Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

38 A nemzetgyűlés 377. ülése 19: emberek nem igen szívesen akarják az orvost fizetni, még azok sem, akik betegek voltak és súlyos betegségben szenvedtek. Arnig a betegség tart, addig mindenki fél, de ha felgyógyul, az orvos iránt tartozó kötelességét, bizony, nem igen szereti leróni, mert azt hiszi, hogy az orvos dus javadalmat kap az államtól. Meg vagyok arról győződve, hogy a t. pénzügy nxinis.ter ur ezen egészségügyi funkcionáriusok javadalmának rendezése elől nem fog elzárkózni. (Helyeslés.) Igen t. Nemzetgyűlés! A gyermekvédelem körében, amelyet az igen t. előadó ur és az igen t. minister ur is minden részében megvilágitott, én a szegényjog érvényesítését kivánom. A gyakorlati életben igen szomorú tapasztalataink vannak. Egyszerű cselédleányok, akiknek gyermekük van, özvegy asszonyok és •— ne méltóztassanak félreérteni — mások is arra köteleztetnek, hogy utolsó filléreiket leadják tartásdíjra. Ezzel még valamiképen meg lehetne békülni. De a falusi életben mit tapasztalunk'! Azt tapasztaljuk, hogy maradnak árva, elhagyott gyermekek, egy családban néha 4—5; marad egy viskójuk közös örökségképen. Ezeket a gyermekeket az árvaszék elhagyatottaknak minősiti és beutaltatja a menhelybe. Egy-két óv múlva jön a bekebelezés a házra, bekebelezik rá a tartásdíjat. Az államnak sokkal többe kerül a bekebelezési díj, mint ainenynyi az az összeg, amelyet csak remél, hogy idővel tartásdíj-követeléséből meg fog kapni. Ennek a szociális hatása is roppant, kedvezőtlen a népre, amikor látják, hogy a szegény jogot épen ebben a vonatkozásban olyan ridegséggel visszautasítják. Igen t. Nemzetgyűlés! Az egészségügyi intézményeknél az egyéb kórházakra nézve kívánok egy megjegyzést tenni. Nem akarom a gyermeket a maga nevén nevezni, de kiemelem, hogy ennek a naiv előirányzatnak — bocsánat a kifejezésért! —, amellyel nemcsak a tárca körében, de más tárcák körében is találkozom (Bartos János: Különösen itt!), az állam egyszer nagyon meg fogja adni az árát. Az előirányzat nem egyszerűen technikai kérdés, az előirányzatnál sok követelménnyel kell számolnunk. Én ebben a kérdésben szívesen állok az igen t. minister ur rendelkezésére és azt hiszem, hogy rövid eszmecsere után az előirányzatnak ezt a módját ki fogjuk tudni küszöbölni. A rokkantkérdés az, amelyhez még hozzászólani kívánok. Az egész területet letarolta a maga szemléjével a minister ur és az igen t. előadó ur. Apró-cseprő kérdéseket nem érintettek, ami nem is illet volna bele beszédeik keretébe. Ilyen az a kérdés, hogy a szegény rokkantak gyermekei tandíjmentességet élvezzenek, nemcsak az elemi iskolában, de minden iskolában. Nagyon jelentős volna a rokkantakra nézve, ha kimondanák az ellátás megA^áltásának lehetőségét. Én csak hallomásból tudom, hogy ezzel a kérdéssel az igen t. minister ur foglalkozik. Ö pedig, amit kezébe vesz, azt hiszem, mégis fogja oldani. A rokkantak részére annakidején, amikor még ünnepeltek voltak, amikor még mindenki sietett a segítségükre, előjogokat, prerogativákat is biztosítottak nekik, bizonyos hasznot hajtó jogok adományozásával. Ilyen a trafik és az italmérési jog és ideszámíthatok még a nioziengredélyek is. Egy idő óta a jogok adományozásánál a rokkantakat egészen háttérbe szorítják. Nagyon kérem az igen 