Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. 73 zén kaphatott lakást, ellenben a lakásügyi hivatal utján nem kaphatott. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Sajnos, bár állandóan hallottuk az Ígéreteket és a minister ur állandóan kijelentette, hogy akar építeni, sőt a házépítés terén elért érdemeiért báró Petrichevich-Horváth államtitkár ministeri rangot kapott, lakást mégsem lehetett és nem lehet kapni, lakás nincs, és ma is, ha valaki lakást akar kapni, ugyanazzal a börzei állapottal találkozik, mint ezelőtt két esztendővel, hogy magánúton, óriási pénzek ellenében kaphat lakást, mert lakásbörze ma is van, ellenben a lakáshivatal utján, a ministerium utján, tehát hivatalos utón lakást kapni nem lehet. Nem ismerem el azt, hogy lehetséges lehet ez az állapot, hogy a minister ur azt mondhassa, hogy jogilag nem tud beavatkozni. Ha az a helyzet, hogy a hivatalos tényezők az olyan állami tisztviselők részére, akiket Budapestre helyeznek, nem tudnak lakást kiutalni, akkor tessék megsemmisíteni azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyek ezt okozzák, mert minden törvénynek és rendeletnek végeredményben az a hivatása, hogy eredményeket mutasson fel. Ha ezen a téren nem lehet eredményt elérni, akkor olyan paragrafuserdő^ van Magyarországon, amelyben csak ügyvédek, vagy nagy pénzzel rendelkező emberek tudnak eredményt elérni, de akinek joga van valamihez, akinek igazsága van, az igazságával és jogával abszolúte semmit sem tud elérni. Most néhány épületet emeltek állami pénzen és megtörtént a lakások szétosztása is. Már többször leszögeztem magamat amellett», hogy rossz néven veszem a minister úrtól, ha ezeket a lakásokat politikai, pláne pártpolitikai szempontok szerint osztják szét. Nálam van egy levél — nem mondom meg, hogy ki irta, pedig igen magasrangu állami tisztviselő, mert akkor mingyárt B. listára kerülne —, amelyben azt irja az illető, hogy noha sok ember nem tud lakáshoz jutni, az igen t. minister ur a következőknek adott lakást: Miss Jaunes; nem merem se franciául, sem másképen olvasni, mert könnyen lehet, hogy nem francia, hanem talán angol. (Mozgás.) Azután kapott lakást b. Szentkereszthy Anna, b. Pongrácz Béla, b. Pongrácz Ridich György, Schwartz Zsigmondné, Gáspár Béla. Azt panaszolja ez a magasrangu állami funkcionárius, hogy mig ők, akik az államnak tisztviselői, akiket az államnak, a közigazgatásnak érdeke volna elhelyezni, nem tudnak lakást kapni, addig ezek az igen tisztelt uri hölgyek és uri férfiak, bár semmi vonatkozásban nincsenek^ a m. kir. állammal és a közigazgatással, mégis kapnak lakást. Sajnálom, hogy az igen t. minister ur előbb dühösen eltávozott a teremből és panaszaimat nem akarja meghallgatni, pedig a végén lesznek a legérdekesebbek. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Nagyon sajnálom, de a végén meg fogja tudni, amit mondok. Nem értem, hogy ezek a magánzó nők és magánzó férfiak hogyan kaphatnak lakást, ellenben az állami tisztviselők. menekültek, olyanok, akiket kikergettek az idegen impérium alól, akik idejönnek és kérik, hogy lakást kapjanak, nem kapnak lakást. Ebben a tekintetben a minister urnák feltétlenül az igazságra kell hallgatnia, és nem politikai, nem párt- vagy magánszempontokat kell kö vetnie, hanem azt az elvet, hogy ezeket, akiket kiűztek, akik állami tisztviselők és kénytelenek itt lakni Budapesten, elsősorban kell kielégíteni. Az egészségügy tekintetében előttem szólt orvos képviselőtársaim már elmondották aggályaikat, és mint szakemberek megállapították, hogy az az összeg, amelyet az igen t. minister ur felvett megközelítőleg sem elégségesek ahhoz, hogy Magyarországon a nép körében fellépő betegségekkel szemben felvegye a harcot, különösen a tüdővészt és a venereás betegségeket illetőleg, amely betegségek a nép életfáját és virulenciáját a legradikálisabban támadják meg. Ezeknek megakadályozásáról kellene gondoskodni az igen t. minister urnák, még több diszpanzert kellene felállítani és szaporítani kellene azoknak az intézeteknek számát, amelyekben az orvosok felvehetik a küzdelmet ezekkel a betegségekkel szemben. E tekintetben is megdöbbentő számokat halottunk az igen t. minister úrtól és nem kaptunk olyan konkrét ígéreteket, amelyek alapján azt remélhetnők, hogy ezek a számok meg fognak változni, hogy változás fog bekövetkezni és hogy a minister ur tényleg tenni fog valamit. A magyarországi gyermekhalandóság az ország pusztulásának legszomorúbb bizonyitéka. Hogy a magyar gyermekek halálozási száma 2 éven alul 20%, holott Norvégiában csak 2%, ez olyan szegénységi bizonyítvány, hogy azon az állapoton, amely ezt okozza, feltétlenül segiteni kell. Ugy látszik, hogy Magyarországon nemcsak születni nem érdemes már, hanem élni sem, mert ugyanakkor, amikor az igen t, minister ur felolvasta ezeket a statisztikai adatokat és röviden kommentálta, ugyanakkor egy másik statisztikát is melléje állithatott volna, mert a napilapok ujabban napról-napra közlik az öngyilkosok statisztikáját. Nagyon szomorú, hogy Magyarországon napról-napra 10—15 ember dobja el Önként magától az életet. Ez már olyan jelenség, hogy ezzel foglalkozni kell, mert ez belevág a nemzet fenmaradásának kérdésében. Igen t. Nemzetgyűlés! A közjótékonyság tekintetében is .bizonyo« összeg-eket vett fel az igen t. minister ur tárcája keretén belül, pedig tulaj donképen azt szeretnők, ha e tekintetben minél kisebb összegre volna szükség és egyáltalán nem volna szükség Magyarországon közjótékonyságra, hanem minden bajt valahogy másképen intéznénk el. nem a nagylelkűség ápolásával. Ezekjét a társadalmi akciókat — bár egyik-másik nagyon szép eredményt ért el —, egyáltalában nem tartom! megfelelőknek, mert a legtöbb társadalmi akciónál nincs meg az a szigorúság és lelkiismeretesség, amelynek az ilyen társadalmi működésnél meg kellene nyilatkoznia és általában: az állam lássa el a maga feladatát, mert a társadalomtól nem nagyon lehet kívánni, hogy különösebb áldozatokat hozzon. Azok az áldozatok pedig, amelyeket hoznak, olyan morzsányiak, olyan csekélyek, hogy említésre sem érdemesek. Az igen t. előadó ur nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy ma, amikor a magyar földmives munkásság állati színvonalon sínylődik, gyermekeit nem tudja taníttatni, iskolába küldeni, mikor a halandóság Magyarországon ilyen borzasztóan katasztrofális, mikor a hadirokkantak nincsenek ellátva, hanem éheznek, fáznak és koldulnak az utcán, ugyanakkor Budapesten és az ország többi városában a legfényesebb külsőségek között rendezik a bálokat, mulatságokat és olyan képet adnak az ideír