Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-391

82 A nemzetgyűlés 391. ülése 1925, ládi életet megtámadta az idők bacillusa. Valahogy itt egy erkölcsi válság van, mert máskülönben nem tudnám elképzelni azt, hogy oly botrányos bűnperek anyaga abban a mértékben jelenhetne meg a mi «ajtóinkban és ugy falná a közönség, mint ahogy a legutóbi botrányos események alkalmává] ebben az országban megtörtént. Régen az emberek a magyar történelem nagyjait olvasták és a hősöket tanulmányozták. A keresztény családok tűzhelyén a régi, nagy bibliai alakokat, katholikus családoknál a szenteket olvasták s az emberi nagyság tanulmányozása mellett igyekeztek azoktól példát venni. Ha ma végignézünk sajtónkon, iro- | dalműnkön és színházainkon, akkor azt látjuk, hogy a szentek és hősök kultusza helyett a gazemberek élettörténete (Igaz! Ugy van}), az erkölcsi söpredéknek, az erkölcsi kloakának szennyes alakjai érdeklik legjobban a publikumot. (Igaz! Ugy van!) És csodálkozunk akkor, ha a keresztény családi élet romlásba megy és csodálkozunk, ha politikában, pártéletben, közéletben s az egész nemzeti gondolkozás tekintetében ezek a megromlott családok, ezek a megbetegedett setjei a nemzetig életnek megmételyezik az egész nemzet közérzését és gondolkozását! | Hát nincs lelki válságban egy nemzet, ahol | hónapról-hónapra szaporodnak a válóperek, ahol az erkölcsi, családi botrányoknak se vége, j se hosszra nincs; ahol a bűnkrónika mindig tágabb és tágabb körre terjed ki és mindig borzalmasabb és borzalmasabb formákban kerül elő az általános züllöttség; ahol az öngyilkosság epidémiája oly nagy méreteket öltött* mint nálunk? Én tudom, hogy a modern szellemi áramlatok nagy vasúti karambolja az egész világon a. lelkek életében óriási katasztrófához vezetett és vannak nagy tudósok, mint Spengler, aki ma már az egész nyugati civilizáció pusztulásáról beszél, vagy Gandhi, aki arról beszél, hogy az ő pogány kultúráját felsőbbrendűnek tartja a miénknél. Én ezzel szemben azt állitom, hogy nincs igazuk, mert a keresztény életet és a keresztény életnek minden konzekvenciáját a családi és társadalmi és az egyéni életben még igazában ki sem próbáltuk. Ami itt van, az nem kereszténység és a modern, igazi nemes kultúra csődje, hanem, annak hiánya és a modern pogányság szelleme, amely egész Európát — és ezt méltóztassék háromszor alálmzottnak tekinteni — borzasztó válság elé viszi. A lelki infekció a külföldről és belülről olyan intenzív, mint a forradalom előtt bármikor és hiába hisszük azt, hogy a forradalom zsarátnokait eltapostuk és hogy a forradalomnak zsarátnokai már nem égnek, mert állítom, hogy a hamu alatt még tüzes a parázs és állitom most is, mint állítottam a forradalom előtt, hogy ennek a nemzetnek életében is és ezen kivül is, egész Európa vulkán felett áll. A legnagyobb betegségünk az, hogy minden idea neon a maga nemességében és egysze- j rüségében, hanem a maga elfajultságában jelentkezik ebben a beteges korban. Miért nem irnak többet a lapok azokról az egyszerű, csendes emberekről, akik százezer- és milliószámra szántják a mezőt, dolgoznak a műhelyekben, nevelik tisztességben gj-ermekeiket, mint hivatalnokok kötelessógtudóan teljesitik hivatásukat és élik a maguk egyszerű életét, amiből tulajdonkénen egy egészséges nemzetnek jövője fog kifejlődni! A kirakatokban az ifjúságinak és a közönségének lelki szemei elé mindig csak