Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-389

38 A nemzetgyűlés 389. ülése 192, ter ur végre, ugy látszik, ott Békéscsabán még akkor is, amikor a jogrendhez annyira tartotta magát, ilyen erélyesen intézkedni volt kénytelen — bár a jogrend sokszor megnehezíti, hogy a legnagyobb igazságok is győzzenek, amig nincsenek perrendszerü adatok —, Szeder Ferenc nemzetgyűlési képviselő tiltakozott és egy nyilt levelet intézett a belügyminister úrhoz. A nyilt levél szintén azon a kispolgári hangon volt megírva, amelyet az imént kommentáltam. A Népszava kommentárt fűzött a levélhez és azt irta, hogy: „a szervezett munkásság különben azt sem tartaná bűnnek, ha a szakszervezetek saját fedelük alatt politikát csinálnának, sőt ezt alapszabályellenesnek sem tartanák. A szakszervezeti célok végső soron elválaszthatatlanok a politikától". Nagyon örülök ennek az önvallomásnak, csak azt sajnálom, hogy a multak után ezt az önvallomást a magyarországi szociáldemokrácia még: egyáltalában megtehette és nyomtatásban kiadhatta. Mindenki teljességgel tisztában van azzal, hogy az ilyen szervezkedés, aminő a szociáldemokrácia szakszervezeti szervezkedése is, a politikai cé lóktól el nem vonatkoztatható, különösen ott nem, ahol a szakszervezetek egyenesen azért alakultak meg, hogy annak a szociáldemokrata marxizmusnak és világforradalomnak rohamcsapatai szolgálatkész tömegei legyenek. Én most nem rekriminálok a múltra vonatkozólag, most tartom magamat ehhez a kijelentéshez és azt kérdezem az igen t. belügyminister úrtól, hogy amikor a Népszava már egész világosan megmondja, hogy a szakszervezeti célok végső soron elválaszthatatlanok a politikától, elérkezettnek inéltóztatik-e már látni azt az időt, amikor a szakszervezetek kérdésében végre egyszer rendet kell csinálni? Ha már a szociáldemokrácia hivatalos lapja, amely méltónak találtatott arra, hogy a vörös hóhéruralom hivatalos lapja legyen, amelvnek hazacsempészett akkori szerkesztője, Weltner Jakab az egységokmányt ott a gyűjtőfogházban a szociáldemokrata párt nevében aláirta, ilyen nyíltan megvallja, hogy a szakszervezeti célok nem különíthetők el a politikától: akkor azt kérdezem, mit méltóztatik gondolni: hát az a politika, amelyet a szakszervezetek szolgálnak, talán a kongregációk, vagy az ébredő magyarok egyesülete, az egyesült keresztény nemzeti liga, vagy a magyar nemzeti szövetség céljaival lesznek azonosak, vagy azonosak azokkal a nemzeti célokkal, amelyek mindnyájunk elé vannak tűzve, akik egy becsüleles integer Magyarországot akarunk, tekintet nélkül arra a különbségre, amely talán pillanatnyilag politikailag közöttünk fennáll? Hát azt kérdezem, micsoda gondolatszabadsáe\, miféle liberalizmus, miféle humanizmus lehet az, amely az 1918. és 1919. tanulságai után, ilyen nyilt vallomás után is, még mindig tétlenül tűrné el egy öngyilkos liberalizmus nevében azt, hogy a szakszervezeteken át megvalósuljanak azok a célok, amelyek egyszer már 1919 tavaszán és nyarán véresen és kegyetlenül "megvalósultak, és amelyek, ha mégegyszer megvalósulnak, akkor elrmsztul ez a megszállatlan 14 vármegye is? (TJmi van! a jobboldalon.) Én nem kívánom hosszasabban, igénybevenni a nemzetgyűlés figyelmét. Ugy éreztem, ezekre a kérdésekre rá kell mutatnom, és amikor ezekre rámutathattam, akkor örömmel láttam, hogy nemcsak itt a nemzetgyűlés