Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-389
4 nemzetgyűlés 389. ülése 1925. évi március hó 11-én, szerdán. 35 cióm. Az az igen t. képviselőtársam, aki az appropriációs törvényjavaslat mai tárgyalásánál felszólalt, jónak látta, hogy a magyaror : szági szociáldemokrata pártnak valósággai hymnuszt énekeljen. Jónak látta, hogy épen a magyarországi szociáldemokrata párttal kapcsolatban arra szólitsa fel az igen t. kormányt, hogy ölelje keblére ezt a szociáldemokrata pártot, mely nem is forradalmi párt — az ő kifeje zése szerint —, hanem egyszerűen a kispolgárok pártja. Őszintén megmondom, az első pillanatban megdöbbentett ez a kijelentés. Megdöbbentett azért, mert itt hangzott el ebben a teremben, amely teremben egyszer a vörös haramiauralom nyiltan hirdette szovjetkongresszus címén, hogy egy ezeréves alkotmányt temet. (Ugy van! Ugy van! a középen és a .jobboldalon.) Épen ebben .a teremben — amely alatt levő pincékben hitvány terroristák kínzásait kellett elszenvednie becsületes magyar embereknek (Ugy van! Ugy van! a közéven és a jobboldalon.) — hangzott el ez az ajánlás, épen abban a nemzetgyűlésben, amelynek még az étkező termében is a művészi freskók aljában annakidején a foglyul ejtett, a „kispolgári gondolatszabadság" nevében fogvatartott keresztény nemzeti gondolkozású egyének kínoztattak és tartattak börtönben. De azután, mikor ez az első döbbenésem elmúlt, akkor viszont megtudtam érteni, hogy ez a felszólalás, ez- az invitáció itt hangzott el épen azzal az ajánlással, hogy itt tulajdonkép egy kispolgári osztályról van szó. Itt igenis az a nagy kapitalizmus szólalt meg, amely mindig meg tudt' értetni magát azzal a magyarországi szociáldemokrata párttal, amely minden demokratikus és minden liberális és hasonló jelszavak mögö't sohasem a becsületes, dolgozó Magyarország munkásainak érdekét szolgálta (Ugy van! Ugy van!), hanem mindig rohamcsapata volt, és maradt ma is, annak a nagykapitalizmusnak, amely ugy szereti ennek a szónok urnák az ajkairól az ilyen szavakat hallani, s amely szerette volna ezt a szerelmi összefüggést letagadni, de amely szerelmi összefüggés pedig még mindig megvan. Hiszen épen a szociáldemokratákkal szemben való állásfoglalásnak világnézeti tájékozatlanságnak és ennek következtében politikai és hatalmi állásfoglalásnak egyik irtózatos mulasztása és hibája, hogy 1918 és 1919, a rettenetes ősz, a véres tavasz és a lángoló nyár tanulságait épen az a rendszer nem vonta le, amelynek ez lett volna elsősorban a kötelessége, hivatása, történelmi küldetése. T. Nemzetgyűlés! Ez azért is eminenter kötelessége lett volna ennek a rendszernek, mert hiszen minden értelmes ember előtt, aki valaha a marxizmus tanait áttanulmányozta, világos % hogy Marx tanainak elterjedéséből és megvalósításából semmi más nem követkézhetik — akármit mondjanak is taktikai célokból e tanok hirdetői —, mint az, ami 1919 tavaszán, a mi ezeréves szegény hazánkban bekövetkezett. (Szabó József: Minden a mienk!) De lm valaki talán világnézeti tájékozatlanságból még elhihette volna, hogy a marxizmus boldogságot hozhat ennek a világnak, vagy legalább a XIX. század hamis liberalizmusának nyomdokán járva azt is csak olyan világnézetnek nézte volna, amelynek szintén megvan a maga jogosultsága az egyéb vélemények és világnézetek közt, az. azt hiszem, Magyarországon az 1918. és 1919. év