Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-390
7-4 A nemzetgyűlés 390. ülése 1925. évi március hó 12-én, csütö? , tökön. (Zaj.) Tény az, hogy a mezőgazdaság az egész világon nemcsak a közelmúltban, hanem már pár év óta krizisben van és ez a krizis még sokáig fog tartani. Ennek a krízisnek legfontosabb oka az, hogy eltolódás állott be az árrelációban, az ipari és mezőgazdasági termémyek árai között. Ez tulajdonképen a dolog nyitja, mert amikor ellentétes irány volt, amikor a mezőgazdasági terményekért mindig több iparcikket lehetett vásárolni, ez a mezőgazdasági konjunktúra jó volt az iparra is, mert az ipar fejlődni tudott. Most azonban, amikor előállott egy ellentétes irányzat és a mezőgazdaság krizisben van, és nem tud iparcikkeket vásárolni, mint azelőtt, ezt megérzi az ipar is. Az iparcikkek ára ugyanis sokkal nagyobb arányban drágult mint a mezőgazdasági termékek ára. A mezőgazdasági cikkek talán elérik az aranyparitást, de az ipari cikkek mindenütt felette állanak az aranyparitásnak, úgyhogy nemcsak Európában, hanem az aranyban gazdag Amerikában is körülbelül egyharmaddal több értékcsökkenést számítanak az aranynál, az indexszámhoz viszonyítva. Mindezek az esetek, azt hiszem, minden gondolkozásra hajlandó és gondolkodásra képes embert kénytelenek figyelmeztetni arra, hogy ilyen könnyen gazdasági kérdéseket megoldani nem lehet. A gazdasági kérdések megoldásánál óvakodni kell minden frázistól, s a földreform megoldásánál sem tesz szolgálatot annak az esetleg eredményes igénylőnek az, aki belebiztatja, hogy esetleg létező kis tőkéjét olyanba fektesse, olyanba ölje, ami a gazdasági helyzet folytán a jövőben nem nyújt neki biztos exisztenciát. Azt hiszem, sokkal becsületesebben, nyíltabban és humánosabbaii cselekszik az, aki az igénylőket figyelmezteti arra, hogy az ő sorsuk nem azzal van összefüggésben minden körülmények között, hogy legyen nekik fél hold, vagy egy hold földjük, amelyet azután egy kapával, vagy ásóval elturkálhatnak, vagy esetleg uzsora bérért valakivel megszántathatnak, hanem mindenesetre jobb sorsa lehet annak az igénylőnek, ha a föld oly művelésben részesül, amely aztán neki kenyeret ad. Veszedelmes jelenségnek tartom azt az agitációt, amely a földreformmal kapcsolatban megerősödött és sajnálattal látom, hogy annak idején, amikor a novella tárgyalásánál a Házban felhoztam a kérdést, a túloldalon levő képviselőtársaim között kevés megértésre találtam akkor, amikor azt haneroztattam, hogy nem kívánatos, sőt nem engedhető meg, hogy a földreform politikai célokra kihasználtassék és kívánatos volna már a novellában intézkedni arról, hogy aki akár az igénylőket, akár a tulajdonosokat képviseli abban a kerületben, a legközelebbi időszaki vagy általános választásnál mandátumot ne vállalhasson. (Zaj.) Hogy ez a gondolat helyes volt, azt hiszem, az is mutatja, hogy belekerült a választói törvényjavaslatba. (Kiss Menyhért: Teljesem igaztalan a nincstelenek képviselőivel szemben, akik törődtek a néppel!) Vannak emberek, akik a néppel való törődést abban látják, hogy a népnek földet Ígérnek, osztanak. (Zaj.) Megmondom őszintén, nyíltan beszélhetek, 70 község tartozik a kerületembe, de a 70 község közül egyben sem osztottam földet s a nép ezt tudta is, meg is mondta, hogy: ez nem oszt földet, mert magának is van egy pár hold földje. A dunántúli józ^n nép tisztában van azzal, hogy az osztás mögött nagyon sokszor mi rejlik és hogy elsősorban olyanok osztanak földet, akiknek osztani való földjük nincs. (Zaj.) Ez i:em egyének kérdése; de ha mi a kommunizmus ellen állást akarunk foglalni és azt hangoztatjuk, hogy ebben az országban kommunizmust tűrni nem akarunk, akkor semmiféle rejtett kommunizmust sem lehet tűrni ebben az országban. Mar pedig mindenféle olyan eljárás, amely bárkitől valamit elvesz, anélkül, hogy annak teljes ellenértékét megfizetné, mindenesetre közeláll a komimmizttiiushoz. (Kiss Menyhért: Hatóság veszi el törvény alapján! — Zaj.) Nagy Emil képviselőtársam azt mondja, hogy Angliában azt kívánják, hogy a kormány vállaljon garanciát, hogy ha itt bolsevizmus jönne, a kölcsönadók akkor is hivatkozhassanak a kormánygaranciára. Azt hiszem, ebben az angol ílép józansága nyilvánul meg. Ök mégis többnek tartják, ha egy rendezettnek látszó állam kormánya garantálja, hogy ezek a magánjogi tartozások akkor is megfizettetnek majd, ha... (Nagy Emil: Ha valami történnék!) Igen, Hisz valami történhetne tulajdonképen még akkor is, hogy ha legális utón megszüntetnék Magyarországon a magántulajdont. Elméletileg ez is lehetséges, és ebben az elméleti esetben is szükséges volna a garancia. Tény az, hogy a t>énzügyminister ur ezt nem akarta megéiieni. Van azonban egy másik dolog is és itt arra célzok, hogy sok dolgot a honvédelmi minister ur sem ért meg. Megtörtént az az eset, hogy egy épületet, amelyet ezelőtt 29 évvel 6740 koronáért adtak bérbe, s amely szerződés 1921-ben járt le, jelenleg még mindig 6740 papirkoronáért bérel a katonai kincstár. Ez a kaszárnya a veszprémi Beniczky-laktanya. Van benne 96 helyiség, vannak abban tiszti és altiszti lakások és vannak benne olyan nagy helyiségek is, hogy egy egész szakasz elszállásolható bennüli. Fizetnek érte pedig 6740 papírkorona bért. Nálunk el van ismerve a tulajdonjog, de azt hiszem, hogy ilyen tulajdonjogi elismerések s olyan rendszer mellett, amely ilyen módon dolgozik, a külföldi hosszúlejáratú kölcsönök nem fognak valami könnyen rendelkezésünkre bocsáttatni. Ahhoz, hogy a külföldi hitelező bejöjjön ebbe az országba, mégis szükséges, hogy itt normális kulturállapotok legyenek, olyanok, amelyek bizonyítják, hogy itt egyik ember a másik tulajdonát, szerzett jogát és munkaerejét is tiszteli. Mondok azután más esetet is, amely ismét jellemző arra, hogy Magyarországon a közintézményekkel hogyan gazdálkodnak. Pör van folyamatban, az irások megvannak. Most arról van szó, hogy az apropriációs törvény 9. §-a alapján felhatalmaztassék a _ pénzügyim niste r az államvasutak forgótőkéjének emelésére, azonkivül arra, hogy beruházásokra ennyi és ennyi koronát juttasson. Először is bátor vagyok a nemzetgyűlés figyelmét felhívni arra, hogy az államvasutak már annyi forgótőkével dolgoznak, hogy ez a forgótőke többszöröse a magánkezelésben lévő vasúttársaságok forgótőkéjének. Azt hiszem, háromszor annyi forgótőkével dolgozik, mint a Délivasut. Hogy ezt a forgótőkét énen most emelni volna szükséges, belátni nem tudom. Nem tudom belátni különösen akkor, amikor kezembe kerül egy hivatalos irás, amelyet az államvasutak igazgatósága intézett egy budapesti céghez. Az irás így bangzik. (olvassa): „A magy. kir. Államvasutak hivatalainak összevonása folytán feleslegessé vált Révai-lexikonokat értékesíteni kívánván, felkérjük a t. céget, szíveskedjék nyilatkozni, milyen árat volna értük hajlandó megadni'? Az egyes példányok kifogástalan állapotúak, legfeljebb hivatali pecséttel vannak ellátva. Az