termé. évi március hó ll-én, szerdán. ben, hanem akkor is, amikor ebben a Rote Hilfe-féle kérdésben egyes politikusok megnyilatkoztak, tulaj donképen nincsenek pártkülönbségek komolyan, becsületesen nacionálisan gondolkodó politikusok között. Nem én mondom, de mondja helyettem az önöket támogató Csilléry András igen t. képviselőtársam, hogy „szigorú vizsgálatot várunk a közigazgatósági hatóságok részéről és elvárjuk, hogy mind a belügyminister, mind a polgármester azonnal beavatkozzék és vizsgálatot indítson a szakszervezetek ellen. A szociáldemokrata Rote Hilfe működését illetőleg is szintén azonnali intézkedésre van szükség. Nem parlamenti bizottságot tartanék szükségesnek, hanem erélyes, törvényes eljárást, amely megtorlást alkalmaz velük szemben, ha a vád valónak bizonyul, mert a nemzettel szemben hazafiatlan, hűtlen magatartást tanúsítottak". Nem csekélységem mondja, hanem Schandl Károly földmivelésügyi államtitkár ur, hogyha ez a rendkívüli súlyos vád igaz, a szociáldemokrata párt elvesztette még azt a kevés — hozzátehetném nagyon kevés — ei'kölcsi jogcímet, amelyet magának vindikált eddig ahhoz, hogy másokat „felelősségre vonjon a kommunizmus után történt dolgokért és felújul a felelősség kérdése mindazokért a borzalmakért, amelyek az ő proletárdiktatúrájuk alatt történtek". Csekélységem ehhez csak azt tudja tenni, hogy ennek a felelősségnek nem felújulnia kellene, ez a felelősség megvolt, amint a proletárdiktatúra összeomlott, és ennek a felelősségnek nevében itt többé szociáldemokrata álarcba bujt kommunistának nem lett volna szabad lélekzenie és mozdulnia. (Ugy van! balfelőL) Nem csekélységem mondja, hanem Széchényi Viktor gróf t. képviselőtársam (olvassa): „Egyáltalában nem csodálkozom azon, hogy a szociáldemokrata párt kommunista -pénzeket vett igénybe, mert róluk sokkal különb dolgokat is feltételezek azok után, amiket eddig elkövettek. Mindenesetre szükségesnek tartom, hogy ez ujabb vád tisztázódjék." Ugy látszik, maga is érezte, hogy jó lenne, ha valaki interpelláció formájában vetné fel ezt a kérdést a Házban. Maga Ugrón Gábor, akit senki sem gyamf sithat azzal, hogy a liberalizmusnak nem apostola, nem katonája, igenis, elitéli ezt az egész ügyet és azt mondja (olvassa): „Ha ez igaz, akkor értéktelenné válik a szociáldemokrata párt mindama kijelentése, amellyel annakidején elvágta az abroszt saját maga és a kommunisták között." Wolff Károly t. képviselőtársam, aki ugyancsak a kormányrendszert támogatja, kijelenti azt, hogy neki egyáltalában nem meglepetések ezek a leleplezések, csak azt csodálja, hogy idebenn még mindig vannak politikai naivak, akik minderről nem akarnak tudomást szerezni. Ha az általam feltárt adatokhoz még hozzáteszem azt, hogy köztudomású, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt külföldről, kívülről, politikai instrukciókat fogad el, kétségtelen az, hogy mindaz, amit valamikor a kommunizmus bukása után bekövetkezett időkben a maguk politikai és egyéni exiszteuciájának megmentésére mondottak, hogy tudniillik szakítanak a kommunizmussal, hogy nekik nincsenek nemzetellenes törekvéseik, hogy ők nemzeti alapra helyezkedtek, egyszerűen altatásnak, képmutatásnak bizonyítható és ha enn

r

k a kénmutatásnak politikai naivak módjára még továbbra is fel akarunk ülni, akkor raj

!i tunk, mindnyájunkon lesz a felelősség, ha me-