Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-391
80 A nemzetgyűlés 391. mese 1925. évi március hó 13-án, pénteken. ténetes következményei lesznek. Ha a magyar intelligencia és a magyar közélet férfiai pártkülönbség* nélkül a kötelességtudás terén ilyen szörnyű példát adnak a tömegnek, a magyar nemzetnek és a magyar népnek egy olyan erkölcsi romlása fog bekövetkezni, amely nagyon fog hasonlítani az orosz nihil gondolatához, ahol az emberek azt mondják, hogy most már ngyis minden mindegy. Azoknak a férfiaknak, akik vállalták az erkölcsi kötelezettséget arra, hogy a nemzet ügyét vigyék, nincs joguk ahhoz, hogy lelkileg, szellemileg és a gyakorlatban passzivitásba lépjenek. Nem elég a kávéházaknak és vendéglöknek teritett asztalánál kritizálni és nem elég morogni akár jobbról, akár balról a dolgok helytelen állása miatt, hanem mindenkinek meg kell mondania azt is, amit hibának tart és meg kell mondania azt is, és ez a fontos, amit tenni kell, hogy ebből a helyzetből kijussunk. (Helyeslés.) Itt veszekednek afelett, hogy^ aktivitás-e vagy passzivitás: melyik az igazi és melyik a jobb. Tanácsosabb egy tigrist farkánál fogva ráncigálni, vagy egy asszonyt az első ősz hajszálra figyelmeztetni, mint az ellenzéket kötelességeire, mint az ellenzéket hibáira figyelmeztetni. Én mégis megteszem ezt és azt mondom: ahogy szükség van arra, hogy legyen kompakt kormányzati többség, amely guvernementális érzülettel van eltelve, amely az állami központi hatalomnak, a társadalmi rendnek, a törvényes, alkotmányos életnek biztositéka egy országban, épugy szükség van arra is, hogy legyen egy aktivitásban lévő ellenőrző testület a nemzetgyűlésben, mert a parlament ellenzék nélkül olyan, mit egy masina fék nélkül. (Ugy van! Van van! — Homoniiay Tivadar: Tárgyilagos ellenzék nélkül!) Hiszen tárgyilagosságot kívánunk és amikor egy eszméről beszélünk, amikor többségről és kisebbségről van BZÓ, akkor sohase méltóztassék egyik gondolatnak sem a rosszabbik kiadását érteni alatta, mert hiszen elméletről beszélünk és a legostobább dolognak is megvan a maga még ostobább superlaüvusza és minden dolognak vannak elfajulásai. Én csak arról beszélek, ami a nemzeti életben komoly tényező. Mikor ezt az aktivitást és passzivitást egymás szemére hán3 r torgatják jobbról és balról, akkor az nekem olybá tűnik fel, mint mikor két kopasz ember arról veszekszik, hogy melyiké a fésű, melyiknek van szüksége fésűre. Az sem használ semmit, ha egymás szemére hányják itt az emberek, hogy ki paktált előbb a szociáldemokratákkal és ki hagyta magát becsapni, mert ez is olyan dolog. Azt az örömet csak Éva anyánk nem élvezhette, hogy megkérdezhette volna férjétől, hogy azelőtt' kit fjzeretett, mert a politikai pártok között az utolsó tiz esztendőben egyetlen egy sem volt, amely a változó időkben, a különböző helyzetek között a szociáldemokráciával valamilyen vonatkozásban ne lett volna. Sohasem szabad a multakat egyedül nézni és a multakból egyedül vonni le a konzekvenciákat. Hiszen én a szociáldemokráciára és a munkáskérdésre még rá akarok térni beszédemben, de nem ezek az ütő dolgok, amelyek a mérleg serpenyőjében tulajdonképen megoldják vagy eldöntik a kérdéseket. Mi magyarok, rettenetes időket élünk; olyan ez a mi időnk körülbelül, mint amilyenek német földön voltak azok a „Kaiserlose schrekliche Zeiten", minálunk is a királynéi kuli rettenetes idők felvetettek minden