Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-396
212 A nemzetgyűlés 390. ülése 1925 szőr elküldi a székesfőváros tanácsának, a székesfőváros tanácsa elküldi az elöljáróságoknak, s az elöljáróságok küldik ki a feleknek. Ilyen és ehhez hasonló még jó néhány száz ügy van, ahol egyszerűsíteni lehetne. Tessék ezekre több figyelmet fordítani, ezekkel jobban foglalkozni. Felfogásom szerint itt alapos megtakarítást lehetne eszközölni. (Kiss Menyhért : A kormánybiztos felesleges 1) Sajnálom, hogy ezekben a kérdésekben, tehát az ipar és kereskedelem védelménél nem hallom és nem látom a kereskedelemügyi minister ur hathatós beavatkozását és pártfogását. A kereskedelemügyi minister urnák volna feladata sarkára állni és a belügyminister úrral szemben is védelmébe venni Budapest székesfőváros iparos és kereskedelmi érdekeltségét s nem volna szabad megengednie, hogy szanálás vagy takarékosság címén ez a romboló munka keresztülvitessék, — mert ez romboló munka lesz. Ha ugyanis a belügyminister ur ezeket az ügyosztályokat rendelettel összevonja, — közöttük főképen az általam emiitett ügyosztályt — egészen bizonyos, hogy egy év múlva ezt az ügyosztályt újra fel kell állítani, de akkor már hol leszünk ! Akkor már megszakadt az a folyamatos, egészséges és épi tő munka, amelyet ez az ügyosztály végzett, már | pedig azt újjászervezni, elölről kezdeni nagyon bajos volna. Ezért tartottam szükségesnek megemlíteni azt is, hogy a kereskedelemügyi minister ur beavatkozását nemcsak én, hanem a főváros kereskedelmi és ipari érdekeltsége is sajnálattal nélkülözi. Szükséges volna, hogy ha a belügyminister ur nem tud kellő érzékkel viseltetni e kérdések iránt és nem tudja ezeket a kérdéseket kellőképen méltányolni és védelmébe venni, akkor a kereskedelemügyi minister ur védelmezze meg ezt az ügyet. Ezért voltam bátor interpellációmat előterjeszteni és én is arra kérem a t. minister urat, hogy ha minden áron keresztül akarja vinni ujabb elhatározását, amely ellentétben áll eredeti felfogásával, akkor legalább tegye meg, hogy megvárja az uj törvényhatósági bizottság összeillését és adjon alkalmat arra, hogy a törvényhatósági közgyűlésen keresztül a főváros polgársága megnyilatkozzék és e tekintetben a polgárság véleménye legyen döntő. (Kiss Menyhért: Épen ettől félnek!) Elnök : A belügyminister ur kivan válaszolni. Rakovszky Iván belügyminister : T. Nemzetgyűlés! A hozzám intézett interpellációk két tárgykör körül forognak. Petrovácz igen t. képviselőtársam azt a kérdést intézte hozzám, hogy a székesfővárosi törvényhatósági bizottság választását, mely napra szándékozom kitűzni és mikor fogom az erre vonatkozó rendeletet kibocsátani. A választások kitűzésére nézve a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló .1924. évi XXVI. te. intézkedik, kimondván azt, hogy a névjegyzék végérvényes megállapításától számított 15 nap alatt kell a választást megtartani. Addig az időpontig, a névjegyzék végérvényes megállapításáig, még egy terminusnak kell lefolynia, és pedig annak a 30 napnak, amelyet a törvény a közigazgatási bíróság részére tűz; ki a névjegyzékek ellen beadott panaszok elintézésére. Eredetileg, amikor a törvényjavaslatot készítettük, ugy képzeltem a dolgot, hogy ez a 30 napos időköz a választási bizottságoknak a névjegyzékek dolgában hozott végleges határozatától fog számíttatni, tie a praktikus életben változás állott be, hiszen maga a képviselő ur is konstatálta, hogy bizonyos kerületekből csak 28-án mentek fel a panaszok. Én ezt hivatalosan nem állapítottam meg, ellenben néhány nappal ezelőtt igenis, érdeklődtem a közigazgatási