Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

74 A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. géneknek és a magyarországi tényleges állapotokkal tisztában nem lévő embereknek, mintha itt tulajdonképen már mindent elfelejtettek volna, mintha nem. volna Trianon, s ez a 14 vármegye nagyon jól érezné magát, mert hiszen a kapitalisták, a nagytőkések a legragyogóbb párisi selymekkel, bársonyokkal és brilliánsokkal felcicomázva mulatnak, egyik mulatság a másikat éri, ahol külön szertarfások mellett történnek a felvonulások. Ez egy társadalmi kórsági tünet, és bele kell vinni az emberek lelkébe s a nemzet lelkiismeretébe, hogy ezzel szakítani kell és hogy nincs rendjén az, hogy a .társadalom felsőbb osztályai a legnagyobb fényűzésben éljenek, mis- ellenben a szegényebb néposztályokat hagyják sínylődni, pusztulni és hagy

r ják, hogy ezek a társadalmi osztályok duzzaszszák az öngyilkosok napról-napra emelkedő létszámát. Az igen t. minister ur beszéde elején utalt az én felszólalásomra, melyben az általános vita alkalmával kifogásoltam az állami autókat és többek között az ő állami autóját is. Én a minister úrtól nem sajnálom az állami autót, mert hiszen kell hog-y hivatalos útjaiban autó álljon rendelkezésére, habár nekem az a felfogásom, hogy amikor a régi nagy, 63 vármegyés Magyarország nem engedte meg magának azt a luxust, hogy min isterei nek autókat tartson, akkor csonka Magyarország sem engedheti meg ezt. Másképen kell megoldani a nagy ügybuzgalmat, a közlekedés gyorsaságát és a nagy elánt, nem pedig autók utján, mert ez túlságosan sokba kerül az országnak. A minister ur egy szellemes ötlettel tért ki a válasz elől és azt mondotta,, hogy kétszer kevesebbszer vette igénybe Kalocsára az autót, mint ahányszor azt én megemlitettem. Én nem sokszor emiitettem meg a kalocsai autókirándulást s csak mindig olyankor emiitettem meg, amikor figyelmemet ráirányították, mert én nem vagyok kalocsai lakos s igy az ottani viszonyokkal sem vagyok ismerős. Csak olyankor tudtam ezt szóbahozni, amikor ráirányítottak figyelmemet. Ebből láthatja a minister ur, hogy sokan vannak Kalocsán és Kalocsán kivül is olyan emberek, akik nem veszik jó néven, hogy ezek az autózások sürün vagy ritkábban megtörténjenek. A minister ur helyesen és jogászi indokolással kijelentette, hogy vissza fogja tériteni a benzinköltségeket. Sajnálattal tapasztalom azonban, hogy ebben a költségvetésben a bevételi tételek között nem szerepel az az adat, ahol a minister urak kimutatnák, hogy az elfogyasztott benzint, gumikoptatást, a soffőrmunkabérilletményeket visszatéritik, mert akkor látnám, hogy az igen t. kormány tagjaiban megvan ez a szándék, és hogy ezeknek a magáncélokra tett autókirándulásoknak költségeit hajlandók megtériteni. Ezek azok a kérdések, melyeket röviden kívántain érinteni. Ezekhez még a következőt vagyok bátor hozzáfűzni. Az ellenzék ama tagjaiban, akik a vitában résztvesznek, megvan a belátás a tekintetben, hogy megjelenjenek és kritikát gyakoroljanak. E belátás mellett azonban le kell szögeznem azt a szomorú tényt, hogy a kormányzatban nincs meg az a belátás, hogy az ellenzék kritikáját elfogadja, magáévá tegye és frjuktifikálja. Mi azt szeretnők, ha oly parlamenti élet fejlődnék ki, hogy azok a kifogások és megjegyzések, melyeket elmondunk, s méhnek anyagát az ország nagy közönsége szolgáltatja, az igen t._ minister urak részéről