kérdést, amely a magyar nemzet történelmében mint fájó seb, mint betegség csak előkerülhet. Én ímdoni nagyon jól, t. uraim, hogy itt sem lehet generalizálni és azt is tudom, és ki kell mondanom ezt nyiltan: ha itt volna király, akkor sem volna mindennek orvossága. Hogy azonban a törvények tisztelete ebben az országban annyira hanyatlott, hogy a jogrend felbomlott, hogy a gazdasági élet teljesen fel van dúlva, hogy a társadalmi osztálj^oknak egyensúlyi helyzete nincs meg, hogy a.morál az egész vonalon ^ pusztulásba ment, annak elsősorban és legfőképen az az oka, hogy az államban a legfőbb tekintély, a királyi trón a forradalom által fel lett boritva. (ügy van! ügy van!) Eskük és eskük között nem lehet válogatni; az r intézmények egyik részét restituálni anélkül, hogy az egész vonalon a jogfolytonosságot végig ne vigyük, ez természetszerűleg megrázkódtatásokkal és bajokkal jár. Mindenki tudja rólam, hogy nem vagyok azon az állásponton, hogy puccsszerűen, meglepetésszerűen, nemzetközi előkészítés nélkül ezekhez a kérdésekhez hozzányúljunk, de nyiltan és őszintén vallom — és mint ministerelnök vallottam az entente felé és a kisentente felé is, és vallom ezen a helyen is —, hogy Magyarországon politikailag, erkölcsileg és területileg is semmiféle más utón közelebb a mi nemzeti ideáljainkhoz nem tudunk jutni, csak ha a régi történelmi királyság álláspontjára visszamegyünk, {ügy van! Ugy van! — Zsirkay János: Független magyar királyság!) Senki sincs Magj^arország területén és ezt én is nyiltan mondhatom, aki ezt a kérdést másképen kívánhatná megoldani, mert aki ezt tenné, az tulajdonképen attól akarná megfosztani pillanatnyilag a nemzetet, amihez szerencsétlenség utján, de mégis hozzájutott, hogy a maga r sorsának valamelyest mégis maga az ura. Én erről a kérdésről abszolúte nem beszéltem volna, azonban egy aktuális dolog tette kötelességemmé, hogy felszólaljak. Nekem az a véleményem, hogy ez a kérdés most nyugvóponton áll és várnunk kell. amig megérik a helyzet és senkinek ezt a kérdést hirtelenül, egyéni vállalkozásokkal idő előtt napirendre tűznie nem szabad. Egy dolog azonban kötelességünk: akik meg vagjnink győződve arról, hogy Magyarorszagnak a köztársasági államforma nem felel meg, hogy Magyarországon a királyság intézménye az egyedüli, amely a keresztény nagy nemzeti érdekeknek megfelel, azoknak nem szabad hallgatniok, mert ha hallgatunk, akkor ezáltal forspontszolgálatot teljesítünk annak a forradalmi hullámnak, amely itt Magyarországon is a köztársaság formájában akarja megrendíteni Szent István keresztény államiságának gondolatát. Más okból is szükség van arra, hogy időnkint legyenek férfiak, akik ebben a kérdésben felemelik szavukat. A magyar népet és a magyar nemzetet ugy ismerik az egész világon, mint lovagiasan gondolkozó nemzetet; a magyar históriából tudjuk, hogy a magyar nemzet a maga koronáját mindig szentnek tartotta és akinek fejéhez hozzáért a szent korona, azt megbecsülte. Történelmi kritikának, amennyiben ez a történelmi kritika területén marad, mindenkivel, még a királyokkal szemben is van létjogosultsága és minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy abból tanulságokat is vonjon le és hogy a királyokat is megítélje, de ahhoz', hogy akár megholt királyokkal szemben ne lovagiasan és ne ugy viselkedjék a magyar nemzet, mint ahogy illik azzal szemben viselkedni, akinek fején Szent István koronája volt,
