Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-389

A nemzetgyűlés 389. ülése 1925. évi március hó 11-én, szerdán. 37 sága." Vájjon ez a „magyar" jelző mit jelenthet ott? Talán csak — nem akarok kellemetlen emlékeket ébreszteni — nem az Ulain-féle bebörtönzöttekről lenne ott szó, vagy talán a bebörtönzött Márffyakról van szó? Semmiesetre sem ezekről lehet szó (Felkiáltások jobbfelöl: Nem!), hanem azokról, akik ha börtönbe jutottak, csak szovjet-agitációjukért, vagy a kommün alatt elkövetett bűneikért juthattak oda! És azt mondja ez a kispolgári lap (olvassa): „Ez a segitő bizottság- nyilvános kiáltványokban többször fordult a világ proletárjaihoz, hogy a—" — és itt következik három pont, ez a három pont nem olyan módon van egymás fölé rakva, hogy a szabadkőmives . * .-ot gondolhatnék ott egymás mellé — (továbbá olvassa): „szerencsétlen áldozataink segitségére lehessen." Kérdezem én, hogy a világ proletárjai vájjon miféle három pont alá sikkasztott rendszer áldozatai lehetnek; vájjon nem épen a fehér terrort akarja-e jelenteni ez a három pont; nem-e, ahogyan ők szokták irni a külső testvérlapjaikban, a Horthy-rendszer szerencsétlen áldozatairól van itt szó? Azt mondja tovább a szöveg (olvassa): ,,Ehhez a bizottsághoz sok országból és különböző, minden iránya proletárintézményektől jelentékeny összegek is folytak be." (Szabó József: Belügyministeri engedéllyel!) Méltóztassék megengedni nekem, én azt kérdem: ha a világ proletárjairól van szó, és azok segitő kezéről, nem világos-e, hogy elsősorban az a vörös Szovjetoroszország, az a proletár Oroszország fogja a maga adományait, a maga összerabolt kincseinek legalább egy részét szegény magyar bebörtönzött proletár testvéreinek segitségére küldeni?! (Ügy van! jobbfelöl.) S ha sok országról van szó, akkor legyen szabad kifejezni azt a gyanúnkat, hogy ha sok ország talán nincs is benne egekben az intézményekben, mint ország különöseu nincs, de Szovjetoroszország kétségtelenül benne van. És akkor azt mondja ez a cikk a végén (olvassa): „A gyűjtés eredménye az osztrák szociáldemokrata párthoz folyt be, amely azt ide továbbította, ahol azt egy arra delegált bizottság a politikai foglyok és azok családtagjai között osztotta szé+" T. Nemzetgyűlés! Én azt hiszem, hogy mindaz, amit eddig előadtam és mindaz, amit mi a szociáldemokrata párt múltjából és jelenéből tudunk, eléggé bizonyítja azt, hogy az a Rote Hilfe nem hiába viseli azt a „rote", azt a „vörös" jelzőt; hogy itt, igenis, arról van szó, hogy a szociáldemokrata párt Szovjetoroszország pénzéből is fogadott el és folyósított összegeket bebörtönzött kommunisták segitségére. De itt még azt mondhatná ciZ cl humanizmus, az az emberszeretet, amelyet ők olyan gyönyörűen gyakorolnak mindig, ahányszor uralmon vannak — hogy itt szegény börtönbejutott emberekről van szó. Akkor is azt mondom: lélektanilag is és még a gazemberek között is kötelező bizonyos erkölcsi szolidaritás nevében az a valószinü, hogy a kommün miatt és a kommunista gondolkozásuk miatt bebörtönözöttekről elsősorban a kommunistáknak kell gondoskodniok, és ezt a kötelességüket teljesitették is tán; akkor azonban ezt ne tagadják le! Van azonban Nyilatkozatukban egy másik konkrét vád, az a vád, hogy maga a magyarországi szociáldemokrata párt több Ízben kölcsönt kért a Rote Hilfe segélyalapból. Engem moist már nem érdekel az, hogy vájjon Moszkva meg van-e