Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-400

276 A nemzetgyűlés 400. ülése 1925. évi április hó 3-án, pénteken. sőt annak a gyanúmnak adtam kifejezést, hogy megvan a lehetőség arra, hogy a magyar mezőgazdaságot kicsusztatja azoknak talpa alól, akiknek talpa alatt a magyar földnek egy bizonyos része még megmaradt, és idegen tőke körmei közé fogja juttatni. Épen ezért a magam részéről nem örülök ennek a törvényjavaslatnak és a földreformot érintő sérelmes volta miatt általánosságban sem fogadoni el. Elnök: Szólásra következik! Bodó János jegyző: Eckhardt Tibor! Elnök: Eckhardt Tibor képviselő urat illeti a szó. Eckhardt Tibor: Igen t. Nemzetgyűlés! Mindenekelőtt örömömnek akarok kifejezést adni afelett, hogy az agrárhitel kérdése végre komoly formában került a nemzetgyűlés elé és hogy ez a kérdés végre tényleg megfelelő módon foglalkoztatja a kormányzatot. Mi, a fajvédő csoport, már régóta hangoztatjuk annak szükségességét, hogy az agrárkérdéseket, elsősorban a hitel vonatkozásában, érdemlegesen kezeljék és ne azzal a dilatorikus, ne azzal az egyszerűen mellékvágányra terelő szándékkal, mint amelyet sajnos, a múltban — névszerint is meg kell neveznem — Kállay pénzügyminister ur részéről etekintetben mindenkor tapasztalt a gazdaközönség. Én ugy gondolom, hogy a gazdaközönség a háború alatt és a háború utáni időben a rekyirálások és maximálások idején mérhetetlen áldozatokat hozott a nemzet érdekében, olyan áldozatokat, amelyek megakadályozták a gazdaközönséget abban — és én itt nem teszek különbséget kisgazda és nagybirtokos között; az egész magyar gazdaközönségről van szó —, hogy a világháború és az azt követő viszonyok által teremtett konjunktúrát kihasználhassa. A gazdaközönség a konjunktúrák közepette bizonyos fokig fenti tudta tartani a maga g-azdálkodását, talán nem veszítette el vagyonát, megállapítom azonban, hogy konjunkturális nyereségre szert tenni nem tudott. Ennek a körülménynek következménye azután az, hogy az első rossz esztendő, mint amilyen például a tavalyi volt. m ingvart válságba sodorta a magyar agrártársadalimat. (Szijj Bálint: Mégis minket szid Vázasonyi!) Én tehát akkor, amikor a mezőgazdasági hitelek problémájáról van szó, kénytelen vagyok az elmúlt idők pénzügyi gazdálkodását is futólag szóvá tenni; kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy ma a legnehezebb körülmények között vagyunk kénytelenek e probléma megoldásáról tanácskozni, mert ha két-három évvel ezelőtt, amikor mi már követeltük ennek a problémának megoldását, a pénzügyi kormányzat tényleg kellő figyelmet szentelt volna ennek a kérdésnek, ha pl. a valorizálatlan hitetekből a gazdaközönség annak idején legalább is megfelelő arányos százalékban részesedett volna, vagy ha például a szanálási javaslat tárgyalásakor még az elmúlt esztendőben épen a mi pártunk részéről benyújtott az a javaslat, hogy a Nemzeti Bank által adott hiteleknek legalább egyharmad része agrárhitelek célját szolgálja, annak idején kellő figyelemben részesült volna: meg vagyok róla győződve, t. Nemzetgyűlés, hogy a magy

