Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

72 Ä nemzetgyűlés 378. ülése 1925. esetlenebb ügy ma Magyarországon. Levelek özönével árasztják el a képviselőket ezek a szerencsétlenek, de mindig csak Ígéreteket, reménysugarakat kapunk, megcsillogtatják előttünk az elintézés eshetőségét, de telnek, múlnak a hetek, a hónapok és még abszolúte semmi sem történt az elintézést illetőleg. Én nemi ismerek olyan belátásos politikust, akinél a bölcsesség előfeltétele az lenne, hogy ezek előtt szemet hunyna és azt akarná, hogy minden maradjon ugy, amint van. A minister urnák tegnap is meg kellett volna mondania azt, hogy pontosan mikor fogja beterjeszteni ezt a törvényjavaslatot. Ezt vártuk volna, hiszen már egy éve napirenden van ez a rokkantügyi kérdés, de még mindig nincs elintézve. A másik nagy és fájdalmas hibája ennek a népjóléti expozénak az, ami a kórházakra vonatkozik. A minister ur a kórházakra 6,300.000 aranykoronát vett fel. Ez olyan csekély Összeg, hogy ebből ezt az ügyet nem lehet eredményesen és intenziven felkarolni. Kapunk leveleket és tapasztaljuk is, hogy a betegeket sem a budapesti, sem a vidéki kórházakban nem lehet elhelyezni. A kórházak felszerelése a legszánalmasabb. A budapesti kórházaknak, sőt az állami kórházaknak is a felszerelése olyan gyenge, hogy sokszor egyetemi tanárok gyűjtenek és társadalmi utón igyekeznek az embereket rábírni arra, hogy adakozzanak és segítsenek az államon. Nem lehet mindig azzal előállani, hogy a trianoni béke oka annak, hogy minden olyan rosszul van, mint ahogy van. Végre egyszer már szakítani kell ezzel a teóriával és be kell rendezkednünk egy 14 vármegyés Magyarországra, a szociális bajokat és nyomoruságokat pedig meg kell oldani és el kell intézni. Nagyon helytelen tanácsot adott a minister urnák az, aki azt mondotta, hogy a rokkant- ! ügyet decentralizálni kell. Nekem személyes tapasztalatom az, hogy amíg a rokkantügyet Budapestről intézték a Falk Miksa uecábol, addig sokkal nagyobb rend és pontosság volt a rokkantkérdésben, a kiíiizetések is pontosabbak voltak, és a rokkantsági százalékszámok megállapítása tekintetében is az a hatóság, amely messze van az alsóbbaktól, ahol a befolyások nem érvényesülhetnek, sokkal gyorsabban és igazságosabban dolgozott. Miért, miért nem, kivették a katonák kezéből ezt a kérdést, civilemberek kezébe adták, sőt decentralizálták, bevonták az alsóbb hatóságokat és azóta egyik hiba a másikat éri. Természetesen nem lehet azt kívánni a minister úrtól, hogy ő most ezt a rendszert megváltoztassa, de igenis, kell neki valamit tennie, mert várják ezt tőle. Nem elég, hogy a népjóléti ministerium állami segéllyel fentart egy rokkant-újságot, amely csak megfésült panaszokat és megengedett sirámokat közöl le. Sokkal jobb lenne, ha azt a pénzt is, amelyet a kormányzat erre a célra [ fordít, a tényleges nyomorúság enyhítésére forditaná, és a helyett, hogy megrendel igy bizonyos ellenzéki kritikát a maga részére, megismerné a bajok igazi gyökerét, elmenne a rokkantak közé, statisztikai adatokat kérne á községek elöljáróságaitól és a decentralizáció tekintetében is jönne már valami ujabb intézkedéssel. Ami a gyermekvédelmet illeti, ez is rendki vül siralmas. Már maga az a tény sem valami kellemes dolog, hogy Magyarország rá van szorítva arra, hogy állandó külföldi államok jótékonj^ságát kell igénybevenni. Hiszen