők tényezőit teszik felelőssé, ele az azelőtti időkben történt dolgokat elfelejtik. Az én nézetem szerint az egyetlen lehetséges megoldás ebben a tekintetbeii az, hogy az államnak és a munkásosztálynak kezet kell nyújtania egymásnak és keresniök kell egymás kezét. A munkásnak bele kell nőnie az államba, és az államnak gondoskodnia kell munkásairól. Ez nem történhetik meg kölcsönös áldozatok nélkül, de ezeket az áldozatokat meg kell hozni, mert nézetem szerint le kell mondáid a magyar nemzet feltámadásáról, ha ezzel a munkásproblémával a magyar nemzet valamilyen formában nem tud megbirkózni, ha azt a magyar kormány valamiképen nem tudja megoldani. Kern tudom elképzelni, hogy rabketrecünket szét lehetne feszíteni és nemzeti ideáljainkat el lehetne érni anélkül, hogy idehaza bizonyos együttműködést teremtenénk a nemzet összes osztályai között. Amit a pécsi bányászoknak mondottam, és aminek hatása alatt az ő leikükből a himnusz hangjai csendültek fel, itt mondom nyiltan az ország munkásságának: A magyar munkásság élni fog, ha akar, a nemzettel együtt, de ha nem tud a nemzettel élni, akkor elmisztul a nemzettel együtt. A munkáskérdést az ország- nyitott sebének tekintem és ezért pártkülönbség nélkül arra kérem az urakat, hogy ha méltóztatnak beszélni munkáskérdésekről, méltóztassanak élesen disztingválni a szociáldemokrácia elméleti tévtanai. esetleg egyes szociáldemokrata funkcionáriusok eltévelyedései és hibái között és a magyar munkásosztály között. A magyar munkásosztályt minden szeretetünkkel magunkhoz kell ölelnünk és gondoskodni kell arról, hogy az, ami egy polgári társadalom keretén belül megvalósítható a nagy modern munkásprobléraákból, megvalósittassék még akkor is, ha ez igen nagy áldozni okba kerül, (Ugy van!) Ne évi március hó 13-án, pénteken. 85 méltóztassanak e tekintetben semmi kétségben lenni, és önöket, t. képviselő urak, felkérném arra, hogy méltóztassanak csak egyetlenegyszer, egyetlenegy éjszakára néhányan eljönni velem Budapest uyomortanyáira. Ha egy ilyen nagy házbér-kapíárról, egy ilyen nyomortanyáról egyszer levennők a háztetőt és oda benéznénk, látnánk, hogy egy-egy ilyen házban az emberi nyomorúságnak és a kétségbeejtő nagy szociális igazságtalanságoknak milyen borzalmas, pokoli képe tárul az ember elé, s akkor mindenki nagyon meggondolná, hogy ebben a kérdésben mit beszél és mit cselekszik, (ügy Van!) T. Nemzetgyűlés! Én látom azt, hogy ha ma egyik-másik munkás — akinek négy-öt gyermeke van Budapesten —, még ha tiz keze volna is, a mai bérviszonyok mellett tiz kezével sem tudna annyit keresni, hogy gyermekeinek a cipőt és ruhát is meg tudja vásárolni. (Ugy van!) Ezekkel a kérdésekkel valahogyan intenzivebben kellene foglalkozni, és azok helyett a turbulenciák, személyeskedések és gyanúsítások helyett beszélni kellene az emberek életéről, kenyeréről, ruhájáról (Ugy van! r Ugy van!), megélhetéséről és ezeknek megoldási lehetőségéről. (Ugy van! — Zsirkay János: Nekik csak Zalaegerszeg és a numerus clausus fáj!) Én arra kérem önöket és az egész kormányt, hogy a munkáskérdés megoldásánál — akár politikai, akár gazdasági, akár morális kérdésekről legyen szó — a fej legyen az ügyész, a sziv a védő és a

/ nemzeti lelkiismeret a biró. (Általános helyeslés.) Azt szeretném, ha a baloldalon álló pártok is fel tudnának emelkedni arra az erkölcsi színvonalra, hogy ne követeljenek sem az államtól, sem másoktól olyant, aminek megvalósithatatlanságáról ők maguk is meg vannak győződve. (Ugy van!) Mélyen tisztelt Uraim! A modern parlamentáris élet elmérgesedésének egyik oka az, hogy az emberek skrupulus nélkül követelnek más pártoktól, amelyekhez nem tartoznak, vagy más egyénektől, akiknek talán a helyére szeretnének kerülni, egyes kérdésekben olyan megoldást, amelyet, ha ők kerülnének oda, egész bizonyosan ők sem tudnának megvalósitani. (Ugy van! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés! Arra kell törekedni, hogy egyik osztály se akarja a másikat a talpa alá gyűrni, hanem arra kell törekedni, hogy meglegyen a társadalom egyensúlya. E tekintetben én helyeslem, ha az állam a maga gépezetét biztonsági szelepekkel ellátja, helyeslem, ha a rohanó kocsira féket teszünk, helyeslem, ha mindenki, aki felelős a dolgok menetéért, igyekszik az államot mint központi nagy hatalmat erősiteni; de biztonsági szelepeket, igenis, kell tenni a népek életére, különösen ilyen forradalmi időkben. Vigyázni kell azonban arra, hogy ezeknek a biztonsági szelepeknek túlhajtásával, vagy rosszul való elhelyezésével ebből a gépből magát a gőzt, magát az erőt ki ne vonjuk. Mert azt is megmondom — s ezen szavaimat jobbfelé intézem —, hogyha egy népből minden szabadságszeretetet, a szabadság iránt való minden tiszteletet kiölünk, akkor az a nép erkölcsileg képtelen lesz nagy históriai feladatok megoldására. Szolga néppel Nagy-Magyarországot sohasem fogjuk tudni visszaszerezni. (Zsirkay János: Még r csonka Magyarországot is elveszíthetjük !) Én erre nagy súlyt helyezek, és sem én. sem az én pártom nem fogunk sohasem addiq- a pontig elmenni, ahol azt érezzük, hogy ez már rovására megy a történelmi nagy kérdések megoldásának; mi a szabadságok megszorítása terén odáig sohasem fogunk menni, ahol már a nem-