T

ar gazdaközönség ma nem volna abban a rettenetes szorult, sokszor kétségbeejtő helyzetben, mint amelyben ma vergődik. Történtek a kormányzat, részéről bizonyos intézkedések. Én azonban ezeket látszatintézkedéseknél egyebeknek nevezni nem tudom. A mezőgazdasági kamarák terve, az a program, amely szerint a mezőgazdasági kamarák felállíttattak, feltétlenül kell. hogy találkozzék mindannyiunk helyeslésével; de ha valaki azt állítja, hogy a mezőgazdasági kamarák ma már olyan aktiv, fungens tényezők, hogy a gazdák komoly hitelszükségletein segíteni tudnak, ez az állítás nem fedi a való tényállást, mert a mezőgazdasági kamarák még sokáig nem lesznek abban a helyzetben, hogy komoly hitelszükségleteket kielégíteni tudjanak. Ez a nagyon helyes és nagyon támogatandó szerv ma még embrionális, kezdetleges állapotban van, és főleg az a beállítás, ahogyan az elmúlt esztendőben a pénzügyi kormányzat az agrárhitelek kérdését kezelte, hogy a kormányzat részéről ezek a gazdasági kamarák csak anynyiban részesülhettek támogatásban, mint amilyen mérvben maguk a gazdák is összeadják a pénzüket, vagyis kvázi az a beállítás, hogy a magyar mezőgazdaság lássa el önmagát pénzzel, teljesen téves,- hamis, káros és a mezőgazdasági érdekeket háttérbe szoritó politika következménye volt és nekem akkor, amikor a mai helyzetet, a mai szituációt már tényleg a maga teljes súlyával látom, a felelősséget a bekövetkezett helyzetért túlnyomó részben arra a rövidlátó, makacs gazdaérdek elől mindenkor elzárkózó pénzügyi politikára kell hárítanom, amelyet Kállay Tibor itt a Házban mindig teljes következetességgel képviselt. (Őrgr. P

allavicini György: Ugy van!) Azért engem ebben az egész javaslatban, amely előttem fekszik, minden részlettől eltekintve, főleg csak egy kérdés érdekel: hogy vájjon lesz-e ebből a javaslatból pénz, olyan pénz, amely a mezőgazdaságot megtermékenyíti, — a többi kérdés engem, az igazat megvallva, nem érdekel. Én tehát a javaslatot ebből és kizárólag csak ebből a szemszögből akarom bírálni, hogy vájjon lesz-e hát pénz ebből a papirosból. Bizonyos vonatkozásban kétségtelenül lesz pénz és pedig lesz pénz annyiban, amennyiben mi magunk bocsátunk pénzt rendelkezésre. És pedig, amint az 1. § mondja, rendelkezésre bocsáttatnak: „a községek, testületek, alapítványok, nyilvános felügyelet alatt álló intézetek, továbbá gyámoltak és gondnokoltak pénzei, úgyszintén a hitbizomány és letéti pénzek, szolgálati és üzleti biztosítékok stb." Ez kétségtelenül igen jelentékeny pénzügyi forrást és pénzügyi alapot képez a záloglevelek kibocsátására; ha ezek a pénzek tényleg agrárhitelek céljaira rendelkezésre állíttatnak, ha ezek a pénzek tényleg záloglevelekben helyeztetnek el, ebben az esetben valóban egy meglehetősen nagy összeg, a szükségletet talán közelről sem fedező, de mégis számbayehető összeg kerülhet elő. Ebben az esetben azonban én 'tisztelettel azt a kérdést vagyok bátor a pénzügyminister úrhoz intézni: szükséges-e ezt az egész koncepciót egy külföldi hitelművelet kereteibe behelyezni, szükség van-e arra, hogy ez az egész tervezel, amely az 1. §-ban foglaltatik, egy aránylag feltétlenül drága kamatteher mellett kamatoztassék^ Hiszen eddig pl., hogy csak a letétekről beszéljek, ezek gyümölcsözőleg még elhelyezhetők sem voltak és elvégre záloglevelekkel biztosított belföldi pénz egy normális, mondjuk: 8%-ot meg nem haladó kamattal is beérheti. Ennek .következtében alig látom annale szükségességét, hogy ezek a pénzek ebben ! a vonatkozásban szerepeljenek ós tulajdonké-