Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-407
410 A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, keddenelveihez és a magyarországi katolicizmus érdekeihez. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, e kérdés érdekli nemcsak a nemzetgyűlés katholikus tagjait, hanem a protestáns vallásuakat is, mert hiszen •— mint Ravasz László emiitette — a katolicizmus a protestantizmusnak a racionalizmus és hitetlenség ellen való harcban természetes szövetségese és testvére. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) E kérdésre igen könnyen felelhetek, mert hiszen épen házunknak legillusztrisabb tasrja: gróf Apponyi Albert erről a kérdésről évekkel ezelőtt egy cikket irt, az az Apponyi Albert, aki nemcsak házunknak illusztris tagi a, hanem egyházának is mindenesetre hű fia. Apponyi Albert ebben a cikkben ezt irta (olvassa): „Egyházunk tana egyetlen kormányformát sem itél el, ha az törvényesen keletkezik valamely országban, ep-yetient sem ajánl különösen, a többiek rovására. Annvi azonban kétségtelen, hogy az, ami az igazság, a méltányosság és a szeretet szellemének legjobban meglel, ami a keresztény testvériség régi ideálját legjobban megközelíti, az legközelebb áll a kereszténység szelleméhez". Tökéletesen igy van. Semmiesetre sem felel meg a kereszténység szellemének oly alkotmányos szervezet, semmiesetre sem becsüli meg a kereszténység gondolatát oly törvényhozás, mely a gyengéket kiszolgáltatja az erősek önkényének. (Igaz! Ugy van! balt elől.) Ezzel megfeleltem ama kérdésre, miképen viszonylik a választójog demokratikus elrendezése az egyház elveihez, s látnivaló, hogy jó utón haladnak azok a katholikus politikusok, akik a demokratikus választójog hi vei. Ami pedig a második kérdést, vagyis a magyarországi katolicizmus érdekét illeti, ugy én azoknak, akik attól tartanak, hogy a demokratikus, vagy mondjuk: radikális választójóéi rendszer a keresztényellenes, egyházüldöző képviselők egész tömegét eredményezheti, hogy ugyancsak gróf Apponyi Al 1 ert képviselőtársunk gondolatát és szavait idézzem fie-velmükbe (olvassa): „Annak az egyháznak helyzete, amely a széles néprétegek — köztük nagyrészt saját híveinek — kiterjeszted jo'"»-vakorlatától félve, úgyis nagyon szomorú, hogy ne mondjam kétsée-b^sett volna. Külső előnyök, amelyek biztosítása egy igazsáe-talan. hazug- — és mondjuk ki a szomorú valóságot —, teljesen korrupt képviseleti rendszer fentartásán nyugodnék, mint aminővé a mienk, a szükséges reformtevékenység teh>s elhanyagolása által vált, rövid időn belül összeomlana". (Ugy van a balközépen.) Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy & szociáldemokrácia előbb-utóbb a radikális választójoggal vagy anélkül, nagy harcok elé fog bennünket állítani és azt is tudom, hogy a szociáldemokrácia győzelme nemcsak a katolicizmusnak, hanem a kereszténységnek, a keresztény Magyarországnak is halálát jelentené, hisz minket a tapasztalat győzött meg arról, mily igazak Bebel szavai (olvassa): „Der öocialismus erstrebt auf staatlichem Gebiete cH« Republik, auf wirtschaftlichem den Kommunismus, auf religiösem Gebiete den Atheizmus". Am e harcokon átment mindep nyugati állam kereszténysége, illetőleg katolicizmusa; a harcot megvivták, meg kellett vivniok több-kevesebb szerencsével, aszerint, hop-v mikép voltak rá felkészülve, és ez ellen a harc ellen nem fog megvédelmezni bennünket a legreakcionáriusabb választójog sem, mint ahogy