5. évi február hé 17-én, Jcedden. t. minister urat, lépjen érintkezésbe a pénzügynimister úrral és a belügyminister úrral és sarkára állva követelje, hogy amikor valamelyik jogra nézve kérelmezők vannak, ha azok között egy tisztességes szegény rokkant jelentkezik, más egyének szóba se jöhessenek. (Helyeslés a balközépen.) r Külön kérelmet terjesztek elő a teljesen apátlan és anyátlan hadiárvákra nézve. Ezeknek a szegény árváknak nem tud annyit adni ez a csonka ország, mint amennyit megérdemelnek azért, hogy atyjuk a hazáért életét feláldozta a háboi'uban, Vass minister ur igen sokat tett ezen a téren. Az én kerületemből is talán 10—15^ árvát hehezett el különféle intézetekbe. És érdemes is foglalkozni ezekkel a hadiárvákkal. Erre nézve elmondok egy példát képviselői prakxisomból. Az egyik faluban egy teljesen elzüllött gyermeket találtam, aki nem szobában, vagy konyhában töltötte az éjszakát, hanem télen-nyáron az eresz alatt. Szóbaereszkedtem vele és rövid idő alatt roppant élénk fantáziájú gyermeknek ismertein meg. A gyermeket behelyeztem a javitóintézetbe, mert erkölcsi tekintetben a lehető legrosszabb relációkat kaptam róla. A javítóintézetből csakhamar, az esztergomi tábor nevelőiskolájába került. Ma ez a gyermek az esztergomi bencés gimnázium első tanulója, sőt több, mint első tanulója, mert amióta a bencés gimnázium fennáll, nem emlékeznek ilyen tanulóra. Hány ilyen tehetség kallódik, jobban mondva pusztul el azért, mert nem karolja fel őket senki. Az anyátlan és apátlan hadiárvák felkarolására és gondozására tehát különösen nagy figyelmet kell fordítani, de a többi árvák, az apátlan árvák nevelését is külön^ fel kell karolni. Vannak katholikus intézmények, amelyek ezzel külön foglalkoznak, de azoknál már beteltek a helyek, épen azért az állami intézeteket kell szaporítani. Én nem akarok mindegyik hadiárvából szellemi munkást nevelni, megelégszem azzal, hogy ha iparos, vagy földmives pályára képzik ki őket. csak azt követelem, hogy komolyan foglalkozzunk a hadiárvák nevelésével és tanításával. Szorgalmazom a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásának további felemelését. Amit most kapnak — tudom, hogy nem régen emelték fel a járulékaikat —, az a legtöbbnél még egy font kenyérre sem elég. (Förster Elek: És azt sem kapják meg idejében!) Az igen t. képviselő ur nagyon helyesen jegyezte meg, hogy azt sem kapják meg rendesen. A számviteli rendtartás uj berendezése okozza, hogy a hadirokkantak ellátásának kiszolgáltatásánál nehézségek merülnek fel és ez okozza, hogy az uj rendszert nem tudják beilleszteni az életbe ugy, hogy az helyesen funkcionálhasson. H A munkanélküliségről, ha jól emlékszem, a minister ur nem nyilatkozott. (Petrovácz Gyula: Törvény készül!) Ez a legfontosabb kérdés és törvénnyel t képviselő ur, nem Igen lehet ezen segíteni. Pénz kell ide és cselekedet, én minél előbb cselekedeteket szeretnék látni, addig, amig az egész társadalom meg nem érzi azt a fenyeg'ető veszedelmet, amely a munkanélküliség elhanyagolása folytán jelentkezik. Sohasem voltak az ipari és mezőgazdasági munkások olyan nehéz helyzetben, mint most vaunak. A földbirtokreform mintha rosszabb helyzetbe sodorta volna a mezőgazdasági munkásokat, mint eddig voltak. Ott van nekik egykét, vagy három hold föld, de nem tudják mű-