Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-399
256 r A nemzetgyűlés 399. ülése 1925. évi április hó 2-án, csütörtökön. kölcsönről, de az a 22.000 holdas birtok csak váltóra tudta ezt megkapni 24% mellett. Ez maga illusztrálja, hogy még ilyen elsőrendű kéz is a mai viszonyok között milyen óriási áldozatok árán kénytelen kölcsönt venni, ha pedig kénytelen kölcsönt venni, ez azt mutatja, hogy a birtok állapota rákényszeríti arra, hogy az eddig elmulasztott beruházásokat vagy pótlásokat most végezze el. Ennek láttára újra azt kérdezem: hol volt a kormány előrelátása és hol volt a kormánynak az a mély belátása, mely^ ilyen megrázkódtatások idején fokozott mértékben szüksége«? Látnia kellett volna a kormánynak azt, hogy nem mindig tart a farsang és hogy a böjt el fog- következni. És amint nem látták és ma seni akarják látni, hogy az adózás és az óriási adójövedelmek farsangjának vége van, ugyanúgy évek hosszú során át nem akarta belátnia kormány, hogy a mezőgazdaságból származó nagy jövedelmek ideje is le fog járni és hogy jó lesz utána nézni, hogy olyan intézményekkel ós főképen olyan hitelforrásokkal bástyázzák körül a magyar földbirtokosságot — kicsit és nagyot egyaránt —, amelyek képessé fogják tenni a válság bekövetkezésekor, hogy a maga rögén megmaradjon. Most végre ráeszméltünk. De ráeszméltünk olyankor, amikor már szinte késő van. És ráeszmélésünkkel egyidejűleg konstatáljuk, hogy saját erőnkből ezeket a forrásokat előteremteni nem tudjuk. Csoda-e ez, amikor ott tartunk és ugy állunk, hogy az egyik testvér, a magyar kincstár, a magyar állam, csak azért, hogy élhessen, elszívta a másik magyar testvérnek, a magyar társadalomnak a vérét! (Ugy van! Élénk helyeslés bal felől.) Csodálkozhatunk-e azon, hogy saját erőinkre nem támaszkodhatunk, amikor egy szerencsétlenül felépitett és keresztülvitt pénzügyi politika, amelyet azokról a padokról kisgazda-képviselőtársaim is annyiszor helytelenítettek, de megbuktatni nem tudtak, megtermetté a maga kártékony gyümölcseit, kártékony eredményeit és a magyar gazdatársadalom, de nem is csak az, hanem az egész magyar társadalom kifosztva áll itt és konstatálja, hogy sem a pangó kereskedelemnek, sem a megnyütt iparnak, sem a válsággal. küzdő mezőgazdaságnak saját erejéből segítségére nem siethet. Ilyen körülmények között le kell szögeznem azt a szomorú tényt is, hogy a legnagyobb baj abban rejlik, hogy szerves akcióprogramot, gazdasági programot egyetlenegy minister úrtól sem kaptunk. Most kaptunk először! (Nagy János (epri): Eddig lehetett?) Erre is rátérek rögtön. (Hajós Kálmán: Tessék csinálni!) Csináljuk meg? Kérem! Ôte-toi, que je mi'y mette. (Csontos Imre: Nagyon sokat kerestek az atyafiak a magyar búzán! Zsebrevágták! Milliárdokat kerestek!) Elnök: Csendet kérek! Beck Lajos: Ilyen körülmények között az első biztató momentum Bud minister ur pénzügyi bizottsági beszédében csillant fel, amelyben, amikor Biró Pál t. képviselőtái*sam a kormányt támogató vagy kormánypárti padokból tiszteletreméltó férfiassággal szemére vetette, hogy a Nemzeti Bank trezorjaiban 2600 milliárd áll a kormány rendelkezésére, kijelentette, hogy ennek jelentékeny része a most készülő beruházási tervezet céljaira van fentartva. Nagy János t. képviselőtársam egy közbeszólásában azt kérdezte: Lehetett volna-e ezt előbb