Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. 87 az az áldozatkészség*, amelynek meg* kellene lennie ezekben a nehéz időkben kivétel nélkül minden emberben, gazdagban, kevésbé gazdagban, a kisebb gazdában csak ugy, mint a földbirtokosban, a kisiparosban csak ugy, mint & nagyiparosban, a gyárosban. Én sok gyűjtésnek voltam vezetője, a szegényüggyel sokat foglalkoztam a háborús esztendőkben, azután is, láttam országos gyűjtéseket és szomorúan láttam,mindig azt, hogy a gyüjtőivekeii mindig ugyanazok adakoztak, és ugyanazok kivonták magukat vagy pedig olyan nevetséges kis összeget adtak, hogy az ember szinte restelte elfog'adni. Azért is rá kell bízni a társadalomra a gyermekvédelmi kérdés adminisztrálását, mert i\ tapasztalat azt mutatja, hogy a társadalom olcsóbban adminisztrálhat. Amig az állami adminisztrálás három harmadba kerül, addig a társadalom kétharmad összeggel, költséggel meg tudja azt csinálni. Azért van most az az állandó törekvés, hogy még az állami fiúnevelő otthonokat is adják át a katholikus patronázs egyesületeknek és igy könnyítsék az állam terheit. Az elhagyott gyermekekről a gyermekmenhelyek gondoskodnak. Ez ellen a gondoskodás ellen sok kifogás merült fel a múltban. Hiszen mindent lehet kritika tárgyává tenni, azt hiszem, azonban, a jóakaraton, a jóindulaton sohasem múlott a múltban sem semmi; inkább az anyagi eszközök hiánya volt az oka annak, hogy kifogások lehettek itt is, ott is. Ezeknek a bajoknak egyik nagy oka még az, hogy a lelencgyermekeket telepeken zsúfolták össze és rem akartak megbékülni azzal a gondolattal, hogy ez teljesen helytelen gyermeknevelési' módszer. Egy-egy faluban annyi lelenegyermeket zsúfoltak össze, hogy az iskola nem tudta őket befogadni és sok iskolafentartó nem

1 is szívesen fogadta be őket, mert saját gyermekei számára sem volt elég tanterme és azokban elegendő padja. Most a népjóléti minister ur rendeletéből a gyermekeket már visszaadják a szüléknek és hozzátartozóiknak. Az elhagyott gyermekek védelmének ez az egyedüli helyes megoldása. Az anya szivének melegségét semmiféle menhely és telepfelügyelő nem tudja pótolni. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ugy van!) Én a teleprendszert teljesen megszüntetném, ha tőlem függne; azt a tizenkétezer menhelyi gyerfmieket elosztanám abban a háromezerötszáz községben, amely a csonka országiban megvan; jutna minden községre néhány gyermek és azt a néhány gyermeket azokban a községiekben igaz szeretettel fogadnák, gondoznák, ápolnák és nevelnék. Felszabadulna itt 300 telepfelügyelőnő és annak a dotációja szintén' felszabadulna, azt meg lehetne takarítani. A gyermekeket kihelyezik ilyen telepeken és olyan nevetséges kis összegeket fizetnek a gondozásért, hogy azért gyermeket eltartani és nevelni nem lehet. (Ugy van!) A békeidőkben fizettek húsz koronát, ma a legmagasabb díj négy aranykorona, ezért gyermeket tartani, annak enni adni, azt ruházni, azt gondozni' nem lehet, Ezért van azután, hogy ezeket a gyermekeket a legszegényebbek veszik magukhoz s miután érettük elegendő pénzt nem kapnak, kiuzsorázzák a szegény kis lelencgyermeket, nehéz munkára fogják már korán, ami a gyermekek elsatnyulására vezet, vagy pedis: nem törődnek a gyermekekkel és akkor lezüllenek és a javitó, nevelő intézetekbe kerülnek. Szomorú, de igaz, hogy a javitó és nevelő intézetek számára a gyermek menhelyek szolgáltatják a legtöbb gyermeket. Azt hiszem, hogy a nevelő rendszerbeír mégis csak hibának kell lenni, a hibát pedig abban látom, hogy a nevelés? rendszerből hiányzik az igazi vallás erkölcsös nevelés. Mindenekelőtt fontos és kívánatos volna, ha a gyermekeket vallás szerint helyeznék el a különböző menhelyeken e» intézetekben. Valláserkölcsösen ugy lehetne intenzive nevelni, ha a katholikus gyermekeket a katholikus egyház szabályai szerint, a református gyermekeket a református egyház szabályai szerint nevelnék és ha van ebben az országban zsidó leien cg yennek, _ azt a ^ zsidó vallás igazságai szerint nevelnék. Erőteljes erkölcsi tartaloiniimial kell a gyermekek leikéi megtölteni, mert csak igy lehet őket felvértezni az élet küzdelmeire és felnevelni arra, hogy becsülettel, hűséggel dolgozzanak ebben a csonka országban és végezzék azt a hivatást, amelyet kinek-kinek a jó Isten kijelölt. Nagy baj az is, hogy törvényeink hézag

