Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-391
A nemzetgyűlés 391. ülése 1925. évi március hó 13-án, •pénteken. 95 szerencsétlenségnek tekintem azt, hogy azt a kétmilliárd aranykorona tartozást, amely Románia részéről fennállott Magyarországgal szemben, azért, hogy a szanálási jegyzőkönyveket Románia aláírja, az igen t. kormány és az igen t. ministerelnök ur elengedte. Nem áll az, hogy az ilyen tartozások az egyes államok részéről csak képzeletbeli tartozások, amelyeket nem lehet valóra váltani. Ez nem felel meg a valóságnak. Ma ez a helyzet, azonban senki sem tudja, hogy holnap mi fog történni. Megtörténhetik és remélem, fog történni valami, hogy egy éven vagy féléven belül külpolitikai szempontból nagy változások állanak elő. A kormányok változnak és az országok határai is bizonyos hullámzásba találnak jönni és ha a népszövetségi tanács előtt is fekszik ilyen kívánság, amely jogilag meg van konstruálva és alá van támasztva, hogy a magyar államnak jogában volt két milliárd aranykoronát követelni Romániától, akkor ezt a íizetésteijesitést jogilag is lehet követelni attól az államtól és végre is lehet hajtani. De ha egyszer lemondtunk róla (Zsirkay János: Akkor azt mondja Dúca ur. hogy nem dukál!), jól mondja Zsirkay képviselőtársam, hogy Dúca ur azt fogja mondani, hogy nem dukál és várhatjuk a nagyharangtól és a sóhivataltól, hogy a mi igényeinket érvényesíteni tudjuk. Azt szeretném tudni az igen t. pénzügyminister úrtól, miképen lehet az, hogy az egyes adónemekből olyan óriási összegek jöttek be, hogy az első félév után nem is kellett hozzányúlni a külföldi kölcsön összegéhez, hanem az összes kiadási tételeket tudták fedezni abból, ami a magyar adókból bejött. Arra kérem az igen t. minister urat — amit már kijelentett itt, de ellenzéki oldalról nyomatékosan újból kérjük —, hogy szakítson ezzel az adóztatási rendszerrel, amely Kállay volt t. pénzügymin ister urnák volt a halott ideája, hogy minél jobban agyonszorítsa az adóprést, és minél több pénzt kipréseljen ebből az országból, és errenézve beiktatta szisztémájába a mostani forgalmiadórendszert, hanem ehelyett tessék rátérni a vagyon és jövedelem olyan megadóztatására, hogy olyan összegek kerüljenek ki belőle, amelyek az állam költségvetéséhez elegendők. A forgalmi adó a gyöngytől és pelenkától kezdve a koporsószegig mindent három-négyszer megadóztat, ugy, hogy mire a fogyasztóhoz érkezik, a szegény ember, a szegény kiskereskedő és kisiparos, akinek kezén megy át, mind leadja a maga forgalmi adóját. Ezzel fizetteti meg, ezzel tartatja el magát az állam; pedig az államnak nem az a rendeltetése, hogy a kisemberrel tartassa el magát, nem az a célja, hogy a fogyasztást lecsökkentse anynyira, hogy odaérjünk, ahol Oroszország van, hogy békebeli fogyasztásának csak 9%-át produkálja, hanem ellenkezőleg, épen az a célja az állam adóztatásának, hogy a gyengéket kímélje; innen van az adóügyi politikában az a közismert tétel, amely minden szakkönyvben részletesen ki van fejtve, hogy minden szociális állam igyekszik a fogyasztási adókat mérsékelni vagy megszüntetni, mert a tökéletes adóztatási rendszer nem a fogyasztási adókra fekteti a fősúlyt, hanem a nagy jövedelmekre és a nagy vagyonokra. Foglalkoznom kell még azzal a felfogással, amelyet Huszár Károly igen t. képviselőtársam fejtett ki. hogy t. i, minden nyomorúság okát nagyon sokan abban látják, hogy ma Magyarország nem a békebeli királyságnak államformájában