Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

86 A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Mátéffy Viktor! Mátéffy Viktor: T. Nemzetgyűlés! Röviden kívánok csak foglalkozni a népjóléti tárca egyes kérdéseivel, részint azért, mert az idő sem engedi meg, hogy hosszabban időzzek a kérdéseknél, részint pedig azérf, mert képviselőtársaim már olyan alaposan taglalták a fölmerülő kérdéseket, hogy azokhoz nem sok hozzátenni valóm van. Hangsúlyozni kívánok azonban egy nagy igazságot. Amiként mindannyian egy vágytól, egy gondolattól vezettetve élünk és dolgoízunk, az integer nagy Magyarország gondolatától, ugy kell élni mindannyiunk lelkében egy nagy gondolatnak és ez: a szociális jólét ebben a csonka országban. A szociális ;iólét tesz bennünket képessé arra, hogy dolgozzunk, és elviseljünk minden keresztet és megpróbáltatás csak azért, hogy valaha ismét naggyá lehessünk. Amikor a csonka ország újjászületéséről beszélünk, mindig a többtermelést hozzuk elő. Ebben látjuk azt az orvosságot, amely bennünket nagy elesettségünkből, szegénységünkből, csonkaságunkból valamiképen ki fog vezetni. Megengedem, hogy a több termelés az egyik panacea, azonbars az a meggyőződésem, hogy annak a három termelési tényezőnek. amelyből mindent produkálunk és előteremtünk: a természetnek, a tőkének és a munkának egyforma joga és egyforma működése is van. Területünk jórészét elvesztettük. Tőkéink a háború után tönkrementek. Egy maradt meg nekünk: a munka. Hogy az elvesztett földet mikor kapjuk vissza, nem tudjuk. Hogy mennyi tőke jön be az országba, szintén nem tőlünk, hanem a külföld jóakaratától függ. A munka azonban itt van, a. testileg és lelkileg egészséges emberek birtokában. Ezért a szociális ministeriurnnak arra kell törekednie, hogy a munkaerőt, a testileg és lelkileg ép embert védje kicsi korától kezdve egészen késő öregségéig, hogy a kiesi gyermekből munkaképes, erős polgára legyen a hazának, az öreg ember pedig a végzett munka után megkapja a maga nyugdíját és ne kelljen koldulnia, nyomorognia, nélkülöznie. A fináncemberek a szociális ministeriumot passzív tárcának nézik, mert ez csak eszi a pénzt, és látszólag — hangsúlyozóin, látszólag —. nem vesz be semmit. Pedig tulajdonképen az idehelyezett tőke fogja a maga igazi gyümölcsét és kamatját meghozni a nemzet érdekében. Ha ugyanis az állam nem védi az emberanyagot, akkor nem lesz adójövedelem sem, mert az adózó polgárok elsorvadnak, elsenyvednek, már kicsi korukban elpusztulnak, vae-y testileg elnyomorodnak, lelkileg lezüllének. Ekkor nem lesz sem forgalmi adó, sem egyenes adó, sem kereseti adó, tehát nem lesz pénz, ami a többi tárca dotálásához szükséges. Ha az emberanyag megbetegszik, elsenyved, tönkremegy, megint csak az ország nyakába szakad a beteg ember. Kórházakban, nyomorék-otthonokban, menhelyeken és más intézetekben kell az állam pénzén ezeket a nyomorék, szegény ós beteg embereket gondozni, istápolni. Ha tehát a szociális tárcát nem dotáljuk elegendőképeu, közvetve és közvetlenül is nagy kárt teszünk a nemzet egészében és leromboljuk azt a nagy tőkét, amellyel egyedül rendelkezünk szabadon és függetlenül. Mert, hogy ebben a csonka országban dolgozzunk s munkálkodjunk, azt senki nekünk meg nem tilthatja, ezt a jogot tőlünk senki el nem veheti. A nemzetnek ezért