Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-407
A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. 405 Tehát a felsőbb osztályok vezető szerepe az ő r kezükbe van letéve és ha mégis féltik túlsúlyukat, ez annak a jele, hogy alighanem rossz a lelkiismeretük. És nem ok nélkül. Almásy László t. képviselőtársam, akiről destruktív tendenciát ugyancsak nem lehet feltételezni és akit demagógiával ugyancsak nem lehet megvádolni, a Budapesti Hirlapban a következőket ir.ia (olvassa): „Be kell látnunk, hogy a felsőbb társadalmi osztályok nem mindenben tartották szem előtt a leggyöngébb társadalmi osztályok megyédelmezésének kötelezettségét, a nagyobb jólétben levőknek és nagyobb műveltséggel rendelkezőknek azt az erkölcsi obiigóját, hogy épen kedvezőbb vagyoni, társadalmi és kulturális helyzetüknél fogva elnézőbbeknek, megértőbbeknek és igazságosabbaknak kell lenniök a nehezebb sorban élő, kevesebb műveltséggel rendelkező, kisebb kultúrában élő, tehát anyagi és szellemi javakban szűkölködő osztályokkal szemben." Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy Almásy László t. képviselőtársunknak ebben a felfogásában osztozhatom, azzal a különbséggel, hogy azok a hibák és mulasztások, amelyeket ő jóvá tett, nemcsak a múltra, hanem a jelenre is vonatkoznak és azzal a pótlással, hogy a szemrehányás tényleg azt a felsőbb társadalmi osztályt illeti, amelyet birtokarisztokráciáliak neveznek. Természetes, hogy nem általánosítok (Helyeslés balfelől.), mert aki általánosít az hazudik, de a földbirtokrefo 1 ^ végrehajtása során főleg kerületemben szerzett tapasztalataim indokolják nézetemet és azt az aggodalmat is, amely a nagybirtokososztá^t a demokratikus választójogsral kapcsolatosan eltölti. (Ugy van! balfelől.) Ám ennek az osztálynak azt mondom: ha a földesúr gazdasági és kulturális téren ismét mecénása lesz a községnek, ha azt a nagyobb vagy kisebb szögletet, amelyre befolyást gyakorolhat, kevésbé tudatlanná és nyomorulttá iparkodik tenni, ha a keresztény és nemzeti eszméből táplálkozó érzelmi közösségben egyesül a falu népével, ha lemond a közéletben való dilettantizmusáról és — ismétlem tisztelet a kivételeknek — a magánéletben mindjobban, terjedő léhaságáról. ha megosztja jogait a fejlődő és emelkedő társadalmi osztályokkal, ha emberségesen és méltányosan bánik munkásaival, ha teljesiti a nagybirtokkal járó szociális és etikai kötelességeket, ha a felebaráti szeretet parancsának teljesítését nemcsak másoktól várja (Ugy van! balfelől), hanem mint szerencsés birtokló maga is teljesiti, ha kegyúri jogai alapján nemcsak az oltárhoz áll, illetőleg ül közelebb, hanem példás, erényes és vallásos élete révén a fölséges Úristenhez is simul: akkor nem kell félnie a néptől és a radikális választójogtól, vezető szerepe mindenképen biztosítva lesz. (Ugy van! Ugy van! balfelől. — Dénes István: Csak ne volna sok ha!) Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek a törvényjavaslat ütköző pontiára, a titkos és nyílt szavazás kérdésére. Zsenge ifjúkorom óta veszek részt a választási küzdelmekben s azt tapasztaltam, hogy a nyilt szavazás mellett politikai véleményének minden következményektől való félelem nélkül csak a gazdaságilag független ember adhat kifejezést (Ugy van! Ugy van! balfelől. — EőriSzabó Dezső: Ilyen kevés van!), vagy ha nem független, csak ki életérdekeit is kész kockáztatni, exisztenciájával is hajlandó játszani, mea-győződéseért vértanúságot is képes szenvedni. (Ugy van! balfelől.) Teljesen független ember átlag nincs sok, ilyen hősiességet pedig a nagy tömegtől nem kívánhatunk. Nem óhajtok mindazokkal a társadalmi osztályokkal foglalkozni, amelyek nyilt szavazás mellett nem érvényesíthetik meggyőződésük szerint választójogukat — így a kisiparos és a kereskedő társadalommal, amelynek tagjai keresetüket, üzletük forgalmát veszélyeztetik, ha bizonyos nem tetsző politikai irányt nem támop-stíiak szavazatukkal—, hanem csak kettőre mutatok rá: a tisztviselői karra és a mezőgazdasági cselédekre. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) A tisztviselő a múltban kitette magát az áthelyezés veszedelmének és e]"rp^r\^ J 'lé oldozta fel, ha a kormány politikájával szembe mert szállani, most pedig a B-listás korszakban kenyerével és családja exisztenciájával játszik, ha ellenzéki képviselőjelöltet mer támogatni (Ugy van! Ugy van! balfelől. — Ellentmondások a jobboldalon. — Szilágyi Lajos: Azért alkotnak olyan törvényeket! Függőségi nemzetbe hozták a társadalom nagy részét! — Eőri-Szabó Dezső: A XX. században ilyen eszközökkel dolgoznak! — Meskó Zoltán: Vállalja ezért a felelősséget a belügyminister? — Lendvai István: Vállalja, csak nem állja!) Elnök: Csendet kérek! A tisztviselők ilyen kényszerű politikai állásfoglalása mindenesetre kényelmes helyzet a kormány szempontjából, mert egy sereg szavazatot szinte leltárilag kezelhet és felhasználhat ugy, amint neki tetszik, de ez megalázása a polgári önérzetnek, sárbatiprása a lelkiismereti szabadságnak és meghamisítása a nemzeti közvéleménynek, főleg nálunk, ahol nincs egészséges parlamentarizmus, ahol parlamenti váltógazdaságról alig lehet szó. (Ugy van! Ugy van! balfelől. — Dénes István: Hamis eskü és hamis könyvelés!) Ahol ugyanis a pártok váltakozása a kormányhatalom kezelésében természetes tünet, ott a tisztviselők presszionálása a minimumra csökken, mert a hivatalfőnök sohasem tudja, hogy a kormányon levő párt uralma meddig tart, s amit ez érdemül tud be neki, nem rója-e fel bűnül az utána következő. Ellenben, ahol a parlamenti váltógazdaság ismeretlen, a tisztviselői karra nehezedő nem is szelid, hanem meglehetősen durva nyomás szinte intézményessé válik. (Ugy van! balfelől. — Kiss Menyhért: Lásd a fővárosi választást!) Azután itt vannak a mezőgazdasági cselédek, akik politikai állásfoglalásuk tekintetében kényére-kedvére ki vannak szolgáltatva a földesúrnak és — ha csak földönfutókká nem akarnak lenni — nemcsak munkájukkal, verejtékükkel, egészségük feláldozásával kénytelenek emelni anyagi jólétét, hanem szavazatukkal, amennyiben azzal rendelkeznek, politikáját, érdekeikkel, s meggyőződésükkel sokszor ellentétes politikájának diadalát is kénytelenek elősegíteni. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Soha életemben nem felejtem el azt a jelenetet, amelynek az utolsó választás alkalmával szemtanuja voltam. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Egy kormánypárti földesúr 40 cselédjét vezette az urnához (Eőri-Szabó Dezső: Mint a csordát!), a szegény jó emberek szégyenpirral arcukon, lehorgasztott fővel és földre irányított tekintettel ballagtak a nagyságos ur után, hogy szavazzanak szivük, meggyőzőődésük. lelkiismeretük ellenére, ökölbeszorult kézzel, s feldúlt lélekkel szemléltem e jelenetet, s felmerült bennem a kérdés: kereszténység, civilizáció, lelkiismereti szabadság- (Eőri-Szabó D^zső: Rabszolgaság!), emberi méltóság hol vagy 1 ? hol késel az éji homályban? S a kérdés nyomán meercsendült lelkemben a válasz: ahol lelkiismeretlen munkaadók munkásaik, cselédeik szociális függési viszonyát arra használják fel, hogy