elégedve az ő eddigi munkájukkal és adott-e, folyósitott-e kérelmükre kölcsönt; nekem elég az a tény, hogy itt egy politikai párt, a maga hazafias és kispolgári gondolkozását, a szovjettől való távolságát állandóan hangsúlyozó párt van, amely ezekből a véres, vörös szovjetpénzekböl kölcsönt kért és ha most a Rote Hilfe-re haragszik, legfeljebb a kárvallott cigány haragja lehet benne, amiért nem kapott, de ez bennünket az ügy megítélésénél egyáltalán nem befolyásolhat. Tovább kell azonban mennünk. Pár nappal azután, hogy ez a^ Rote Hilfe-ügy nyilvánosságra került, megérkezett belgrádi jelentés, amely szerint a belgrádi elsőfokú biróság megerősitette a rendőrségnek azt a felfogását, hogy a Rote Hilfe kommunista szervezet. A biróság ennélfogva megbízta a rendőrséget, hogy mindazokat a személyeket, akik ezt a segélyt igénybe vették, tartóztassa le. Csupán Belgrádból, Zágrábból, Laibachból, Nisből és Skoplejéből 470 nyugtát és postautalványt, elismervényt sikerült felkutatni. Mindenki nagyon jól tudja, hogy ha valakinek, nekem nincsen egy jó szavam sem a mai jugoszláv királysággal szemben, amely a mi testvéreinket üldözi és pusztítja, de én azt mondom: ha az az általunk kultúrfölény címén lenézett bocskoros szerb nemzet rendelkezik olyan egészséges nemzeti öntudattal, amely nem akarja beengedni szervezetébe, testébe azt a vörös mételyt, amely egyszer már itt, az ezeréves Magyarországot segített halálra roncsolni, hát akkor mi, keresztény nemzeti rendszer, keresztény nemzeti uralom, alatt lévő keresztény Magyarország, hát csak mi nem tudjuk még azt, amit az a legutolsó szerb detektív is tud, amit az események harsognak, hogy ez a Rote Hilfe igenis, kommunista szervezet és aki pénzt fogadott el attól és aki azzal összeköttetésben állt, az nemcsak a Rote Hilfével, hanem azon keresztül egyenesen Moszkvával áll összeköttetésben és a vörös világforradadalom céljait szolgálja és akarja megvalósítani. (Ugy van! Ugy van!) Ezzel a kérdéskomplexummal összeköttetésben azután egy más kérdés is felvetődött előttünk. Az igen t. belügy minister ur — akire vonatkozóan senki sem állithatja rólam, hogy nagy világnézeti, különösen politikai közelségben lennénk — annakidején a békéscsabai szociáldemokrata szakszervezetekben történt visszaé^seket nagyon helyesen, szerintem talán csak kissé későn, meg-torolta. Helyeselni tudom ezt a lépést, bár nem tudom megérteni — egészen őszintén meg kell mondanom —, hogyha azok a békéscsabai szakszervezetek jogtalanul politizáltak, mit méltóztatik gondolni az igen t. belügyminister ur, hát nem hasonlít az egyik szociáldemokrata szakszervezet a másikhoz épugy, mint az egyik himestojás a másikhoz — hogy egy Ripka-párti hasonlat hoz tartsam magamat? Nem méltóztatik-e gondolni, hogy borzalmas naivitás hinni azok után, amiket a szociáldemokráciának a múltban való szerepléséről tudunk, hogy a szakszervezetek különálló valamik annak a szociáldemokrata pártnak, annak a szociáldemokráciának politikájától, amelyről nagyon helyesen és pontosan mondott véleményt annak a silány bandának — mint a Népszava irta — egyik tagja, Petrovácz Gyula t. képviselőtársam, aki pontosan rávilágított arra, hogy a „szociáldemokrácia a hatalomra törekvő kommunista" és hozzátehetném — és azt hiszem, az ő felfogását tökéletesen fedi, amit mondok _—, hogy viszont: „a kommunista: hatalomra jutott szociáldemokrata". Mikor a belügyminis-