Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

 nemzetgyűlés 378, ülése Ï925. 'évi február hó 18-án, szerdán. 79 as államnak arra ez együttes munkájára van szükség-, hogy ilyen munkahiány esetén megtalálja az illető munkás a maga megfelelő munkaalkalmát. Amilyen hiba a munkástársadalom részéről, hogy munkát nem akar vállalni', épei;i ugy nemi menthető az az állami igazgatás, amely nem gondoskodik arról, hogy a munkát kereső munkát találjon. Azért az államnak a munkaközvetítést hatékonyobbá kell tennie, az államnak szabályoznia kell a munkakereslet és a munkakin álat közötti viszonylatot. Itt nem térhetek ki annak a felfogásomnak kifejezésre juttatása elől, hogy amíg a munkásság csökönyösen ragaszkodik az órabérrendszerhez és egyes szakmáknál nem tér át az akkord-rendszerre, addig rendes termelő munka és rendes kereset nem lesz (Ugy van! jobbfelőL), inert az órabérrendszer mellett igen gyakran előfordul, hogy a felületes munkás munkateljesítményben nem adja meg a munkaadónak azt. amit ő fizet. Én nem gondolok a munkások kiuzsorázására és én a munkás megélhetését nemcsak abban gondolom, hogy a legszükségesebb életrendi szükségleteit elégítse ki, hanem, hogy abba a helyzetbe juttassuk, hogy tisztességes lakásban lakhassék, hogy családját és magát rendesen ruházhassa és táplálhassa, sőt bizonyos kulturigényeket is kielégíthessen. Amig azonban az órabérrendszerhez ilyen csökönyösen ragaszkodnak, addig sem rendes termelő munka, sem rendes kereset nem lesz, pedig csak rendes termelés és rendes munka mellett leszünk abban a helyzetben, hogy a szociális élet magasabb épületeit is kiépíthessük, hogy rátérhessünk az általános és aggkori munkásbiztosításra, amely mellett a munkásnak, ha egy emberöltőn át dolgozott, amikor megöregszik, amikor nyugalomra vágyik, ne kelljen koldulni mennie, ne kelljen nyomorognia, hanem nyugalmát élvezhesse. Ä társadalom tevékenységével és ezzel a munkáskérdéssel kapcsolatban röviden még ki akarok terjeszkedni a lakásproblémára, erre a népjóléti ministerium körébe tartozó és korunknak igazán egyik legfontosabb és legégetőbb kérdésére. Én nem akarok most hosszasabban foglalkozni azzal a váddal, amely igen sokszor elhangzott, hogy a kormánynak épittetni kellett volna s most, ha a pénzünk le is romlott, legalább volnának házaink, s e tekintetben szeretnek hivatkozni Németország példájára. Nézetem szerint ez a vád nem teljesen helytálló, mert ha a kormány nagyon erős inflációs politikát követett volna akkor mi, akik sokkal gyengébb ország vagyunk, mint Németország, nem tudtuk volna a koronánkat ugy elhelyezni, mint ahogyan a márkát külföldön elkapkodták és azt hiszem, hogy a mi koronánk olyan mélyre sülyedt volna, hogy mi szanálást sem lettünk volna képesek végrehajtani. Nem akarok a lakáskérdéssel kapcsolatban foglalkozni a lakásrendelettel sem, amely a háztulajdonosok szerint a lakóknak, a lakók szerint a. háztulajdonosoknak kedvez. Nézetem szerint ezekben az időkben ez mindig a kellő mértékben volt tartva és körülbelül a jó középúton járt. Eöviden csak arról akarnék említést tenni, liogy én nem félnék annyira a lakások gyors felszabadításától, mint ahogyan egyesek szeretik ezt katasztrofális színben feltüntetni. Ma már nem olyan viszonyok vannak, amikor az emberek nagyon kapkodnak és nagyon men nek a drága és