Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

72 Ä nemzetgyűlés 378. ülése 1925. esetlenebb ügy ma Magyarországon. Levelek özönével árasztják el a képviselőket ezek a szerencsétlenek, de mindig csak Ígéreteket, reménysugarakat kapunk, megcsillogtatják előttünk az elintézés eshetőségét, de telnek, múlnak a hetek, a hónapok és még abszolúte semmi sem történt az elintézést illetőleg. Én nemi ismerek olyan belátásos politikust, akinél a bölcsesség előfeltétele az lenne, hogy ezek előtt szemet hunyna és azt akarná, hogy min­den maradjon ugy, amint van. A minister ur­nák tegnap is meg kellett volna mondania azt, hogy pontosan mikor fogja beterjeszteni ezt a törvényjavaslatot. Ezt vártuk volna, hiszen már egy éve napirenden van ez a rokkantügyi kérdés, de még mindig nincs elintézve. A másik nagy és fájdalmas hibája ennek a népjóléti expozénak az, ami a kórházakra vo­natkozik. A minister ur a kórházakra 6,300.000 aranykoronát vett fel. Ez olyan csekély Összeg, hogy ebből ezt az ügyet nem lehet eredménye­sen és intenziven felkarolni. Kapunk leveleket és tapasztaljuk is, hogy a betegeket sem a bu­dapesti, sem a vidéki kórházakban nem lehet elhelyezni. A kórházak felszerelése a legszá­nalmasabb. A budapesti kórházaknak, sőt az állami kórházaknak is a felszerelése olyan gyenge, hogy sokszor egyetemi tanárok gyűj­tenek és társadalmi utón igyekeznek az embe­reket rábírni arra, hogy adakozzanak és se­gítsenek az államon. Nem lehet mindig azzal előállani, hogy a trianoni béke oka annak, hogy minden olyan rosszul van, mint ahogy van. Végre egyszer már szakítani kell ezzel a teóriával és be kell rendezkednünk egy 14 vár­megyés Magyarországra, a szociális bajokat és nyomoruságokat pedig meg kell oldani és el kell intézni. Nagyon helytelen tanácsot adott a minis­ter urnák az, aki azt mondotta, hogy a rokkant- ! ügyet decentralizálni kell. Nekem személyes tapasztalatom az, hogy amíg a rokkantügyet Budapestről intézték a Falk Miksa uecábol, addig sokkal nagyobb rend és pontosság volt a rokkantkérdésben, a kiíiizetések is pontosab­bak voltak, és a rokkantsági százalékszámok megállapítása tekintetében is az a hatóság, amely messze van az alsóbbaktól, ahol a befo­lyások nem érvényesülhetnek, sokkal gyorsab­ban és igazságosabban dolgozott. Miért, miért nem, kivették a katonák kezéből ezt a kérdést, civilemberek kezébe adták, sőt decentralizál­ták, bevonták az alsóbb hatóságokat és azóta egyik hiba a másikat éri. Természetesen nem lehet azt kívánni a minister úrtól, hogy ő most ezt a rendszert megváltoztassa, de igenis, kell neki valamit tennie, mert várják ezt tőle. Nem elég, hogy a népjóléti ministerium állami se­géllyel fentart egy rokkant-újságot, amely csak megfésült panaszokat és megengedett si­rámokat közöl le. Sokkal jobb lenne, ha azt a pénzt is, amelyet a kormányzat erre a célra [ fordít, a tényleges nyomorúság enyhítésére for­ditaná, és a helyett, hogy megrendel igy bizo­nyos ellenzéki kritikát a maga részére, megis­merné a bajok igazi gyökerét, elmenne a rok­kantak közé, statisztikai adatokat kérne á köz­ségek elöljáróságaitól és a decentralizáció te­kintetében is jönne már valami ujabb intéz­kedéssel. Ami a gyermekvédelmet illeti, ez is rend­ki vül siralmas. Már maga az a tény sem va­lami kellemes dolog, hogy Magyarország rá van szorítva arra, hogy állandó külföldi álla­mok jótékonj^ságát kell igénybevenni. Hiszen nagyon szép ez és hálás