Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-391
84 ~A nemzetgyűlés 391. ülése 1925 ményt foglalkoztatni kell ezekkel a kérdésekkel, és én ebben, a tekintetben — talán szemrehányásként hangzik, de igy Is megáll — azt hiszem, hogy a magyar kormány és a magyar társadalom a propaganda terén — mert én társadalmi propagandát ezen a téren még szerencsésebbnek és még célravezetőbbnek tartok — nem volt olyan intenzív, amilyen intenzívnek kellett volna lennie ellenségeinknek meg ismert aknamunkája után. Mert nem októberben alakult meg Csehszlovákia, és Jugoszlávia sem egyszerre készen pattant ki, hanem a szerb, a román és cseh nacionalista politikusok bejárták az egész világot, megkerestek minden összeköttetést, elhelyezték a világ minden nagyobb redakcíójában a maguk bizalmi embereit és meg tudtak érlelni a közvéle mén yben azt, hogy elhitték, amit mondanak, és eszköznek adták oda magukat a nagyhatalmak az ő ábrándjaik elérésére és megvalósítására. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy ha a. kormány külkép viselői elmennek egy-egy nagy államba, odakünn ne töltsenek el két-három hónapot szabadságon egy-egy fürdőhelyen, hanem állittassék minden diplomáciai helyre az illető ország összetételének, az ottani hangulatnak és az ottani külön speciális helyzetnek megfelelő külügyi képviselő és az illető a nap minden óráját és percét ne arra használja fel, hogy az egyszerű, bürokratikus dolgait intézze el a mi régi sablonos külügyi szolgálatunknak, hanem igyekezzék valamilyen formában bekapcsolni a magyar kérdést annak az államnak a gondolkozási körébe és politikai életébe, amelyben kiint él. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés! Most át akarok térni egy fontos és nagy kérdésre: t. i. a munkáskérdésre. Odafönt az elnöki székből sokszor hallgatom itt az urakat, hogy erről a kérdésről hogyan gondolkoznak, hogyan éreznek és hogyan beszélnek. Méltóztassék megengedni, hogy tapasztalataim alapján, amelyeket ott az elnöki székben, mint megfigyelő szereztem, elmondjam a magam véleményét, amit én szükségesnek tartok. (Halljuk! Halljuk!) A magyar politikának évtizedes hibája, hogy a szociáldemokráciának teoretikus kérdését és a magyar munkásosztály problémáját egy fazékba dobta. (Ugy van! Ugy van!) A magyar intelligenciának történelmi hibája, hogy évtizedeken keresztül elnézte és eltűrte azt, hogy a munkáskérdés csak rendőri ügy legyen és hogy minden esztendőben csak a csendőrség- jelentésében szerepelt a munkáskérdés. A nmnkáskérdés, különösen most, a forradalmak után, Magyarországon és egész Európában nem csupán rendőrségi, közbiztonsági kérdés, hanem minden állam életében az egyik legdominálóbb kérdés. A munkásosztály a maga szervezettségénél fogva nagyobb szerepet játszik a nemzetek sorsának eldöntésében, mint talán számszerűleg megilletné egyik vagy másik országban, de a magyar kormányoknak, nézetem szerint, az a hibájuk, hogy ezzel a kérdéssel nem néznek ugy szembe, mint ahogy szembe kell vele nézni. Hogyan is keletkezett nálunk a munkáskér dós! Tegnap is olyan beszédet mondott itt valaki, mely abszolúte nem felel meg a tényeknek. Magyarországion a munkáskérdés ugy fejlődött ki, amikor elkezdődött az ipar intenzívebb fej lődése, hogy a legjobb munkások elmentek Németországba, onnan pedig kiváló munkások jöttek ide, mint munkásvezérek. Ez Bebel és az Öreg Liebknecht korszakában volt. Amikor Marx ideáit legelőször idehozták, nálunk