nagyon szép ez és hálás köszönettel tartozunk ' évi február hó 18-án, szerdán. a külföldi államoknak, Hollandiának, Belgiumnak és Svájcnak, azért, hogy a magyar gyermekek ügyét*" felkarolják, és hogy ajándékokkal, ruhával, könyvvel látják el őket, sőt még a szülőknek is pénzbeli és ruhabeli ajándékokat küldenek. Ez mind nagyon szép és humanisztikus dolog. Én azonban azt szeretném^ ha végre már olyan állapotok volnának Magyarországon, hogy ez a szerencsétlen magyar nép ne lenne Európa országútján a koldus, aki alamizsna után nyújtja fáradt és reszkető kezét, amelybe jószívű és magas humanitárius érzésű népek filléreket adnak. Azt szeretném-, ha nem lennénk rászorulva erre, vagy ha el is fogadjuk ezt, a magyar gyermekek, anrjkor kimennek, ne olyan túlságosan egyszerű ruhácskákban mennének ki, mint amilyenekben kimennek. Mert ez az állapot, ez a jótékonykodás tart még ma, talán még a jövő esztendőben is fog tartani, végül azonban meg fog szűnni és végül mégis csak magára fog maradni a magyar nép és a gyermekügyet magának a magyar kormánynak kell majd elintéznie. Igen t. Nemzetgyűlés! A tisztviselők részéről kértek meg arra, hogy tegyem szóvá azt, ami a közegészségügy terén történik. Ha egy állami tisztviselő maga, vagy felesége beteg lesz és orvoshoz megy, vagy orvosságokat vesz és azután a számlát beterjeszti a népjóléti ministerium számvevőségéhez, hogy az« átnézze és kiutalja az összeget, akkor állandóan a ténylegesen eszközölt kiadásoknak még a felét sem téríti meg az állam. Ugyanez az eset a halálozásoknál is. Ha egy állami tisztviselő, vagy nyugdíjas felesége meghal, s az illető azokat az illetményeket fel akarja venni, amelyek a törvények és a rendeletek értelmében neki járna, akikor azt tapasztalja, hogy ténylegesen eszközölt kiadásainak még a felét sem, hanem csak 25—30%-át kapja meg. Ez is abszurdum. Ha szüksége van a kormánynak és a nemzetnek a tisztviselői karra, akkor gondoskodnia kell annak ellátásáról. Ha nem ad annak a tisztviselőnek annyi fizetést, hogy orvoshoz mehessen és orvosságot vehessen, hanem azt mondja: kevesebb fizetést adok, béke• béli illetményednek csak 34%-át, de betegügyedet ellátom és erre áldozok pénzt —, akkor ezt tegye is meg. Ezt azonban ugy látja el, hogy a tisztviselőnek el kell adnia még megmaradt ezüstjét, szőnyegét, vagy jobb ruháit és csak ugy tudja kifizetni számláját a patikában, nem tudja kifizetni a temetkezési számlát, akkor nagyon rosszul áll a dolog és e tekintetben a népjóléti ministeriumnak gondoskodnia kell arról, hogy a ténylegesen eszközölt kiadásokat megtérítse, ha pedig azokat nem akarja megtéríteni, ha csak pictus masculus-ként kezelik ezt a kérdést, akkor ki kell jelenteni, hogy egyáltalán nem fizetnek semmit. Ilyen félrendszabályokkal a tisztviselők nincsenek megelégedve, nem is lehetnek megelégedve és azt szereinek, ha a minister ur e tekintetben jobban éreztetné erélyét, mint a rokkantak ügyében vagy a gyermekvédelem teki ntetében. Ennek a tárcának keretébe tartozik a lakásépítés is. Ezelőtt két évvel, amikor többizben konkrét panaszt tettünk az igen t. minister urnái, már megmondottam a minister urnák, hogy ministeriumára rá lehetne írni: „Hagyjatok fel minden reménnyel" — Hivatal. Tulajdonképen ennek kellene lenni a lakásügyi hivatal címének, mert ha valaki ezelőtt két évvel Budapesten lakáshoz akart jutni, a lakásbör-