Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-399
r A nemzetgyűlés- 399. ülése 1925. évi április hó 2-án, csütörtökÖ7i. 257 az állam segítségével minden gazdasági eszközt ennek hatályos keresztülvitelére, rendelkezésre bocsátott. Ez az agrárkódex — csak röviden kivánok rá hivatkozni — a bankoknak, a hitel- és termelőszövetkezeteknek szerves összefoglalását tervezi oly célból, hogy ezek a mezőgazdasági hitel rendelkezésére álljanak. Záloglevélhitelt ad a föld megművelésére, ingóhitelt ad a termés betakaritására, rövidlejáratú hitelt ad a földbirtok indusztrializálására, állatok és gépek beszerzésére, bérleti és biztosítási díjak fizetésére kölcsönkap. A kölesönök tartama természetesen a célok és rendeltetések különbözőségénél fogva különböző. Állatok beszerzésére pl. ötéves kölcsönt, egyéb célokra a termés betakarítására rövidebbet; a földhitelkölcsönt a földek vételére, épületek és utak építésére, az illető létesítendő építmény, illetve föld értékének 80%-a erejéig 15—20 évi törlesztésre. Az illető vállalatok, amelyek ezt finanszírozzák, tőkéjük tízszeres értékéig bocsáthatnak ki záloglevelet. Ha egy pillantást vetünk arra, hogy gyakorlatilag hogyan valósult meg ez a dolog, arra a legklasszikusabb példa a velencei központi agrárhitelintézetnek üzletévi eredménye. Nagyon sajnálom, hogy ezt az intézetet az Olaszországot meglátogatott t. képviselőtársaim a közelmúltban nem keresték fel. Ez a velenecei központi agrárhitelintézet t. i. a legutolsó, 1924. évi jelentésében elmondja, hogy 4824 kérvényt adtak be kölcsönök iránt, 123 millió lirát kérvén, s ebből 4400 ember kapott 98 millió lirát, tehát a kért 123 millióból 98 milliót szavaztak meg, még pedig 300 nagybirtokos, 2400 kisbirtokos és 239 bérlő részére. (Kiss Menyhért: Nagyszerűen gazdálkodnak a fascisták!) Hivatkoztam arra, hogy ez a most előttünk fekvő törvény csak egy csekély részét emeli ki a mezőgazdasági hitel kérdésének és ezt igazoltam is. Az üzleti hitel kérdésével természetszerűen nem foglalkozik, pedig az üzleti rövidlejáratú hitel kérdése épen olyan fontos, mint a hosszúlejáratú hitel kérdése. Itt egy pillanatra nagyon sajnálom, hogy a pénzügyminister ur nincs jelen — a Nemzeti Bank hitelpolitikájával kell újból foglalkoznom. Az elmúlt esztendőben az igen t. ministerelnök ur elnöklésével a mezőgazdasági hitel kérdésének rendezésére ankét volt, s azon a magyar pénzügyi világ és a pénzügyi teória egyik legkiválóbb reprezentánsa. Teleszky János éles hangon, foglalt állást az ellen, hogy a Jegybank a mezőgazdasági hitellel foglalkozzék. Kiemelte — és ez, hangsúlyozom mingyárt a régi teóriának klasszikus kifejezése —, hogy a Jegybank csak áruváltó elfogadása ellenében adhat hitelt, mert hiszen egészséges pénzkreáció csak akkor jöhet létre, ha az ilyen életre keltett pénz mögött kész áru is van. A mezőgazdasági hitelnél pedig, ahol termelés céljából óhajtaná a gazda igénybe venni a Jegybankot, még csak egy később létesítendő áruról van szó, amely később létesítendő árut épen ezen termelési hitel igénybevételével akarják termelni. Szóval, amig a kommerciális és az ipari életben aZ áru előbb van meg, és ennek céljaira egészségesen kreáltatik a pénzjegy, addig a mezőgazdasági hitel céljaira fordítva, egy 'nem létező árura kivannak a gazdák hitelt nyerni termelési célból, ez pedig egyáltalában nem felel meg és nem illeszthető bele egy jegybank