sus eltorzult, elrothadt, elzüllött embereket állitévi máreius hó 13-án, pénteken. juk oda (Ugy van! Ugy van!) és ezáltal teljesen megtévesztjük a mi ifjúságunknak egész gondolkozását, saját magunk inficiáljuk őket. Én azt szeretném, hogy itt, ebben a nemzetgyűlésben is ezek a gondolatok jussanak szóhoz, azt szeretném, hogy ezek foglalkoztassák a nemzetet, mert sem ilyen pénzügyi javaslattal, sem közjogi javaslattal nem lehet egészségessé tenni egy nemzetet, ha annak a nemzetnek beteg a lelke, beteg a szive, beteg a szelleme, romlott az erkölcse, züllött a családi élete és ahol az erkölcsnek nincs meg az az ereje, amely nélkül állam fenn nem állhat. De nemcsak az erkölcsi betegség fenyegeti ifjúságunkat, fenyegei a jövő gondja is. Erre nézve összeírtam magamnak egy kisebb dolgot. Hány családapának lelke előtt van feltéve a nagy kérdés: mi legyen a gyermekeimmel? Ez a magyar középosztálynak a tragédiája! En nem azt tartom tragédiának, hogy a régi lakkcipő helyett ma esetleg egy vastagbőrü cipőt kell vásárolni, vagy talpalt cipőt kell viselni, a ruhát esetleg ki kell fordítani, nem abban látom a legnagyobb hibát, hogy a családnak össze kell szorulnia és az igényeket le kell fokoznia, mert ez velejár nagy nemzeti szerencsétlenségünkkel, és a luxus, a „Fenn az ernyő, nincsen kas", a magyar fajnak úgyis egyik betegsége. Én abban látom a nemzet tragédiáját, hogy meg van mételyezve egész közgondolkozásunk, az egész népnek a lelkülete és a lelki válság mellett bizonytalanná van téve a jövője is. Verebély orvostanárunk azt mondja: Az ifjúság ne menjen orvosi pályára, mert az orvosi pálya nem biztosítja számára a jövőt. Az ig-azságügyminister ur attól óv, hogy jogászi pályára menjenek. Ismerek vegyészmérnököt, aki Münchenben végzett, kiváló vegyészmérnök volt Erdélyben, hazajött s krumplit árul a vásárcsarnokban. Tanárokról tudok, akik pincéri szolgálatokat teljesítenek, holott értékes szolgálatot, teljsithetnének az iskolában. Az ügyvédi kamarák hasonlókép beszélnek, hogy ' ne menjenek az ifjak ügyvédi pályára. így mehetnénk végig az egész vonalon. íróink, újságíróink nem tudnak elhelyezkedni (Rassay Károly: Az ipari pályákon ugyanez a helyzet!) Az ipari pályákon ép igy van. Szakképzett munkások jönnek a kormányhoz ós kérik, hogy engedjék meg, hogy kivándoroljanak. Hova fog ez vezetni! Először a külföldre vándorolt magyar szakmunkás bele fog kerülni az ellenséges, magyarellenes agitáció tüzébe, másodszor, ha tényleg odakint maradnak, Magyarország gazdasága, a magyar ipar és a magyar termelés elveszti épen azokat a tényezőiket, akiknek megmaradása ebben az országban a legkívánatosabb volna. Eggyel tisztában kell lennünk és erre akarok konkludálni: erkölcsi, gazdasági, politikai és társadalmi okokból, mindenütt és minden magyar embernek tisztába kell jönnie azzal, hogy a trianoni Magyarország életképtelen. Minden, propaganda, amely ebben az országban folyik, ne abból álljon, hogy a külföldről ideérkező vendégeket különböző előkelő szállodákban fényesen megvendégeljük, hanem ennek az egy tételnek bizonyítására minden tudósunknak, minden Írónknak, minden diplomatánknak és mindenkinek minden erővel és minden eszközzel bizonyítania kell azt, amit kétségbe senki nem vonhat, hogy ebben a formában politikailag*, gazdaságilag*, erkölcsileg, uemzetileg ez a Magyar ország* életképtelen. Ezért arra kell törekedni, hogy minden erőt,