is elkezdődött a munkásmozgalom, először mint évi március hó 13-án, pénteken. egyszerű betegsegélyző mozgalom, és akkor az itteni munkások ennél többet még' nem akartak. Később átalakult ez politikai mozgalommá, mert a munkások választójogot kezdtek követelni. Amikor már gazdaságilag megerősödtek és a betegsegélyző-mozgalomból erőteljes, hatalmas gazdasági szervezkedés lett, amely a különböző években egymásután hozta meg a sztrájkhullámokat, egyszerre csak politikai tényező lett Magyarországon a munkásság. Akkor elkövették Béesben a darabont-korszak idején azt az óriási nagy hibát, hogy a munkásosztályt és a nemzetiségeket faltörő kosnak használták fel a magyar nemzeti politikával szemben. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Akkor a magyar munkásnép és a históriailag gondolkozó és érző történelmi Magyarország között politikai lelki szakadás következett be. Innen származott sok minden későbbi baj, és ez az elidegenedés, ez a kölcsönös meg nem értés vezetett nézetem szerint a forradalom katasztrófájához. (Homonnay Tivadar: Mindent állandóan kiéleznek és kihasználnak!) A munkás exisztenciájának bizonytalansága amúgy is megmételyezi annak az egyszerű embernek az Ítéletét a közdolgokról. Ha ehhez még hozzájárul az, hogy a társadalom többi osztályai és az államhatalom is elhanyagolja népeinek politikai nevelését, akkor kézen fekszik, hogy egy osztály eltévelyedése nagyon is hamar bekövetkezik. Valljuk be őszintén, az, hogy Izrael Jakab. Garbai Sándor, Bokányi Dezső, Kun Béla és a többiek úrrá lehettek a magyar proletariátus felett, csak ugy történhetett meg, hogy a magyar történelmi középosztály ebben a tekintetben nagy mulasztásokat és bűnöket követett el. (Ugy van! Ugy van!) Nemcsak a nemzeti gondolat ellen lett faltörő kos a munkásság, hanem a radikalizmus hamar felfogta ezt a helyzetet és felhasználta a munkásosztályt a keresztény gondolat, a keresztény intézmények és az állam keresztény mivolta ellen is. (Ugy van! Ugy van!) Ugy volt odavetitve az elé az egyszerű Dikics János és Kalapács Péter elé a kérdés: ha te azt akarod, hogy több kenyered legyen, ha te azt akarod, hogy a műhelyben jól bánjanak veled, ha te azt akarod, hogy ruhát vehess magadnak, hogy gyermekeid ezentúl egészséges lakásban lakjanak, az első dolog, amit tenned kell, hogy ki kell vetkőznöd magyar mivoltodból, hogy vallásodat el kell rúgnod magadtól. Sokkal több energiát pazaroltak el a szociáldemokraták a munkásoknak a nemzeti és keresztény gondolattól való megrablására, mint amennyi erőt fordítottak arra, hogy életre keltsék bennük is azt az öntudatot, amelyre ennek az osztálynak is szüksége van és életre keltsék azt az erkölcsi gondolkodást, mely erkölcsi gondolkodás nélkül ez az osztály sem tudja megvalósítani ideáljait és életérdekeit. Jött a háború, jöttek a háború megrázkódtatásai és akkor mit láttunk? Lenin lelki lml-' ! lámái, azok a lelki markonigrammok nálunk is rezonálásra találtak a munkások szivében. Emlékeim vannak ezekből az időkből; emlékszem, hogy egyszer a vonaton utazta mban, még hónapokkal a forradalom előtt, beszéltem az ugyanabban az I. osztályú kupéban utazó Garbai Sándorral. Láttam a kezében egy vörös könyvet és megkérdeztem tőle, hogy mit olvas. Mutatta nekem, hogy az orosz forradalom dolgait és hozzátette: Hát én azt hiszem, hogy ezt meg fogjuk itt is csinálni. Akkor kétségemet fejeztem ki az iránt, hogy ez itt is sikerülni fog,
