Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-401

296 A nemzetgyűlés 401. ülése 1925. tempóban, akkor szénfelesleg lesz, aminek következménye természetesen a szénárak leszorítása lenne, ez pedig, ugy látszik, nem áll érdekükben a bányatársulatoknak. Hogy tehát a szénárakat a mai nivón fentarthassák, képesek arra is, hogy a bányamunkásokat olyan sztrájkba kényszerítsék, amely sztrájk —"mint ez is bizonyítja — hetekig tart, a bányatársulatok tehát hetekig szüneteltetik a munkát, minek következtében nagy minusz és igy kereslet áll elő, amely biztosítja azután a szénáraknak a mai nivón való megtartását. (Strausz István: A tőke kegyetlensége!) Bebizonyítottam, hogy a termelés javult, hogy a mai termelés felette áll a békebeli termelésnek. Ha azonban most ezzel szembeállítom, hogy a munkabérek milyenek a békebeli viszonyokkal szemben, akkor ugyancsak pontos statisztikai megállapítások alapján kijeJenthetem, hogy a munkások munkabére békebeli jövedelmüknek 60%-át érte csak el. Méltóztatnak tehát látni, hogy itt nagy visszaesés van. a másik oldalon pedig emelkedés. Azt kérdezem, miért van ez a munkabér-rendszer a bányákban! Talán nem fizethetnének többet a bányatársulatok ? Talán jövedelmük nem akkora, hogy abból tisztességes munkabért tudjanak fizetni, vagy, hogy a békebeli munkabért is tudják munkásaik részére biztosítani. Ha ezt kérdezem, erre ellenkező feleletet vagyok kénytelen adni, mégpedig nem is ugy, hogy én felelek, hanem felel a bányatársulatoknak és mivel Tatabányáról van szó, a tatai Általános Kőszéubányatársulatnak mérlege, évi jelentése. (Petrovácz IGyula: Vida Jenő ur ingyen nyaralót kapott! — Mozgás a baloldalon.) Az .1923. évi mérleg- szerint a bányatársulat bevallott bruttónyeresége 14.651 millió, kerekszámban 14 és V2 milliárd. A tiszta nyereség —ugyancsak az évi mérlegből veszem az adatot — 11.151 millió, tartalékolásra fordított a bányatársulat 3174 millió koronát. Munkabérekre, adókra, tisztviselői fizetésekre és egyebekre a mérlegben 326 millió koronát találunk. Méltóztatik ugy-e látni, ez elenyésző kis szám a tiszta nyereséggel szemben és különösen a bruttónyereséggel szemben. (Kiss Menyhért: Micsoda uzsora! — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: De ez teljesenki van zárva! — Platthy György: Teljes lehetetlenség!

# — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nyolc hét alatt 20 milliárd lett volna a bór!) Én a Mák. mérlegéből veszem ezeket az adatokat és ha tévedés van. nem én tévedek, hanem ők maguk tévednek. Ez a nyilvánosság számára adatott ki. Hogy ezenfelül mennyi a tiszta haszon, azt egész természetesen nem vagyunk képesek meglátni, mert a könyvelés technikája annyira fejlett, hogy nagyon sok alkalom és mód van arra. hogy a valóságos jövedelmeket szépen elrejtsék. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: A mérleget kérem!) Nincs itt. csak az adatok vannak itt. A legutóbbi mérleg szerint az egész bánya értéke. 12 millió koronában van felvéve, az ingatlanok pedig 170 millió értékben. Hogy a valóságban milyen értéket reprezentál Tatabánya vidéke és maga a bányavállalat, azt nein kell bizonyítani. Ez a nevetséges szám, amely a mérlegben fel van tüntetve, nagyon szépen beszél arról, hogy milyen komolytalan dolog az, hogy ilyen számokat egyáltalában be lehet venni a mérlegbe. Az évi vagyonszaporulat ugyancsak a mérleg szerint 28.515 millió káéin április hé 4-én, szombaton. róna. Az 1923. évi nyereség az 1922. évi nyereséget 4172%-kai haladja túl. Ezzel szemben — hogy ne vesszek el a számokban — egy vájár keresete 62%-át éri el békebeli keresetének. 1923 decemberében keresete még 77%-a volt békebeli keresetének. Az általános drágulás 1914-től 1924-ig 20.818-szoros, a bányamunkás keresete ezzel szemben 13.111szeresen emelkedett. 1924 végén az általános drágulás az 1923 év végével szemben 262.6% volt, a kereset pedig az előző év végével szemben 145.8%. Ezek a számok arra késztetnek, hogy ne sajnáljam ós ne szánjam ezt a bányatársulatot, hanem teljes erőmmel és minden odaadásommal a termelés másik tényezőjét, a munkást vegyem védelmembe, mert minden amellett szól, hogy most a munkások szorulnak védelemre a bányaigazgatósággal szemben, mert ennek a politikának, ennek a gazdaságnak, szociális vagy munkáspoliti'kának — nevezzem bárminek — következménye az, hogy a magyar bányamunkások kivándorolnak Magyarországból. Százával és százával hagyják el szerencsétlen hazánkat azért, hogy boldogulásukat máshol találják meg. ezzel szemben pedig minden bányában százszámra, sőt ezerszámra — pl. Tatabányán 1500-at — idegen munkást találunk, a felvidékről ideszállitott tót munkásokat, akikkel pótolják a magyar munkásokat. (Kiss Menyhért: A magyar munkások éheznek!) Fajvédelemről se beszéljünk addig, amig megtörténhetik, hogy magyar munkásokat kikényszeritünk az országból és helyükre idegeneket hozunk. Minden érzésem ezeké a munkásoké, de senki

1 sem veheti rossznéven, ha elsősorban a magyar munkást védem, mert csak ezzel szemben jöhet tekintetbe az idegen munkás érdeke. (Kiss Menyhért: Kínai kulikat fognak idehozni! — Zaj. — Kiss Menyhért: Azok még olcsóbbak, mint a felsőmagyarországi munkások! — Mokcsay Zoltán: A kínaiak is turániak!) Ezzel szemben akar az igazgatóság munkaidő meghosszabbítást, de anélkül, hogy ezért a munkásoknak valamilyen ellenértéket akarna adni. Hogy ezt a munkásság nem fogadta el. azt megint egészen természetesnek találhatjuk, mert ha több munkáról lehetne szó. azért több munkabér is jár. Itt azonban a helyzet az, hogy a munkásoknak egyenesen érdekük, hogy több munkára ne vállalkozzanak, mert ha vállalkoznának, annak teljesítésére hamarosan képtelenek volnának. Épen ebből a szempontból nem fogadták el a munkások az igazgatóság kívánságát, az igazgatóság pedig ezzel szemben minden megengedett és meg nem engedett, erőszakos eszközzel arra akarja kényszeríteni a munkásokat, hogy a m unkát felvegyék. Nem tudom felsorolni azt a sok zaklatást, amelyben az igazgatóság a munkásokat részesíti. Mit csinált például? Leszereltette a sztrájkoló munkások lakásaiban a tüzhelyfedőzetet azért, hogy a szerencsétlen asszoiryok a maguk kis megmaradt lisztjéből ne tudjanak a tűzhelyen rántást készíteni, ne tudjanak gyermekeiknek meleg levest adni és általában az ételt elkészíteni. (Kiss Menyhért: Gazság! Bitangság!) Ez olyan dolog, hogy nem csodálkozhatunk, ha itt forradalmositással állunk szemben. Mert mire voltak kényszerítve ezek a szerencsétlen asszonyok? Kimentek a ház elé és téglákból maguk raktak össze tűzhelyet és ott főzték meg* mindennapi ebédjüket. Az igazgatóság belátva, hog-y a zaklatás nem vezetett eredményre, visszaadta nekik a tűzhely tetőket. Elmondok egy másik esetet is. A tokodi bá-