Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

54 A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. kőznünk kell az alkohol fogyasztása, az alkohol pusztítása ellen, amely az országunkban mutatkozik. (Helyeslés.) Az alkohol elpusztítja népünk egészségét, elpusztítja ifjaink testi és erkölcsi erejét. Elpusztítja kulíurérzékét és — méltóztassanak a vidékre is gondolni, mert azt hiszem, faluhelyen ez még fokozottabb mértékben érvényesül —, csak a kocsmában talál szórakozást a fiatalság. Ha élvezetet akar magának szerezni, egy-két liter borban találja azt meg, ha pedig bánata vau, azt is egy-két liter borral akarja eloszlatni. Ez ellen nekünk hadakoznunk kell és azért van szerencsém a következő határozati javaslatot beterjeszteni (olvassa): „Határozati javaslat. Utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti és munkaügyi ministe]- urat, hogy rendeletileg tiltsa el minden szesznek vasár- és ünnepnapokon való árusítását és kimérését. Ha a fennálló törvényeink értelmében ez rendeleti titon szabályozható nem volna, sürgősen terjesszen e tárgyban javaslatot a nemzetgyűlés elé". (Helyeslés.) Ezek után méltóztassék megengedni, hogy ráférjek még a munkásbiztositás problémájára. A munkásbiztositó intézet a munkásoknak és munkaadóknak összefogásából gyönyörű, hatalmas intézetté növekedett. Olyan szociális feladatot töltött be a múltban és tölt be a jelenben is, hogyha az hiányoznék, el sem tudom képzelni, milyen helyzetet teremtene. A háború után a munkásbiztositó pénztárak feladata fokozottabb mértékben megnövekedett. A háború, amint az imént mondottam, szinte mindenkit beteggé tett. Nem hivatalosan rokkantak és betegsegélyezésre szorultak jelentkeztek a pénztárnál és felvették táppénzüket. A háborúban szerzett betegségek mindjobban és jobban jelentkeznek és mind ezt a pénztárt terhelik meg. Felfogásom pedig az. hogy a háborúban szerzett betegségek elleni küzdelem nemcsak ennek a pénztárnak feladata, hanem ez elsősorban állami feladat. Az állam ügye volt maga a háborúnak vezetése és irányítása, kell tehát, hogy az állam kivegye a részét az ott szerzett betegségek gyógyítása, a betegek gyámolitása és segélyezése tekintetében is. Az elmúlt esztendőben a munkásbiztositó vette át ezt a feladatot, és az állam magát a munkásbiztositót nem segélyezte egyetlenegy fillérrel sem. bár minden más intézmény kapott anyagi támogatást. Mert nem hiszem, hogy segélyezésnek nevezhetjük azt, ha az Országos Munkásbiztositó Pénztár központi, illetőleg adminisztrálás! kiadásait fedezi mindössze az állam, ami azt hiszem, 528.000 egynéhány aranykoronából kikerül. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nagy pénz!) Nagy pénz, de ha méltóztatnak szembeállítani azokkal a feladatokkal és azokkal az óriási összegekkel, amelyeket a munkásbiztositó pénztár tagdíjként beszed, és amelyeket táppénz és egyéb segélyezés formájában kiach emellett az az összeg eg-észen el fog törpülni és jelentéktelenné válik. Az elmúlt időben minden intézmény kapott anyagi támogatást. Nem tudott úgyszólván egyetlenegy állami vagy magánintézmény, különösen pedig szociális intézmény megállani a saját lábán , ha nem állott rendelkezésére anyagi segítség. Az az inflációs pénzügyi politika, amely ma már, hála Istennek, mögöttünk van, nagyban megviselte és próbára tette a pénztár helyzetét is. Mert mi történt? A tagilletményeket beszedte a pénztár, de amire táppénz vagy kórházi költségek fedezése, vagy gyógyszer beszerzése formájában kiadta, ez az összeg már kevés volt, mert az eltelt egy hónap alatt