Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-391

104 A nemzetgyűlés 391. ülése 1925. évi március hó 13-án, pénteken, esett át azon a túlborzalmas katasztrófán, mint amelyen mi átestünk, hogy országunknak csak egy harmadrésze maradt meg* hogy átszenvedtük a megszállást és a bolsevizmust (Ugy van! jobb felől.) ,— mégis óriásikig nehéz és válságos helyzetbe került és csak akkor tudta a nagy kérdéseket megoldani, amikor valamilyen kiutat kapott nehéz helyzetéből. De óriási áldozatokat is hozott ezért. Ha azt is figyelembe veszi valaki, hogy amikor átmeneti időszak volt, Németországban a magán gazdasági életet milyen óriási terhek sújtották és milyen, válság volt ott, mindenki fogja látni, "hogy végeredményben ez a válság evvel a kérdéssel kapcsolatban alig volt elkerülhető. Ernszt igen t. képviselőtársam még annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy esetleg két év múlva mi is oda jutunk, ahová Ausztria. Én egyáltalában nein akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, csak azt vagyok bátor leszögezni: igaz, hogy nagyon nehéz helj^zetben vagyunk és igen sok nehéz problémával kell megküzdenünk, de itt is csak azt kell állitanom, hogy ezeken a nehézségeken át fogunk vergődni, mert át kell vergődnünk, ha előre nem látható események — különösen rossz termés — nem következnek be, amelyek természetesen a helyzetet sok tekintetben megnehezítik. Én nein vagyok hive a túlzott optimizmusnak, de még- kevésbé a pesszimizmusnak, és meg vagyok győződve, hogy az a válság, amely a magángazdasági életben jelentkezik, szintén csak átmeneti jellegű. Amellett azt se méltóztassanak figyelmen kívül hagyni — és erre nem térnek ki azok, akik az itteni helyzettel foglalkoznak —, hogy ez a nehéz helyzet Európa-szerte megvan és megvan különösen abból a szempontból, amely etekintetben a legfontosabb: a hitel szempontjából. A hitel kérdésében európaiiag nehéz helyzettel állunk szemben. Másutt sem sokkal könnyebb hitelhez hozzájutni és ebben az irányban a nehézségeket leküzdeni. Ez, Európának legfontosabb problémája, amint Európának legnagyobb érdeke az is, hogy kivétel nélkül minden állam ezen a hitelkrizisen valamiképen átessék. Sándor Pál igen t. képviselőtársain bizonyos, mondjuk, lekicsinyléssel beszólt az egyes m misterekről (Zsirkay János: Különösen pedig Wolffról!), különösen a kereskedelmi ministerről és az én személyemről, szóvátevén azt, mintha mi túlságosan elméleti emberek volnánk, — engem egyenesen a katedrára utalt —, és ez által akarta tevékenységünket birálat alá venni. Hiszen ehhez neki joga van. Ezzel szemben azonban csak azt jegyzem meg, hogy nyugodjék meg ebben; nézzen körül az egó^z világon s akkor láthatja, hogy aki jól tudja az elméletet, az legtöbbször meg tud felelni a gyakorlatban ite. Én épen abban a munkakörben, ahol ő évtizedeket töltött, ha nem is csináltam valami nagy üzletet, mégis csináltam olyan üzletet, amelyről el kell ismernie neki is, bármilyen éles kritikával élt, hogy az megfelelt a gondos kereskedő szempontjainak. (Helyeslés.) Működésünk, ugy az enyém, mint a kereskedelemügyi minister uré, arról tesz tanúságot, hogy állandó kapcsolatot tartunk fenn a gyakorlati élettel és ennek megfelelően kívánjuk a kérdéseket megoldani. Ö azt mondotta, hogy kis dolgokban tettem valamit a kereskedelem érdekében. Én ezzel szemben csak arra hivatkozom, hogy annakidején, amikor a ministeri székbe kerültem, az első kérdésnek ismertem a gazdasági