v

ot engednek az iskoláztatásnál. A népoktatási törvény szerint 12 éves korig kötelezik a gyermekeket arra, hogy iskolába járjanak, az ipartörvény szerint viszont a gyermekek csak 14 éves korukban mehetnek tanoncnak. Itt két éves spácium, köz van, amely alatt a falusi gyemnek szüleinél dolgozik, a városi gyermek pedig csavarog az uccán. lezüllik és bekerül a javítóintézetbe. Általában összhangba kellene hozni az egész gyermekvédelem ügyét és valamiképen egy mini'sterium hatáskörébe kellene utalni ezt a kérdést. Lehetetlenség, hogy gyermekvédelemmel foglalkozzék a népjóléti ministerium, az igazságügyi ministerium, az árvaszékek utján a belügyminísterium, a kultuszministerium, a kereskedelemügyi ministerium, szóval egy egész csomó ministerium, és _ amig ezek egymás között az aktákat tologatják jobbrabalra, addig a gyermek a sok bába között elvész. Vegyük csak a nyomorék gyermekeket. Sem a népjóléti ministerium, sem a kultuszministerium nem vállalja őket. Ha egy nyomorék gyermekről van szó, akárhová fordul az ember könyörületért, hatáskör hiányában mindkét helyről elküldik. A nyomorék gyermekek pedig az alatt tovább szenvednek és igen hamar elpusztulnak. Egy olyan államban pedig, amely ezen a téren megelőzte az összes külállamokat, amely törvényileg kimondotta, hogy minden gyermeknek joga van az állam eltartására, a gyermekvédelemért mindent meg kell tennünk. Össze kell fognia az államnak és a társadalomnak, hogy a gyermekek testileg és lelkileg épek és egészségesek maradjanak és képesek legyenek azt az állampolgári anyagot szolgáltatni, amely alkalmas arra, hogy ezt a csonka országot ismét naggyá, gazdaggá és boldoggá tegye. A másik kérdés, amelyről néhány szót kívánok mondani, a kórházak kérdése. BarlaSzabó József t. képviselőtársam hosszasan beszélt a kórházak szomorú állapotáról ma is és a költségvetés általános vitája alkalmával is. Sajnálatos, hogy nekem nieg kell erősítenem mindazt, amit ő elmondott. Kérnem kell a népjóléti minister urat, hogy itt minél előbb sürgősen segítsen. Az ápolási díjak felemelése halaszthatatlanul sürgős, mert különben a vidéki közkórházak teljesen elszegényednek és tönkremennek. Nem akarok hosszasan statisztikai adatokkal foglalkozni, de egy-két dolgot mégis fel akarok emliteni. A népjóléti minister ur az ápolási díjakat most esoportonkint állapítja meg" és nem kórházaiikini Ez szintén nagyban KAPLO XXX. Kj