Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-391
'A nemzetgyűlés 391. ülése 1925. évi március hó 13-án, pénteken* 8Í ez nem méltó egy nemzethez. (Ugy van! Ugy van!) És én ugy érzem, kötelességein ebben a Házban e tekintetben felszólalni, mert a mi keresztény és hazafias lelkületünket mélységesen bántják, megbotránkoztatják és sértik azok a jelenségek, amelyek szerint ugy disztingválnak, hogy az élőkről, a királyi családról ma beszélni nem szabad, a holtak pedig vogelfrei-ok mindenki előtt. Ez nagy igazságtalanság és ha ez folytatódik, ez nézetem szerint ennek a nemzetnek szégyene és gyalázata lesz. A német nép járomban van és össze van törve minden csontja. Ugy néz ki, mintha ott minden eresztékéből kiemelték volna annak a nemzetnek egész életét és önérzetében mégis meg tudta csinálni azt, hogy trónörököse, aki pedig vezér volt a harctéren, otthon van és mint polgár élvezi a polgári létet. Ezzel szemben mit látunk nálunk?. Azt látjuk, hogy az ellenség erőszakkal és pedig durva erőszakkal olyan nyomást gyakorol reánk, hogy ebben a tekintetben mi még annál is komiszabb bánásmódban részesülünk a külső hatalmak részéről, mint amilyen bánásmódban részesül az egész világ szégyenére Németország. (Zsirkay János: A kormány gerinctelensége az oka. A Beiies-lakomák!) T. képviselő ur, én nagy nemzeti szempontokból és nagy erkölcsi irányvonalakból beszélek. Kérem a képviselő urat, akármilyen személyi antipáti a választja is el tőlem... (Zsirkay János: Nem; nagyon szimpatikus. — Derültség.) Ezt nem volt még módomban eddig tapaszr talni. (Derültség.) Nagyon kérem a képviselő urat, hogy amint én nem szoktam őt gondolatmenetében és beszédeiben itt a padomban zavarni ... (Zsirkay János: Hiszen mindig rámcsenget! — Derültség.) Azt kötelességszerűen teszem és már többször megállapítottam, hogy nem tudok a képviselő úrra elég sokszor rácsengetni. (Derültség. Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Huszár Károly: Hiszen most is, t. képviselő tir, mikor szent, nagy dolgokról, a jövő nagy kérdéseiről beszélünk, ezekbe a dolgokba, a Zsirkay- és Huszár-kérdést méltóztatik bespékelni és ugy állitani be, mintha most, amikor ezekről a nagy, fontos kérdésekről van szó, egyáltalán lényeges lenne az, hogy én szoktam-e néha onnan lefelé is csengetni és hogy a képviselő ur szokott innen oda felfelé olyan közbeszólásokat is tenni, amelyeket kötelességem leinteni. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) T. Nemzetgyűlés! Tisztában kell lennie azzal mindenkinek itt benn és odakint is (Honionnay Tivadar: Az ország túlnyomó részének szivéből beszél!), hogy az, ami most itt ebben az országban van, az a lelkiállapot, az a társadalmi helyzet, az a szociális helyzet, az a g v azdasági leromlottság, oly események következménye, amelyeknek igazi előidézője nem a magyar nemzet. (Ugy van!) A magyar nemzet nem kereste és nem akarta a háborút. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A keresztény magyar nép nem akarta sem az első forradalmat, sem a másodikat. (Ugy van! a középen.) Ami itt benn, Magyarországon, mint betegség kiüt a nemzet testén, az mind akaratunk ellenére, külső tényezők behatása alatt következett be és igy kell, hogy lásson minket a^ külföld. Mi egy nagy világösszeütközés idején — mint amikor az égen összecsapnak a fellegek, villámlik és dörög az ég, és ugy látszik, mintha a természet minden ereje elszabadult volna —, egy ilyen nagy világösszeomlás, világfelfordulás idején, a