élet felszabadításét és nyugodt lélekkel mondhatom. hogy ezt következetesen és mindenféle áramlattal szemben megtettem. Ennél nagyobb dolgot legalább az akkori időkben nem igen lehetett tenni. Nincs joga a képviselő urnák szemrehányást tenni felénk ebben a tekintetben azért, mert véletlenül itt ma talán kissé megnehezült a kereskedelem helyzete. Az igen t. képviselő ur felhivta figyelmemet a kereskedelem rendkivül kritikus helyzetére. Én ezzel szemben ismét csak azt mondom, hogy nézzünk egy kissé körül és azt fogjuk látni, hogy tényleg a forgalomba került hirek és az a nagy lárma, amely történt, teljesen indokolatlan. A t. képviselő ur egészen helyesen idézte saját beszédét, amelyet, körülbelül 8 hónappal ezelőtt tartott és amelyben figyelmeztette a kereskedelmet, hogy nehezebb idők is fognak következni, tehát ne halmozzák magukat túl áruval. Ez a kormány részéről is megtörtént, és ezért tulajdonképen felelősséggel senki sem tartozik. Egészen objektive mutatott rá ezzel kap» csolatban Beck Lajos t. képviselőtársam is arra, hogy a kereskedelemben is épen a különleges viszonyok folytán egy txílzott létszám van, amelyet előreláthatólag fentartani nem lehet. Nekem nem állanak most pontos adatok rendelkezésemre, csak hivatkozom arra, hogy a statisztika vidéki városokra nézve feldolgozta a legutóbbi adatokat, amelyek szerint ott körülbelül 30%-os eltolódás történt a békeidővel szemben, Budapesten pedig legalább 50%-os. Kérdem tehát, hogy akkor, amikor Budapest nemcsak Magyarországnak, egy húsz milliós országnak volt fővárosa, hanem központja volt tulajdonképen egy ötven; milliós birodalomnak, akkor helyes-e, hogy ilyen túlnagy létszám van a kereskedelemben? Ez valamelyes krízist elő fog idézni, és ennek meg fog kelleni történni. Én azt hiszem, hogy a kormánynak itt csak az a kötelessége, hogy ezt az átmenetet minél könnyebbé tegye, hogy az minél kevesebb megrázkódatással történhessék. De ennek, sajnos, be kell következnie. Beszélt az igen t. képviselő ur ezzel kapcsolatban a hitelkérdésekről. Mingyárt bizonyos szemrehányást is tett nekem. Azt mondotta, hogy ugy kellene eljárnom a kereskedelemmel szemben, mint ahogy eljártam az Okh.-val és másokkal szemben. Ebből én azt éreztem ki, mintha kifogás tárgyává kívánta volna tenni, hogy én agrárjellegű intézményt támogatok. Ezt nem azért tettem, mintha ezzel speciálisan azt óhajtottam volna jelezni, hogy a pénzügyin inister agrár, mert a péiizügyministeriiek kötelessége egyforma mértékkel mérni. (Helyeslés.) A pénzügyminister egyetlen gazdasági ágat sem részesíthet kedvezésben, hanem általánosan kell mérlegelnie az ország gazdasági helyzetét és ehhez képest kell niegtennie az ín-, tézkedéseket. Én merem állítani, hogy amikor én tudatosan odaállottain a földbirtok mellé, akkor segítettem: legtöbbet az iparon és kereskedelmen. (Ugy van! Ugy van!) Én nem akartam itt különbséget tenni, mert ma is azt tartom, hogy ha van valami erő, akkor a legnagyobb erő van a gazdasági és termelési ágak szolidaritásában. Én mindig ezt a szolidaritást vitattam!, ezért harcoltam és minden közéleti ténykedésemmel bebizonyítottam, ho.ay ugy az egyiknek, minit a másiknak segítségére siettem, amennyiben az szerény képességeimen mullott, (Zsirkay János: Sajnos, csak a tisztviselőknek nem!) Ha ön annyit fog segíteni a tisztviselőkön, mint én, akkor boldog lehet! Azért kellett a földbirtok mellé állanom, mert mindenki elismeri — méltóztassanak csak meg-