tanulságai után többé ilyesmire nem gondolhatott. Hát ha az a t. iiagykapitalista képviselő ur azt ajánlotta nekünk, hogy öleljük keblünkre, kormány és keresztény ellenzék egyaránt, a szociáldemokrata pártot, a szociáldemokráciát, akkor azt ajánlotta nekünk, hogy öleljük keblünkre Szamuely Tibor rohamkésót, öleljük keblünkre azokat, akik a Hollánokat letaszították a Láncaidról, öleljük keblünkre azokat, akik akasztófára juttatták és helyükből kikergették azokat a becsületes magyar kisgazdákat ebben a megszállatlan országban, akik Istenüket, hazájukat és családjukat nem voltak hajlandók megtagadni. Ezek a gondolatok vezetnek engem, amikor külön szóvá kívánom tenni — ahogyan interpellációmban tervszerűen irtani —, a „nemzetközi szociáldemokrácia magyarországi szervezetének" nemzetellenes működését. Mert nekem hiába nevezi magát „magyarországi" szociáldemokrata pártnak az a párt, amelynek egyfelől evangéliuma a nemzetköziség, másfelől pedig minden célja és törekvése ma épugy, mint a múltban az, hogy egyetlen, de nemzetközi fajnak a világuralmát készítse elő minden más, nem ahhoz a fajhoz tartozó országnak és nemzetnek elpusztitásával. Az utóbbi időkben olyan események történtek és olyan adatok jutottak nyilvánosságra, amelyek, most már, ugy érzem, végkép kötelességévé teszik annak a rendszernek, amely talán jóhiszeműen tévedett és amely talán azt hitte, hogy az országház pincéjében és végig az egész vörös kommunizmus alatt az ország'ban történt dolgok után itt még' politikai paktumot lehet kötni a politikai és egyéni becstelenségnek apostolaival, hogy ez a rendszer is végre — bármilyen politikai különbség legyen egyébként közöttünk — ráeszméljen arra, hogy az ellenséggel nem bántunk el, az ellenforradalmi gondolatot nem érvényesítettük és a rettenetes vörös rendszer most itt épugy tovább akar pusztítani; tehát ennek a rendszernek kötelessége, hogy ha már idáig habozott és tétovázott, ha már idáig engedte magát „becsapni" — mint ahogyan azt maga a ministerelnök ur is elismerte —, most végre egyszer már a jogrend, a törvény alapján leszámoljon azzal a nemzetközi szociáldemokráciával, amely nem egyéb, mint a kommunizmusnak előkészítője — mielőtt még ez a szegény, megszállatlan tizennégy vármegye is elsüllyedne a halál örvényében. Méltóztatnak tudni róla, hogy az utóbbi hónapokban örvendetes folyamat indult meg a szakszervezett magyar munkásság körében. A szerencsétlen szakszervezett magyar munkásság ma jórészt nem is tehet róla, hogy a szakszervezetekben kénytelen helyet foglalni, ha egyszer itt van a keresztény-nemzeti rendszer, amely a munka szabadságát még mindig nem biztosította törvénnyel és igy a szegény munkásság, ha a marxizmusnak bolond, őrületes tanait talán nem sajátítja is el, kénytelen a szakszervezetekben lenni, hogy munkájáért megélhetést találjon. Ez a munkásság azonban kezd felocsúdni. Nagy ellenzéki mozgalom indult meg, amelyet hiába próbál az a szakszervezeti- és pártvezetőség, amely kifelé mindig véleményszabadságot és g*ondolatszabadságot hang-oztat, mindenféle terrorisztikus eszközökkel elnyomni. És amikor ez a folyamat már olyan erős volt, hogy a magyar munkásságnak ezek a vörös kizsákmányolói, a zsidó nagykapitalizmusnak ez a rohamcsapata már látta, hogy az ő egyeduralmát halálos veszély fenyegeti, akkor a Népszava, amely Kun Béla és Szamuelly Tibor uralmának hivatalos