nem tudott megvédelmezni a múltban. E küzdelemben a kereszténységnek- a katholikus egvháznak, amint azt gróf Apponyi Albert mondja, Mag-yarországon is csak a saját belső errjére, híveinek ragaszkodására és az ebből származó hatalomra, nem pedig mesterkélt reakciós választójogi rendszerre lehet és szabad támaszkodnia. (Igaz! Ugy van! a balközéven.) És hívei nem fogják cserbenhagyni, ha tevékeny részese lesz a szociális törekvéseknek, ha hivatott és hivatalos vezérei a szociális, vagyis a legkeresztényibb gondolatot felkarolják, ha a szociális harcban szívvel lélekkel az asruk, vagy arcuk verejtékével dolgozó tömegek mellé állanak, ha nemcsak a szociáldemokrácia, hanem szülőanyja a modern kapitalizmus e 1 !^!! ís síkra szállanék. Mert ez a modern kapitalizmus nem a tőke, hanem annak önző és kegyetlen felhasználása (Ugy van! balfelől). rem produktiv munka, hanem sp^kulár^n, +rösztmqnővérek által való felhalmozása, a Mammon, amely a munkát, magát az embert, pT11v á deq-T-ndálta, melynek áldozatul dobják az ember mpltósá, ( rát, n munkás egészségét, 7«en<n; gvprroekeket, családanyákat, családi fészket, <"«++hont, szc°"énv nvoinorgó emberek hekatombáít; az a k»/nitalista te^m« 1 !^«, mely a lenvomo+t mnnkahé""°kben »n+Tonofá^át űz, nem a keresz+énv szellem szülöttje. (Ugy van! Ugy van! a balközéven.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Antropofágia! Kemény vád, de jogos. Minden emberi tevékenység ugyanis az agyvelő s az izmok munkája, természeti törvény tehát, hogy az aktában, iparcikkben, a mezőgazdasági terményben megaludt emberi velő és vér van, mert annyi erőt adott ki az ember, amennyi kellet az akta, az iparcikk, a termény előállitásához; s ha az ember életét fenn akarjuk tartani, legalább annyi erőt kell a szervezetbe visszaszármaztatnunk élelem, pihenés, üdülés alakjában, mint amennyit kiadott. Pia pedig ez nem történik, akkor az aktában, iparcikkben, terményben a szellemi és fizikai munkásnak igazságtalanul lefogott vére lappang. Ha nem adják meg neki a jogos munkabért, ha önmagát emészti fel s nincs módjában kárpótolni erejét, akkor munkájának gyümölcseiben tényleg embervért iszunk. (Ugy van! a baloldalon.) S azért, ha Lagerlöff Zelma azt mondja, hogy a szociáldemokrácia az Antikrisztus, sokkal nagyobb joggal mondhatni azt a modern kapitalizmusról, mert mig a szociáldemokrácia világszemléletében néhány keresztény vonásra akadunk — szolidarizmus. a dolgozók támogatása stb. — az utóbbiban, a modem kapitalizmusban, mely az önzést, az egoizmust, a pogányság princípiumát helyezte oltárra: nyoma sincs a keresztény gondolatnak. (Zaj a baloldalon.) S h« azután meggondoljuk, hogy e modern kapitalizmus óriási hatalmát az irodalom, sajtó, színház, .művészet, politika és törvényhozás tarén akarva és tudatosan mindig a kereszténység ellen iparkodott érvényesíteni : egy pillanatig sem lehet kétes az egyház vezetőférfiain»k állásfoglalása a kapitalizmus és a munka között folyó hari ban. Kövessék Krisztus példáiát, ki életében azt az elvet érvényesítette, melyet ma igy fejeznek ki: aux plus déshérités le plus d'amour, a földi javakból kizártaknak a legtöbb szeretetet; — lépjenek a szent atyák nyomába, akik bár nem a modern nemzetgazdasági tudomány nyelvén beszélnek, de azt a fontos szociális elvet állították fel, amelyet ma is-y szoktunk kifejezni: minél többnek minél több jólétet, — Bossuet, Bourdalon nyomába, kik bár az abszolutizmus miliőjében mozogtak.