köszönettel tartozunk ' évi február hó 18-án, szerdán. a külföldi államoknak, Hollandiának, Belgium­nak és Svájcnak, azért, hogy a magyar gyer­mekek ügyét*" felkarolják, és hogy ajándékok­kal, ruhával, könyvvel látják el őket, sőt még a szülőknek is pénzbeli és ruhabeli ajándékokat küldenek. Ez mind nagyon szép és humanisz­tikus dolog. Én azonban azt szeretném^ ha végre már olyan állapotok volnának Magyar­országon, hogy ez a szerencsétlen magyar nép ne lenne Európa országútján a koldus, aki ala­mizsna után nyújtja fáradt és reszkető kezét, amelybe jószívű és magas humanitárius ér­zésű népek filléreket adnak. Azt szeretném-, ha nem lennénk rászorulva erre, vagy ha el is fogadjuk ezt, a magyar gyermekek, anrjkor kimennek, ne olyan túlságosan egyszerű ru­hácskákban mennének ki, mint amilyenekben kimennek. Mert ez az állapot, ez a jótékony­kodás tart még ma, talán még a jövő eszten­dőben is fog tartani, végül azonban meg fog szűnni és végül mégis csak magára fog ma­radni a magyar nép és a gyermekügyet ma­gának a magyar kormánynak kell majd elin­téznie. Igen t. Nemzetgyűlés! A tisztviselők ré­széről kértek meg arra, hogy tegyem szóvá azt, ami a közegészségügy terén történik. Ha egy állami tisztviselő maga, vagy felesége be­teg lesz és orvoshoz megy, vagy orvosságokat vesz és azután a számlát beterjeszti a népjó­léti ministerium számvevőségéhez, hogy az« át­nézze és kiutalja az összeget, akkor állandóan a ténylegesen eszközölt kiadásoknak még a felét sem téríti meg az állam. Ugyanez az eset a halálozásoknál is. Ha egy állami tisztviselő, vagy nyugdíjas felesége meghal, s az illető azokat az illetményeket fel akarja venni, ame­lyek a törvények és a rendeletek értelmében neki járna, akikor azt tapasztalja, hogy tényle­gesen eszközölt kiadásainak még a felét sem, hanem csak 25—30%-át kapja meg. Ez is ab­szurdum. Ha szüksége van a kormánynak és a nemzetnek a tisztviselői karra, akkor gondos­kodnia kell annak ellátásáról. Ha nem ad an­nak a tisztviselőnek annyi fizetést, hogy or­voshoz mehessen és orvosságot vehessen, ha­nem azt mondja: kevesebb fizetést adok, béke­• béli illetményednek csak 34%-át, de betegügye­det ellátom és erre áldozok pénzt —, akkor ezt tegye is meg. Ezt azonban ugy látja el, hogy a tisztviselőnek el kell adnia még megmaradt ezüstjét, szőnyegét, vagy jobb ruháit és csak ugy tudja kifizetni számláját a patikában, nem tudja kifizetni a temetkezési számlát, akkor nagyon rosszul áll a dolog és e tekintetben a népjóléti ministeriumnak gondoskodnia kell arról, hogy a ténylegesen eszközölt kiadásokat megtérítse, ha pedig azokat nem akarja meg­téríteni, ha csak pictus masculus-ként kezelik ezt a kérdést, akkor ki kell jelenteni, hogy egy­általán nem fizetnek semmit. Ilyen félrendsza­bályokkal a tisztviselők nincsenek megelégedve, nem is lehetnek megelégedve és azt szereinek, ha a minister ur e tekintetben jobban éreztetné erélyét, mint a rokkantak ügyében vagy a gyermekvédelem teki ntetében. Ennek a tárcának keretébe tartozik a lakás­építés is. Ezelőtt két évvel, amikor többizben konkrét panaszt tettünk az igen t. minister urnái, már megmondottam a minister urnák, hogy ministeriumára rá lehetne írni: „Hagy­jatok fel minden reménnyel" — Hivatal. Tulaj­donképen ennek kellene lenni a lakásügyi hiva­tal címének, mert ha valaki ezelőtt két évvel Budapesten lakáshoz akart jutni, a lakásbör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom