Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-407

A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. 411 férfias bátorsággal mondták meg fejedelmek­nek, hatalmasoknak és gazdagoknak is, mik az ő kötelességeik a keresztény igazságosság szem­pontjából s mily igazságtalanság az, hogy min­den terhet a szegények viselik s a nyomor összes súlya az ö vállaikra nehezedik, — Kette­ler, mainzi püspök nyomába, aki sikraszállt az abszolút birtoklás téves elmélete ellen, — az angol katolikus szocializmus nemrég elhunyt apostolának, Plater jezsuita atyának nyomába, aki azzal kezdte meg egyik prédikációját: „Fi­gyelmeztetem Önöket, hogy a kereszténység nem kloroformszerű kábítószer a munkásosz­tály elégedetlenségének csillapítására, mint né­mely gazdag ember gondolja"; helyezkedjenek nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is arra az alapra, melyet XIII. Leo, a nagy szociális pápa a „Éerum novarum"-ban lefektetett: le­gyen minden pap a szó nemes értelmében vett néptribun, tribunus plebis, a nép barátja s a nép védelmezője, akkor semmi okunk sincs félni attól, hogy a tömegek elfordulnak az egy­háztól, a szociáldemokrácia karjaiba vetik ma­gukat s a radikális választójog révén, ennek vörös lobogója alatt a parlamentben olyan erő­gyarapodásra tesznek szert, amely a keresz­ténységre s az egyházra veszedelmessé válhat. Mert elvégre ezek a tömegek keresztények s meg is hajolnak szívesen a kereszt előtt, ha látják, hogy annak hatása az ember életében — a gazdagokéban és hatalmasokéban is — érvé­nyesül, mert azzal, hogy mellünkön vagy gomb­lyukunkban briliánssal ékesített keresztet vi­selünk, még távolról sem adjuk meg a kereszt­nek azt, ami a kereszté, (Ugy van! a balolda­lon.) A keresztnek kell, hogy ugyanazon ha­tása legyen, ami valamikor volt, amikor férfiak és nők, kik beiïne s általa üdvösségüket keres­ték, leszálltak a kapitalizmus trónjáról, feles­legüket a szegényekkel becsületesen megosztot­ták, rabszolgáikat szabadon bocsátották, alan­tasaikat, cselédjeiket Krisztusban testvéreiknek tekintették. Azoknak, akik a vallást, a kereszténységet, az egyházat féltik a népnek a jog-okban és sza­badságokban való széleskörű részesedésétől, mi keresztényszocialisták nem mondhatunk egye­bet, mint azt, hogy amikor a társadalom mind­jobban a demokrácia alapjára áll, amikor a Gondviselés keze a népuralom felé igazítja a történelem járását, amikor a társadalom alsó rétegei emberségesebb állapotokat követeinek, ne meneküljenek duzzogásukkal a régi jó idők elcsendesült birodalmába, ne vonják ki magu­kat a demokratikus és szociális gondolat impul­zusai alól, hanem legyenek annak előhareosai, s akkor az uj idők sürgetése, mozgalmai nem fordulhatnak ellenük, az egyház, a keresztény­séer ellen. Azoknak, akik ahelyett, hogy az élet fejlődési törvényeibe beleilleszkednének, s az élet előretörő ereivel szövetkeznének, múmiák­kal és fossil maradványokkal kívánnak szövet­kezni és a marazmusba vetik reményük horgo­nyát, figyelmébe ajánlom most már harmadszor Apponyi Albert gróf komoly és meg'szivlelendő szavait és intrlmét (olvassa): „Az a nagy moz­galom, melyet francia forradalom neve alatt ismerünk, ki tudja, mennyire más irányt vehe­tett volna, különösen az egyházra nézve, ha az akkori főpapság idejekorán ismeri fel beimé azt, ami jogosult, ami valóban társadalmi szük­ségnek felelt meg, ha nem kapaszkodik kor­hadt, düledező politikai s társadalmi intézmé­nyekbe, amelyek összeroskadása romok alá te­mette a franeia egyházat