Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-407

412 A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. választójogi jelleget. Egyébként a javaslat ren­delkezései megfelelnek azoknak a szokásos kö­vetelményeknek, amelyek szerint az általános választójog karakterét megítélni szoktuk. To­vábbá talán azért térek el a konklúzióban, mert az előttem szóló t, képviselő ur azért nem fogadja el a javaslatot, minthogy az a titkos szavazást nem lépteti életbe az egész vonalon. Én magam is a titkos választás hive vagyok. Mindazonáltal ezt a körülményt — mert ez a törvényjavaslat a fokozatosság elve alapján áll és a titkos választásnak a nemzet­gyűlési választójogban foglalt mértékét nem­csak elfogadja, hanem egy lépéssel tovább is viszi, csak az egész vonalon nem lépteti életbe — nem tartom elegendő oknak arra, hogy a törvényjavaslatot el ne fogadjam. (Szakács Andor: Húsz évvel ezelőtt másképen gondol­kozott! — Felkiáltások bal felől: Oktroi utján akarták a titkos választójogot!) Elnök: Csendet kérek! Lukács György: A f. képviselő ur felfo­gása szerint ez a törvényjavaslat nem felel mes az egyenlőség követelményének sem, épen a titkos szavazás szempontjából, mert a városi választókerületeknek megadja a titkos szava­zás jogát, a falusi választókerületeket pedig lebecsüli, a falu népét deklasszifikálja, mert nem adja meg nekik ezt a jogot. Azt hiszem ebben szintén téved az igen t. képviselő ur, mert amikor a törvényhozó valamely intéz­ményt fokozatosan kivan életbeléptetni, akkor helyesen cselekszik, ha a fokozatosságban első­Korban azoknak a kívánságait veszi figye­lembe, akikre az intézmény az életben vonat­kozni fog. Minthogy pedig köztudomású, hogy a városok népessége, nevezetesen az ipari mun­kásság feltétlenül kivánja, sőt követeli a tit­kos választójogot, a falu népének vélemén3 r e azonban nagyon megoszlik e kérdésben . . . (Ugrón Gábor: Egyáltalán nem oszlik meg! — Szakács Andor: Dehogy oszlik meg! — Kiss Menyhért: A hazafinak nem adják meg, a nemzetközinek igen ! ) Elnök: Csendet kérek! Lukács György:... ennélfogva a törvény­hozó helyes nyomon jár akkor, amikor a foko­zatos^ életbeléptetésnél elsősorban azoknak a néprétegeknek kívánságát veszi figyelembe, amelyekre az intézmény vonatkozni fog. (Dé­nes István: Kilencezerszázhusz nagybirtokos! — Zaj balfclől.) Elnök: Csendet kérek! Lukács György: Én csak^ azt akartam ki­fejteni, hogy ez nem lebecsülés és nem egyen­lőtlenség, hanem fokozatos végrehajtás. (Kiss Menyhért: A falu népe köszöni ezt! — Zaj balfelöl,) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak. Lukács György: Egyébként is a mélyen t. képviselő ur fejtegetéseivel nem az én hivatá­so Tri foglalkozni, a kormányférfiak minden­esetre meg- fogják ezt tenni a maguk szempont­jából; én tehát tovább nem foglalkozom a t. előttem szólott képviselő ur beszédével — talán fejteg'etéseim «órán itf-ott még foglalkozom vele —, hanem áttérek magának á törvény­javaslatnak a tárgyalására. Mielőtt azonban a törvényjavaslathoz magá­hoz hozzászólanék, legyen szabad egy pár szó­val a fenforgó politikai helyzetről is megem­lékeznem, nevezetesen az absentizmusiiak azon kérdéséről, amelyet az ott tátongó padok aktu­álissá tesznek. Nekem nem hivatásom ebben a kérdésben irányadólag nyilatkozni; mint a Ház egyszerű tag-ja szólok komoly meggyőző­déssel két-három