pénzüuk nagyon leromlott. Mindén évi február hó 18-án, szerdán. tagjárulék kevés volt tehát ahhoz, hogy a szükségletet fedezze. Mit tett erre a pénztár! Kénytelen volt előlegeket szedni a munkaadóktól és előlegeket kért a munkásoktól is, de ennek eredménye az volt, hogy a pénztár antipatikussá, gyűlölet tárgya lett ugy a munkaadók* mint a munkások előtt. A tagdíjak folyton emelkedtek, mert emelkedniük kellett, viszont az ellenszolgáltatás nem tudott ilyen arányban lépést tartani, tehát a pénztár nem tudta hivatását betölteni. Fokozta ezt a nehézséget az is, hogy a jelen pillanatban mindössze a betegségig és baleseti ágak vannak kiépítve; ennek a két ágazatnak, illetve nem is kettőnek, csak a betegsegélyezési ágazatnak kellett viselnie minden egyes segélyezést. A betegsegélyezésre hárítottuk át az anyavédelmet, a csecsemővédelmet, tehát a terhességi, a szoptatási, a szülési segélyeket is. A rokkantsegélyezést is nagyrészt átvette ez az ág, ha nem is kimondottan, hivatalos formában, de ha munkásemberek, akik a harctéren szerzett betegségükkel jöttek haza és munka nélkül voltak, minthogy munkanélküliségi és rokkantbiztositásunk^ nincs, betegnek jelentkeztek, nem tudott a pénztár kitérni és nem lehetett az orvos olyan lelketlen, hogy elutasitsa, elküldje őket fennálló törvényeink értelmében, de részben a belátásnak is érvényesülnie kellett. A nagy munkanélküliség esetén, a betegségben szenvedő munkásember ha jelentkezett, amúgy is a betegsegélyezést vette volna igénybe. Ha munkaalkalom lett volna, dolgozott volna ezzel a betegségével, de mert nem volt munkaalkalom, táppénzt vett fel. Ugyanez áll a rokkantakra, az aggkori, és egyéb ilyen esetekre is. Jellemző egy nemrégiben hozott Ítélet. A pénztár ugyanis 52 hétig folyósítja a táppénzt a beteg tagoknak. Épen a napokban hangzott el azonban egy birói ítélet, amelyet az provokált, hogy a biztosított tag panaszt emelt a pénztár ellen, mert 52 hét után nem gyógyult meg. Az illető tüdőbetegségben szenved, és a biróság megítélte neki, hogy a pénztár 52 hét után is folyósítsa a táppénzt, vagy, ha nem folyósítja, tessék szanatóriumba beutalni a beteget és meggyógyítani. Ez pluszteher, ami normális esetekben és körülmények között nem állana fenn. Mentesiteni kell tehát ezt a betegsegélyezési ágat ezeknek a terheknek viselésétől és ki kell építeni az aggkori és rokkantsági biztosítást. Örömömre szolgál a minister urnák az a bejelentése, hogy a közeljövőben kiépíttetik a munkanélküliség esetére való biztositási ág. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Munkahiány esetére!) Ez végeredményben mindegy; csak szójáték. Ha ezek az ágak ki lesznek épitve, akkor a betegsegélyezés mentesittetik s feladatát fokozottabb mértékben, eredményesebben tudja teljesíteni. Épen ezért a munkanélküliség, munkahiány esetére való biztosításra vonatkozólag nem adok határozati javaslatot, mert hiszen a minister ur Ígéretével ez a javaslatom feleslegessé vált, de van szerencsém a következő határozati javaslatot beterjeszteni (Olvassa): „Utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti- és munkaügyi minister urat, hogy sürgősen terjesszen törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé a szociális biztositási ágaknak aggkor és rokkantság esetére való kiterjesztéséről". Beszélhetnék még az özvegyek és árvák biztosításának kérdéséről, de magáin is látom, hogy ezeket a mulasztásokat nem tudjuk olyan gyorsan pótolni. Ha ezek az ágak ki lesznek épitve, akkor majd erről a kérdésről is lehet szó, Tudomásul kell vennie mindenkinek ezt a