is." S ha már e tárgynál tartok, engedje me^ a nemzetgyűlés, hogy egy kiváló katolikus nem­zetgazdász, Georg Batringer szavaival fejezzem be felszólalásomat. E szavakat szinte paizsul tartom magam elé, ha azokra a nyilakra gondo­lok, amelyek bizonyos oldalról és bizonyos irányból engem érni fognak. (Olvassa): „Nem abban a gyűlöletben rejlik a legnagyobb ve­szély a civilizációra, melyet a proletártömegek a vallás iránt táplálnak, hanem az uralkodó­osztályok egoizmusában, gőgjóLeu és élvezet­vágyában. A gyűlölet könnyen szeretetté válik, mihelyt a félrevezetett tömegek megismerik az igazságot. Ám az uralkodóosztályok gőgjéről és élvezetvágyáról minden felvilágosító oktatás visszapattan. Krisztus nem hiába kiáltott iajt a gazdagoknak. Ha ínég van remény, hogy Európában a keresztény kultúra a jövő vesze­delmeit legyűri, ugy az nem az uralkodóosztá­lyokon nyugszik, természetesen tiraíeler a kivé­teleknek" (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) — fzt ő is mondja és én is mondom (Meskó Zoltán: Helyes!) —, amelyek önzésük és élvezet­vágyuk folytán elpetyhüdtek, hanem a szegény és kizsákmányolt osztályokon, melyeknek ener­giája bár most az izgatás és rossz példa hatása alatt a rombolást szolgálja, valamikor egy szebb jövő számára fog alapköveket szolgál­tatni." Tisztelt Nemzetgyűlés ! Befejezem felszóla­lásomat. Bethlen Gáborról, a nagy fejedelem­ről olvasom, hogy mestere volt az elhitetésnek: barátain mintha valami bűvölet vett volna erőt, ezek mindig hajlandók voltak neki hinni: ám mivel egy kevéssé maga is hitt abban, amit elhitetni akart, ez a csekély őszinteség meg­zavarta ellenfeleit is. TJgy látom, hogy Bethlen István miniszter­elnök ur is hozott magával Erdélyből olyan kvalitásokat, amelyek nagy ősére vallanak. (Zaj a baloldalon. — Kiss Menvhért: Nem abból a családból származik! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Griger Miklós: Nem vagyok politikai hive BM>W István gróf ministerelnök urnák, de Bethlen Gábornak nem kellene szégyenkeznie az ő unokája miatt. (Igaz! Ugy van! bal felől. — Zaj.) A ministerelnök ur is mestere az elhite­íésnek. Ám bármennyire az lee-ven is, vrlünk, keresztényszocialista politikusokkal nem tudja elhitetni, hogy ez a törvényjavaslat a demokrá­ciát szolgálja és a választások tisztaságát biz­tosítja. Ez a javaslat más célokat szolgál: szol­"l^a az egységespárt uralmának biztosítását (Ugy van! half elől.) és nemcsak a tiílzó irány­zatoknak, hanem minden ellenzéki mozgalom­nak letörését. Ezért a javaslatot őszinte sajná­latomra nem fogadhatom el. (Élénk helyeslés, éljenzés és tavs balfelől. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héü Imre jegyző: Lukács György! Lukács György: T. Nemzetgyűlés! Az előt­tem szólott mélyen t. képviselő ur történelmi keretbe beállított jeles fejtegetéseinek jelenté­keny részében magam is osztozom, mindazon­által én felszólalásom eredményében másképen fogok konkludálni, mint ahogyan azt a t. előt­tem szóló tette. Azt hiszem, ennek oka^ abban van, hogy a t. képviselő ur meggyőződése sze­rint az előttünk fekvő választójogi törvény­javaslat voltaképen nem meríti ki az általános választójoghoz fűzött követelményeket, niig én ezzel ellenkezően azt vitatom, bogy igenis ez a törvényjavaslat megfelel az általános választó­jog kritériumának, mert az a szempont, hogy a törvényjavaslat az általános választójognak korlátot is állit fel bizonyos értelmi cenzusban, egymagában még nem devalválja az általános 65*

Next

/
Oldalképek
Tartalom