bíróságnál, hogy a panaszok mind . évi március hó 30-án, hétfőn. felérkeztek-e. Azt a választ kaptam, hogy eddig még csak 200 panasz érkezett fel. Nekem tehát mindenekelőtt be kell várnom azt az időpontot, amikor az összes panaszok a közigazgatási biróság kezében lesznek, mert hiszen a törvény által a közigazgatási bíróság részére előirt határidő csak ettől az időponttól számíttatik. Ezenkívül a törvény alkotásának idejében nem voltunk figyelemmel arra. hogy a közigazgatási bíróság részére megállapított 30 napos terminusba a húsvéti ünnepek és nagyhét is beleesik, tehát szintén hivatalosan leszek kénytelen megállapítani, — és a lépéseket ennek elérése céljából folyamatba is tettem — hogy vájjon a közigazgatási bíróság erre az előre nem látott munkamegszakitásra való tekintettel mikorra ígérheti a pariaszok végleges elintézését. Ez semmiesetre sem jelenthet hosszabb időközt. A panaszok késedelmes fölterjesztése körülbelül 8 napi hátrányt jelent az eredetileg kontemplált időszakkal szemben. Meg vagyok győződve róla, hogy a közigazgatási biróság a húsvéti szünet ellenére is innen számított 30 nap alatt be fogja fejezni a maga munkáját. Mihelyst ezt megállapítottam és támpontom van arra nézve, hogy mikor fejezi be a közigazgatási biróság a maga munkáját, ki fogom tűzni az időpontot. Azt hiszem, hogy azokból, amiket jelenleg elmondani bátor voltam, világosan következik, hogy ez május első felében fog bekövetkezni. Teljesen indokolatlan tehát — magara is elismerem, — egyes sajtóorgánumokban megjelent az a híresztelés és bizonyára ez keltett a képviselő urakban aggályt — hogy a választásokat őszre akarjuk elhalasztani. Teljesen indokolatlan viszont a másik oldalon az attól való félelem, hogy nem adnám ki idejekorán az erre vonatkozó rendeletet. Hiszen az események lepergőben vannak és a legrövidebb időn belül meg fog jelenni az a rendelet, amely • — mondom — előreláthatólag május 15-ike előtti napra fogja kitűzni a választások terminusát. Most pedig, ami ezzel kapcsolatban a képviselő ur által felemiitett másik kérdést illeti, nevezetesen a hivatalos ajánló-ivek kiadásának kérdését, errenézve is megnyugtathatom a t. képviselő urat, nem akarunk hivatalos iveket kiadni és igy maguknak az egyes pártoknak módjukban lesz megfelelő iveket összeállítani, mert nem akarom, hogy olyan panaszok merüljenek fel (Eckhardt Tibor: Mint pl. a nagyatádi választásnál!), mint amilyenek az időközi választásoknál fel szoktak merülni, hogy kellő ivek a helyszínen nem állanak rendelkezésre és csak komplikált eljárással lehet ezekhez jutni. (Kiss Menyhért: Egészen jó iveket irtunk alá!). Bocsánatot kérek, tudomásom szerint olyan iveket még nem irtak alá, amelyek jelölő-ivek lettek volna. Annyival mégis tartozom a törvénynek, hogy a törvény végrehajtása során — mivel a törvény ajánlási-ivekről és jelöltekről beszél — ügyeljek arra, hogy az ajánlási-iveken jelöltek is szerepeljenek és ne legyenek azok biankó-blanketták. A másik kérdés-komplexum, amit az interpelláló képviselő urak szóvátettek, a székesfőváros ügyosztályai összevonásának kérdése. Ennek a kérdésnek már bizonyos fokú historikuma van. Én az 1924. évi IV. te, az úgynevezett szanálási törvény alapján rendeletet intéztem, a székesfő város tanácsához, amelyben felhívtam figyelmét arra, hogy ugy, mint az állami adminisztrációban, a székesfőváros adminisztrációjában is, szükségesnek mutatkozik az eljárás egyszerűsítése, főleg a túlságos nagy revíziós eljárás redukáMsa, az egyes osztályok közötti levelezés lehetőségének a minimumra való redukálása. Hogy mennyire nem lehetett eszem ágában