üzletkörébe. Előbb mondottam már — és ezeket a kérdéseket volt szerencsém közelebbről is megismerni, amikor az Osztrák-Magyar Bank magyarországi főintézetének élén állottam —, hogy én ezt mindig és mindenkor a régi Jegybank teóriájának tartottam. De a régi teoretikusoknak ezen állásfoglalására élénken rácáfol ma már mag*a az élet akkor, amikor a Teleszky János által is annyira ideálisnak tartott magyar Jegybank nem csupán a meglévő árura kénytelen hitelt nyújtani, hanem az ipar céljaira is hitelt nyújt az utolsó esztendők kényszerűségének hatása alatt olyankor, amikor az az ipar azt az árut még nem termelte ki, amikor tehát az ipar céljaira nyújtót hitel épen ugy termelési hitel, mint az a hitel, amelyet ezen a címen a mezőgazdaságtól megtagad. (Ugy van! a balközépen.) Mert kérdem, akkor, amikor a malmok a liszt feldolgozására hitelt nyernek a Jegybanktól — természetesen csak a nagymalmokat értem — akkor, amikor az olajgyárak az olaj előállitására hitelt nyernek, mikor a cukorgyárak a répa feldolgozására hitelt nyernek, nem kapják-e ezt az úgynevezett áruhitelt előbb, mielőtt ez az áru elkészült, ami által tehát ebben az esetben is az ortodox teória által hirdetett egészséges pénzkreáeiónak elvét áttöri maga a Nemzeti Bank. Ilyen körülmények között nem szabad az élet előtt még olyan kiváló tudósoknak sem behunyni a szemét, amikor az élet az ő lázas, parancsoló szükségességével kopogtat az ajtókon és követeli, hogy minden intézmény ós igy a Jegybank is alkalmazkodjék annak az országnak gazdasági viszonyaihoz, annak az időnek változott körülményeihez, ámenben élünk, akkor azt mondani, hogy a Bank of Englandnek száz vagy kétszáz év előtt felállított statútumai szentirásként állanak előttünk s azokon változtatni a háború és a háború által okozott megrázkódtatások dacára sem lehet, olyan megcsontososodott teóriáknak hirdetése, amelyet hirdethetnek ideig-óráig, de amelyen az élet keresztül fog gázolni. Csak csodálkozva konstatálhatom, hogy olyan férfin, mint Teleszky János, azt mondhatja, hogy „a jegyintézetek sohasem szolgáltak, sohasem szolgálhattak a mezőgazdasági hitel kielégítésére, mert az ipari hitel kielégítésére kellenek a pénzek". „Ezért van az — folytatja —, hogy soha jegyintézet a mezőgazdasági hiteligényt ki nem elégíti". Én 1918-ban felelős állásban az Osztrák-Magyar Bank egyik bécsi főtanácsülésén, mint Magyarország képviselője erre vonatkozólag memorandumot terjesztettem elő és követeltem épen a változott viszonyok között, hogy a tanácsülés foglalkozzék üzletkörének, üzleti szabályzatának ilyen irányú kiterjesztésével. Akkor az összes államok képviselői — mert Csehország, Ausztria, Jugoszlávia képviselői akkor már bennültek a főtanácsban — mindnyájan helyeselték ezt. Keresztül is vitték később ezt a maguk önálló jegybankjánál, mig viszont mi csodálattal konstatálhatjuk, hogy mi változtatás nélkül átvettük az Osztrák-Magyar Banknak idevonatkozó és régi minták szerinti intézkedéseit, amelyeket szigorúan, ridegen meg akarunk valósítani a Magyar Nemzeti Banknál. Ugy látszik, mi behunyt szemmel, alva, mint Ripp van Winklék, pihentük át azt az időt és nem látjuk, hogy itt van egy nagy gazdatársadalom a pusztulás szélén, és egy újonnan megteremtett kisgazdatársadalom, amely hiába kopogtat a jegybank érckapuján, mert az nem nyílik ki előtte, mert a régi-régi jegybankok tízparancsolata megtiltja neki azt. 39*