meghallgatásra találjanak. Ezt a készséget pedig nem nagyon látjuk és nekem egyénileg- is legjobban fáj, hogy épen a népjóléti minister ur tárcájánál sem nagyon látom, hogy a minister ur a mi panaszainkat igyekeznék magáévá tenni, igyekeznék azokat meghallgatni és az állapotokon lavitani. A minister ur beszéde végén bejelentette, hogy ministeriuma címét megváltoztatja, ezután tudnillik ez lesz a ministerium címe : „Szociális ügyek ministeriuma". Tekintettel azonban arra, hogy én sem a munkáskérdésre, sem a munkásbiztositásra vonatkozólag nem láttam még oly akciókat és emóciókat, amelyek sikerétől sokat remélhetnék a magyar munkásság részére, én ezt a címzést nem tartom jónak. Most már nem mondhatom azt, amit ezelőtt két évvel ajánlottam, hogy a ministerium azt a dantei hires mondást irja frontjára címnek, hogy: „Hagyjátok fel minden reménnyel", de két és félévi szomorú tapasztalat után melegen kérem a minister ur őnagyinéltóságát, aki a nép nyelvének zamatosságát, fordulatosságát úgyis nagyrabecsüli, ismeri és mint iró, ezt már meg is mutatta, hogy ministeriumát keresztelje el ugy: „ígérd meg, ne add meg, ministerium, sohse szegényedéi el". Ez megfelelne annak a tényleges állapotnak, melyben ma a magyar népjólét van; tudniillik állandóan hangoztatják, hogy van népjólét, történnek intézkedések, ezzel szemben azonban a bajoknak és nyomorúságoknak szomorú, sivár Szaharáját látjuk, amelynek, hogy mikor lesz vége, e pillanatban nem is tudjuk. Minthogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy a kormányzattól vagy a minister úrtól remélhetném, hogy az eddigi stagnáción változás történik, az eddigi rossz állapot után jobb idő következik el, bizalmatlansággal viseltetvén a kormány iránt, s a költség-vetést nem fogadom el. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Hál' Istennek!) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Oberhammer Antal! Oberhammer Antali T. Nemzetgyűlés! Az általános vitában résztvett szónokok majdnem valamennyije, de a népjóléti tárca általános vitájában résztvett szónokok is mind panasz tárgyává tették és kifogásoltak', hogy a népjóléti tárca oly szerényen van dotálva. A népjóléti tárca szűkös keretei engem is fájdalmasan érintenek, mert e tárca keretébe tartoznak az összes népjóléti, népegészségügyi, szociális és emberbaráti intézmények, melyek minél intenzivebb fejlesztésén alapul az ország erkölcsi és anyagi fejlődése. Sürü lakosság, népegészség\ munkásvédelem, rendezett munkásviszonyok azok a vágányok, melyek a jóléthez vezetnek, ahol nemcsak a legfontosabb életszükségleteit elégítheti ki minden ember, hanem bizonyos mértékben kulturigényei is kielégítést találnak, ahol minden ember azon a rövid pályán, melyet részére a sors kijelölt ezen a glóbuson, emberhez méltó életet élhet. A népjóléti tárcának e szűk dotálásáért azonban nem szabad a kormányzatot felelőssé tenni, okolni, mert mint az egész költségvetésre, ugy erre a tárcára is ránvomta bélyegét a Trianon. A Trianon fekete árnyéka vonul végig

1 az egész költség-vetésen, a bevételi részénél a kirabolt, területileg megcsonkított, javaitól megfosztott ország lakossága tehe^biró képességének végső határáig menő megadóztatásában, kiadási részénél pedig a már veszélyességig menő takarékosság alkalmazásában. Egyedül a kultusztárca az, amely némi vigaszt nvujt, bár ennek a tárcának kiadásai is a minimálisra vannak redukálva, de mégis viga-