komoly szót, talán mások lel­kében is visszhangra fognak azok találni. Én őszintén sajnálom azt, hogy a t. ellen­zéknek az a része, amely a passzivitás politiká­jának terére lépett, még ma is állja eztadisszi­denciát. Nekem az életben az a tapasztalatom, hogy a passzivitás politikája rendszerint nem szokott eredményes lenni és hogy a passzivitás politikájából a legritkább esetben hiúzhatnak hasznot azok, akik ezt a politikát követik. Ebben a jelen esetben mindenesetre ez a gya­korlati tapasztalat fog igaznak bizonyulni, nemcsak azért, mert általában a passzivitás poli+^ája ^ eredménytelen szokott lenni és nemcsak azért, mert az ellenzék nem követ egy­séges eljárást, sőt eljárásában sok a vacillálás momentuma is, hanem főleg azért, mert a disszidáló képviselő urak mögött nem áll vala­milyen nagy nemzeti eszme (Ugy van! jobb­felöl.), vagy valamilyen nagy szociális idea, amely a tömegeket melléjük tÖmöritheti, nem áll mögöttük egyéb, mint egyéni susceptibili­tás, mint vélt egyéni sérelmek. (Ugy van! .jobbfelől.) Bármennyire tiszteljük is az egyéni felfo­gást és bármennyire tiszteljük is az egyéni susceptibilitást, mégsem képzelem, hogy ezeket az egyéni szempontoknak olyan ereje lehetne, hogy ez az absentizmus nagyobb visszhangra találhatna. Egyébként azt hiszem, hogy maguk a t. képviselő urak is érzik, hogy tényleg a helyzet eképen alakul. Amidőn azonban azt megállapítom, hogy a disszidálódnak ez az absentizmus, ez a nassziv politika javára nem fog szolgálni, távol áll tők m, hogy azt vitassam, hogy talán a többi pártok­nak, nevezetesen a kormánypártnak, vagy ma­gának a kormánynak előnyére szolgálna az, hogyha szóbanforgó t. képviselőtársaink még távolmaradnak tanácskozásainktól (Kiss Meny­hért; Örüljenek neki!), mert én nem osztozom abban a nézetben, hogy az ő távolmaradásuk folytán bizonyos érdekek itt képviseletlenül maradnának, miután az a párt, amelyhez ne­kem is szerencsém van tartozni, a munkássá­got a nemzet olyan értékes elemének tekinti, hogy annak érdekében minden áldozatra kész (Ugy van! jobbfelől!) és annak érdekéből min­den tőle telhetőt mindenkor hajlandó és akar is megtenni. (Kiss Menyhért: Csak a választó­jogi titkosságot nem akarja megadni!) Elnök: Csendet kérek. Lukács György: Azt azonban mégis el kell ismernem, hogy hatályosan lehet érvelni abban az irányban, hogy az ellenzék egy részének, ne­vezetesen a szociáldemokrata pártnak távolma­radása folytán a munkásérdekek képviselete kevésbé hatályos ebben a teremben, mint kü­lönben lenne. Minthogy pedig ezzel az érvvel tényleg hatályosan lehet érvelni kifelé, ezért nem tartom előnyösnek a helyzetet az itt ma­radt pártokra, nevezetesen a többség pártjára és a t. kormányra sem. Mindezekért tartom én közérdekből valónak, minden nemzeti szem­pontból óhajtandónak azt, hogy a megértés megtörténjék és ennek alapján a t. disszidens képviselő urak újra visszatérjenek és köteles­ségeik, választóikkal szemben vállalt kötelessé­geik teljesítésének fonalát újból felvegyék. En azt is megvallom — mert őszinte vagyok —, hogy ennek az egymást megértésnek bizonyos akadálya merült fel egy sajtónyilatkozatban, amely megdöbbentőleg hatott nemcsak reánk, hanem az ország egész közönségére. Értem ez alatt azt, amikor a szociáldemokrata párt or­gánuma a ministerelnök ur és a szoeiálde-

Next

/
Oldalképek
Tartalom