megcsinálni? Megnyugtatom t. képviselőtársamat: igenis, lehetett volna. Nem tartozom azok közé az irreális gazdasági emberek közé, akik azt mondják, hogy ezt meg lehetett volna csinálni két-három-négy év előtt, de kétségtelen, hogy egy szerves gazdasági programot, szerves beruházási tervet lehetett volna csinálni abban a pillanatban, amikor a szanálási javaslat tető alá jutott- "es amikor tisztában voltunk avval, milyen mértékű és milyen beosztású a mi jóvátételi kötelezettségünk és milyen pénzügyi és gazdasági rendet kell és lehet a jövőben követnünk. Márpedig, t. képviselőtársam, örökké arra hivatkozni, hogy folyik, örökké arra hivatkozni, hogy készül és — nem akarom mondani, hogy nem csinálni semmit -—, de olyan keveset és olyan lassan csinálni, mint ahogy méltóztatnak ezt csinálni és ilyen lassú tempóban előrehaladni: bocsánatot kérek, ezekben a súlyos és nehéz időkben, amelyekről a t. pénzügyminister ur csak tegnap mondotta, hogy e téren elérkeztünk a 12-ik órához, vétek és bűn. (Nemes Bertalan: A szovjet 24 óra alatt rendezkedett be!) A szovjetet a t. képviselő ur belső berendezkedésében talán jobban ismeri; én, sajnos, ez alatt az idő alatt bujdosni voltam kénytelen, annak belső mechanizmusát tehát nem volt szerencsém megismerni. Ezen a téren csak egy megjegyzésre kívánok szorítkozni. A pénzügyminister ur tegnap tiltakozott az ellen, hogy 2600 milliárdra tegyék azt az összeget, amely a Nemzeti Bankban folyópénzként rendelkezésre áll. Én nein kívánok összeget fixiroziii, de kétségtelen, hogy óriási összeg áll e téren és e célra rendelkezésre, és kétségtelen — amire a múltkor az appropriáeiós vitában elmondott beszédemben is hivatkoztam —, hogy 800—900 milliárd folyik be a Pénzintézeti Központhoz részben a postatakarékpénztárok utján, részben a magyar államvasút utján, amely nyolc-kilencszáz milliárd a kereskedelem és ipar csatornáiból eredvén, egy egészséges gazdasági vérkeringés idején vissza kellene hogy menjen, az ipar és kereskedelem céljaira. Tény azonban az, hogy — amint azt be is ismerték— ennek a nyolc-kilencszáz milliárdnak jelentékeny része egyéb beruházási program célokra megy és nem kerülvén vissza oda, ahonnan jött, azt az egészségtelen pangást idézi elő, amely egész gazdasági életünkben észlelhető. Ilyen körülmények között kétségtelen tény, hogy a külföldre vagyunk utalva és a külföld segítsége nélkül a mezőgazdasági hitel rendezésében sem juthatunk előre. Itt sajnosán kell konstatálnom, hogy megint csak fél lépést csinálunk. Nem a mezőgazdasági hitel egész komplexumának szerves reformját vettük programba, hanem kiszakítottunk egy részt — koncedálom, szép darabot, de mégis csak, csekély részt — s azt sem akarjuk tökéletesen megcsinálni. De hogy ne méltóztassék azt mondani, hogy ez megint talán utópia, amelyet könnyű hangoztatni az ellenzék padjairól, nehéz azonban a guvernarnentális politikának megvalósitani, méltóztassék megengedni, hogy egész röviden hivatkozzam Olaszország példájára, amely a háború tanulságait a mezőgazdasági politika terén is levonván, 1921-ben az 1864 óta létező összes agrártörvényeit revízió alá vette, azoknak idejétmúlt és elavult részeit eldobta, a többit igyekezett egymással összhangba hozni s ebben az évben egy szerves agrárkódexet, egy agrárhiíelkóclexet léptetett életbe, a törvényhozás és