küzdő népeknek csak egy elszakított felhője voltunk és belekerültünk a viharba, a villamos áramlatokba, a jégesőbe, tűzbe, halálba és pusztulásba. És most benn vagyunk s ebből a helyzetből igyekszünk kikecmeregni, kiszabadulni. Az első dolog-, amit mindenkinek, ellenzéknek és többségnek is, tudnia kell, hogy: mikor a forradalmak kiütöttek és lezajlottak, akkor a magyar állam, mint eíőtényező, tetszhalott volt. A magyar társadalom oly gyáván visel! kedett, mint talán a forradalmak idején egyet| lenegy nemzet társadalma sem. (Ugy van! | jobbfelől. — Erdélyi Aladár: Cserbenhagyták | a vezetői!) Nem akarok itt osztályozni ésrang| létra szerint beosztani az embereket, hogy ki ! mit vétett és mulasztott; egyetlen tény az — j és azt hiszem, ebben pártkülönbség nélkül I egyetértünk —, hogy a forradalommal szemben a nemzet nagyobb gyávaságot tanusitott, mint amilyen bátorságot tanusitott azóta ellenségeivel szemben. (Homonnay Tivadar: Elég lett Volna egy zászlóaljjal közéje lövetni. Mingyárt más lett volna a helyzet!) A világpenész: a bolsevizmus, megtámadta I a magyar nép lelkét is. Én most ugy fáj a magyar nép lelke, mint egy szabadon, meztelenül fekvő ideg. Eszembe jut erről az, amit gyakran tapasztalunk, hogy amputált emberek, akiknek a kórházban lábát levágták, még hetek múlva is, sőt még évek múlva is panaszkodtak, hogy fáj a lábuk, amely le van amputálva. Egy biológiai törvény szerint ezt a fájdalmat ugy appreciálja, hogy kihelyezi a nem létező testrészbe a fájdalmát. Itt a magyar nép leikénél fordított processzust látunk. Itt ugy i érezzük, hogy a rólunk leamputált megszállott területek fájdalma benn az ország vérkeringésében, gazdasági, szellemi és szociális vérkeringésében olyan zavarokat idézett elő, amely miatt a nyugalmi állapot még nem következhetik be. A magyar nemzet ugy van valahogy, mint amikor kitör egy nagy tűzvész s a gazda kiugrik éjjel az ágyból, elkezd szaladgálni szobájában, kiabál, nem tudja hirtelen, hogy mit tegyen, talán a legértéktelenebb dolgát kapja fel és azt próbálja menteni, nem tud disztingválni, hogy mi a legfontosabb teendő; kapkodás, lelki nyugtalanság fogja el s mindennek az oka. hogy valamilyen lelki nyomás van rajta. T. Nemzetgyűlés! Nem esett még itt szó róla, de beszélni kell arról is — mert én a magyar politika nagy hibáját ebben látom —, hogy nem a mindennapi élet nagy kérdéseivel foglalkozik, hanem azzal, hogy X. Y ur ezelőtt három esztendővel egy ilyen és ilyen eikket irt (Ugy van! jobbfelől.), vagy X. Y. ur ebben a kávéházban hogyan méltóztatott nyilatkozni, vagy- X. Y. ur ebben a közbeszólásában hogyan szögezte le magát egy állásponthoz, — s ezek mellett az egyszerű párttülekedések mellett eltévesztjük szemünk elől mindazokat a. sorsdöntő, elhatározó nagy dolgokat, melyek a népéletben, a társadalmi életben végbemennek- Ki beszél itt arról, és ki törődik azzal, hogy a magyar család, mint intézmény, ezekben a háborús forradalmi és azután következő időkben rettenetes erkölcsi válságba jutott! (Barthos Andor: Sok a válóper!) A napokban kezemben volt Trockij legújabb könyve, melyben a nagy bolsevista vezér az orosz nép életéről ir: ő, a bolsevista, azt ir ja, hogy az orosz nép nagy tragédiája, hogy a szabadszerelem kihirdetése óta sokkal több idióta és torszülött gyermek született Oroszországban, mint ahány orosz ember pusztult el a világháborúban. Én valahogy ugy érzem, hogy itt ebben az országban is a légi tradicionális, keresztény magyar, csa12*