nagy lakások után,' sőt azt hiXAPLÓ xxx. szem, hogy nagyon sok háziúr meggondolná azt, hogy felmondjon-e lakójának, mert nem bizonyos, hogy fog-e olyan lakót kapni. Azt hiszem, hogy ez fogja a lakásínséget megoldani, mert nagyon sok nagylakásból kislakásokat lesznek kénytelenek alakítani és ez nagyban hozzá fog járulni a lakásínség enyhítéséhez. E tekintetben különben megnyugtatott a népjóléti minister ur tegnap azzal a kijelentéssel, hogy körülbelül ezer kislakás építése tervbe van véve. A lakáskérdés ma társadalmi létkérdéssé vált. Gyilkosságok fordultak elő, sokakat öngyilkosságba és idegbajba kergetett az, hpgy lakásukból ki kellett menniük, vagy nem tudtak lakást kapni, másokat viszont az az egészségtelen lakás, amelyben kénytelenek voltak ; családjukkal meghúzódni, egész életre beteggé tett. Sokat tanácskoztak, ankéteztek ebben a kérdésben és végre is az a vélemény alakult ki, hogy ezt a kérdést másképen nem lehet megoldani, mint lakásépítéssel. A közfelfogasban úgyszólván dogmává lett, hogy az államnak kötelessége a lakásépités. Ha ez részben igazság is, de teljes mértékben még sem tudnám aláírni. Az államnak magának is természetesen mindent el kell követnie és az, állam egyhithetne is a lakásínségen, pl. azáltal, hogy különösen a vidéken lakó tisztviselők, katonák, . csendőrök, tanárok és egyéb tisztviselők részére természetbeni lakásokat adna ki és a lakbérük ellenében természetbeni lakásokkal látná el őket és nem kötelezné őket ezeknek a természetbeni lakásoknak elfoglalására, amibe, azt hiszem igen sok tisztviselő nagyon szívesen belemenne. Az állam vagy maga építtetné ezeket a lakásokat, vagy pedig vállalkozó által építtetné. Ha vállalkozóval építtetné, akkor bizonyos ideig a bér a vállalkozót illetné, bizonyos idő után az épület az államé Jenné; ha pedig az állam építtetné, a Pénzintézeti Köztpont utján kellene az erre szükséges összegeket megszerezni és ha majd jobb gazdasági idők jönnek, a Pénzintézeti Központ, hogy befektetett tőkéjét mobilizálhassa, aranykamatozásu kötvényeket bocsátana ki, amelyeket, azt hiszem, miután az állam is garantál, de ingatlanokkal is garantáltatnék, szívesen elfogadnának külföldön és belföldön is. Emellett a lakásépítési kötelezettség nagy mértékben fennáll a mi gazdag, nagy iparvállalatainkra nézve is, amelyeknek erkölcsi kötelességük, hogy tőkéjük egy részét lakásépítésre fordítsák. Azonkívül lakásépítési szövetkezeteket kellene alapítani megfelelő tőkével, hogy részt vejiessenek emeletes házak építésében, amelyekben egy-egy lakásra szert tennének. Azt hiszem, ha itt összefog az állam és a társadalom, nemsokára el fog következni az a boldogabb idő, amikor a lakásügyi politikában nem a

z lesz a kérdés, hogy hol találunk egy viskót, amelyben egy nyomorult, fázó munkáscsalád fejét lehajthassa, hanem ki tudjuk elégíteni azokat a kívánalmakat, amelyeket az emberszeretet és a kultúra ezen a téren is felállít. Még a rokkantkérdésről szeretnék beszélni, amelynek a pártban szerencsés voltam előadója lenni. Ezzel a rokkantkérdéssel azonban anynyian foglalkoztak, a népjóléti minister Ur is olyan kimerítően foglalkozott vele és tegnap kilátásba helyezte, hogy a legsürgősebben lépések fognak történni ebben a tekintetben, hogy én csak a t. Nemzetgyűlésnek emlékezetébe kívánom hozni — amire még mindnyájan 12