van. Én azon az állásponton vagyok, hogy ha ma Magyarország királyság maradt volna is, de ha mostani megcsonkitott határvonalai között volna, és a. lezajlott események következményeit szenvedné, Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzete akkor is olyan kétségbeesett és szomorú volna, mint amilyen ma. Én nem- abban látom a szerencsétlenség okát, hogy a királyságnak Szent Istváni tekintélye nem ragyog ma a királyi székben, mert hi'szen, hogy a királyság összeomlott és hogy a királyság itt ilyen válságos helyzetbe került, ebben a tekintetben történelmi felelősség illeti és történelmi felelősség sújtja tulajdoriképen magát szerencsétlen utolsó királyunkat, IV. Károlyt is. Ha ő Károlyi Mihálylyal szemben, amikor Gödöllőről telefonon felhívta és információt kért a maga részére, keményen a sarkára áll, és ahelyett, hogy hirtelen beesomagoltatta táskáit és autón elszáguldott gyorsan gyermekeivel Bécsbe, eljött volna Budapestre és itt a királyhü katonaság melléje állt volna, akkor a királyság intézménye itt szilárdabb volna (TJau van! TJgit van! balfelöl.); akkor egészen más irányba tolódtak volna el az események, akkor nem történt volna meg mindaz a sok szerencsétlenség és nyomorúság, ami megtörtént. (Zsirkay János: Egy idegen csapat sem jött yolna be! — Sírausz István: Ez csak feltételezés!) Nem lehet a felelősséget tisztán a polgári társadalom szervezetlenségére áthárítani. Mi ezeket az eseményeket itt Budapesten átéltük és láttuk, hogy még a forradalom második napján is — megírta Károlyi Mihály legutolsó könyvében is — nem tudták, hogy mely pillanatban jönnek el értük és tartóztatják le őket. Abszolúte nem voltak tisztában azzal, sikerül-e nekik megszilárdítani a forradalmat vagy nem, hanem igenis, kétségbeesve vitorláztak és még azon i's gondolkoztak, hogy hogyan tudnak a felelősség alól megmenekülni. Ha Tisza élt Ápolna tovább, vagy a királyban lett volna az a karakter és akaraterő, hogy közéjük csapjon és erélyét érvényesítse ezekkel szemben, Magyarország nem jutott volna abba a katasztrófába, amelyben ma van. De épen az volt a sátáni gondolat a szélső forradalmárok részéről, hogy azt az embert, akinek voltak hibái — inert hiszen Tisza István szociális kérdésekben nem tanúsított kellő megértést —, de a magyarság és a magyar jövő szempontjából abszolúte tökéletes, magas színvonalon állott és minden szava és minden gondolata szilárd és biztos volt, azt az embert tették el először láb alól. Nagyon igaza volt Ravasz püspöknek, mikor azt irta volt egy vezércikkében, hogy Tiszának ravatala a régi integráns 63 vármegyés Magyarország ravatala. Ezt még akkor irta, mikor nem volt felosztva Magyarország. Egymásután peregtek le az események és igazolták, hogy Magyarország tényleg ennek az egyetlen embernek gerincére és politikai előrelátására volt felépítve. (Strausz István: És ki adta a királynak a tanácsot, hogy menjen el Pestről vagy Gödöllőről 6 ?) Egészen bizonyos, hogy nem ő, mert nem ő volt kormányon. (Zsirkay János: 400 év alatt nem töltöttek négy napot Magyarországon.) Wekerle volt akkor a kormányon t. képviselőtársam. Emlékszem, hogy kétségbe voltunk esve, amikor az Est hasábjain napról-napra a királyi hatalom kikezdését olvastuk. Ez Wekerle személyének, a kormánynak, a királyság intézményének olyan hallatlan letiprása és meggyalázása volt a sajtó részéről, hogy nem tudtuk elkép' zelni, hol van az ügyész, hol van a konnány és > T APLÓ XXXT. u