minden erejével arra kell törekednie, hogy védje az embert kicsi korától kezdve egészen késő aggságáig. Nem mondhatjuk, hogy ezen a téren nálunk nem történt semmi, amint azt Kiss Menyhért képviselőtársam állította. Nem mondhatjuk azt, hogy a magyar állam nem tett meg mindent ezen a téren, a múltban és a jelenben is, és főképen nem mondhatjuk azt, hogy hiányzik a? } a jóakarat bennünk, ebben a kormányzatban, I ebben a nemzetgyűlésben, hogy még többet tegyünk ezekben a kérdésekben, amelyek e tárca keretébe tartoznak. (Ugy van! jobb felől.) A csecsemővédelemről legtöbb képviselőtárj sam szólott már; kiemelték azt, hogy csökken' tenünk kell a halálozások arányszámát. Erre azért is törekednünk kell, mert mindig kulturfölényről beszélünk a körülöttünk lévő nemzetekkel szemben, a kultúrfölény pedig nemcsak abban nyilvánul, hogy többet tudunk, hanem abban is. hog}

7 leszorítsuk a halálozások arányszámát, amely a körülöttünk fekvő államokban kisebb, mint nálunk. (Ugy van!) Beszéltek képviselőtársaim az óvodák átorganizálásáról. Mindannyian nagyon helyesen Ítélik meg ezt a kérdést, mert amikor az óvodákat annyira szorgalmazták a nagy Magyarországban, annak főként pedagógiai, magyarosi tási szándéka volt; azért; akarták a kicsi, pöttöm emberkéket az óvodába összehozni, hogy a magyar nyelvvel megismertessék őket és megtanítsák őket piciny korukban magyarul beszélni. Most ebben a csonka országban ez a munka a legszűkebb körre szorul össze. Hiszen nemzetiségeink jó részét elvesztettük és előtérbe lép az a cél, hogy az óvodákból napközi otthonokat, csecsemőotthonokat létesítsünk (Ugy van! jobbfelől), hogy a mezőre járó aszszonyok, a gyárakba járó munkásnők bevihessék oda reggel kis gyermekeiket és egész na von nyugodtan dolgozhassanak abban a tudatban, hogy gyermekük olyan kezekben van, amelyek nemcsak táplálják, hanem annak tes tét-leikét óvják egészségileg és erkölcsileg is (Ugy van!) __ Azt mondották képviselőtársaim, hogy a hat éven felüli gyermekek eltartására a költségvetésbe aránylagosan kis összeg van beállítva. Ezt valamiképen természetesnek találom, mert én ugy gondolom a gyermekvédelmet, hogy azt nem az államnak kell végeznie, hanem a gyermekvédelem a nemzet, társadalom, mindannyiunk dolga; az állam irányítja és felügyel rá és csak akkor támogatja, amikor okvetlenül és elkerülhetlenül szükséges — egyébként min dent magunknak kell megtennünk. (Ugy van!* Móser képviselőtársam egy felszólítást intézett innen, a nemzetgyűlés padjairól a gazdagokhoz., hogy segítsék az államot mindazoknak a kérdéseknek az elintézésében, istápolásában. amelyek most olyan erősen tolulnak előtérbe. Nekem az a felfogásom, hogy ez a kérés helytelenül van adresszálva, mert ezt nemcsak a gazdagokhoz kell címezni, hanem minden ma gyar emberhez, akinek az Isten egy fillérrel többet adott, mint a másiknak (Ugy van!). mert minden magyar embernek és minden keresztény embernek erkölcsi kötelessége segitení az ügyefogyottá!:, a szegényt, a gyámoltalant, a beteget, az elhagyottat. Nagyon furcsa az, uraim, amikor mindig a gazdagokat aposztrofál juk; a valóság pedig az, hogy. ha vannak is anyagilag, vagyonilag sokkal jobb módban lévők, ebben a csonka országban nagy gazdagság még sincs sehol és hiányzik ebből a népből — ezt nyíltan és Őszintén meg- kell mondanom —