Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. ket is! A lakbérek elmaradtak, a házak összedűlnek, értékük devalválódott f és most egyezerre ott van a rettentő probléma, hogy a novemberben fizetett béreknek hatezerszeresére kell most hirtelenében felemelni Bécsben a lakbéreket. Tudom, hogy nagyon nehéz volt és tudom azt is, hogy a gazdasági sályos helyzet következtében ez a kérdés nagy terheket rótt a lakosság igen széles rétegeire^ de ha van a kormányzásban valami bölcsesség — és kell benne lenni valami bölcsességnek —, akkor ez csak abban van, hogy előrelát és elvisel ódiumot momentán azért a jóért, amelyet a jövőben előrelát, és azért az intézkedésért, aminek helyességéről meg van győződve, így voltunk mi ennek a kérdésnek rendezésénél, örülök, hogy ezt sikerült megcsinálni a nemzetgyűlés határozott és férfias állásfoglalásával. Ez az egyik. A másik az, hogy sikerült a lakásügynek azokat a nyúlványait lefaragni, amelyek mellett olyan temérdek sok panasz mutatkozott a társadalomban; hogy indokoltan vagy indokolatlanul-e, azt most nem keresem. Leegyszerüsitettem az egész lakásügyi közigazgatást annyira, hogy ez már most a létszámcsökkentésben is mutatkozik. Hiszen egy többszáz főnyi apparátus állt rendelkezésemre 1922-ben, most pedig az egész lakásügyi közigazgatást Budapesten elvégzi — a segédszemélyzetet nem számitva — kilenc biró, akik oda be vannak osztva. El is fog sorvadni egészen ez a szerv, mert hiszen a szabadforgalom az egyetlen panaceája minden panasznak, amely még jelentkezik. Hogy azonban a szabadforgalomra a törvényben előirt időben, 1926. év végén áttérhessünk, ahhoz nekem egy igen nagy kérelemmel kell a pénzügyi kormány elé lépnem, nevezetesen legalább 1000 kislakás építésére szükséges 7 millió aranykoronát kell kérnem. (Élénk helyeslés.) Mert azzal a 2 millió aranykoronával, amely ebbe a költségvetésbe be van állítva, ezt a kérdést megnyugvásra meg-oldani nem tudom. Tudom azt, hogy 1926 végén, 1927 elején, amikor a szabadforgalom első etapja lesz, zökkenő fog mutatkozni még abban az esetben is, ha ezt az 1000 kislakást tényleg megépitjük, azokon a most folyamatban levő építkezéseken túl, amelyeket ezen év folyamán fogunk befejezni. Ezen a zökkenőn át kell mennünk. Tudom, hogy a lakáskicserélődések folyamata még nem öltött olyan mérvet, hogy teljesnek lehetne nevezni, de felelősségem tudatában fel kell hivnom a figyelmet arra tényre, hogyha akarja a t. Nemzetgyűlés, hogy a nemzetgyűlés szuverén akaratából törvénybeiktatott szabadforgalmi terminus valóra váljék, akkor ezt az építési ügyet legalább 1000 kislakás megépítésének összegéig feltétlenül dotálni kell. Egy másik probléma, amelyről szintén néhány szót kivánok szólani, a rokkantügy problémája. (Halljuk! Halljuk!) Nagy lelkiörömmel és szinte meghatódottsággal hallgattam azokat a lelkes és valamennyiünk szivéből eredő szavakat, amelyeket igen t. képviselőtársam, az előadó ur, ennek az ügynek szentelt. Valóban alig van ahhoz hozzátenni valóm, amit ő mondott. # . Adósság ez az ügy és ennek az adósságnak még kamatait sem fizettük meg, annál kevésbé a tőkéjét, (Ugy van! Ugy van!) Amit én megígértem a nemzetgyűlésnek 1922 őszén, hogy rendet csinálok a rokkantügyben — kilencvenezer hátralékot vettem át —, hogy revizió alá veszem a rokkantügyet, kategorizálom a rokkantakat, kiderítem a rokkantak pontos statiszévi február hó 17-én, kedden. 35 tikáját, ezeket az Ígéreteket beváltottam. Most már tisztán látunk ebben a kérdésben. De mikor én el tudtam vinni annyira az ügyet, hogy 1924 július 1-től fogva az azóta esedékes rokkantjáradékokkal egyetlen egy rokkanttal szemben sem szabad adósnak lennie az alsóbb hatóságnak — mert én minden egyes törvényhatóságnak idejében előre rendelkezésére bocsátom a szükséges összeget —, akkor nekem tiltakoznom kell az ellen a beállitás ellen, amelyből immár bizonyos helyen demagóg politikát is csinálnak, hogy ime a ^ rokkantak ügyét a kormány elhanyagolja, a népjóléti minister nem bocsátja rendelkezésre a szükséges összegeket. Itt vannak nálam az adatok. Minden hónap utolsó tiz napjában, 20-ika és 30-ika között kiutalványozom ezt az összeget, amely a következő hónapra szükséges. (Kiss Menyhért: És nem fizetik ki!) Ha tehát a közigazgatási hatóságok megfelelő agilitással, szeretettel és szociális érzékkel — amint ez a legtöbb helyen tényleg meg is van — fogják meg ezt a kérdést, akkor panasznak ilyen szempontból helye nem lehet. De ez nem elég. A járadékok még mindig nagyon alacsonyak, ennek következtében fel kell nekünk azokat emelni és épen ezért fogok majd a nemzetgyűlés elé egy törvényjavaslattal járulni, amelyben fedezetet kivánok teremteni a rokkantjáradékok felemelésére. (Helyeslés.) Az alsó rokkantsági fokozatokat szeretném kiejteni az ellátásból, esetleg egy végkielégítéssel, amelyet nem kell túlságos bőven kimérni — legfeljebb különös szegénységi esetekben lehetünk méltányosabbak —, de a magasabb százalékú rokkantságot — és itt elsősorban gondolok a 75—100, de az 50 százalékos rokkantakra is — olyan megélhetési körülmények közé kell nekünk hozni, hogy többé szégyenkeznünk ne kelljen emiatt az ügy miatt. (Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! A 100 százalékos rokkantakat — különösen ha orvosi ellátásra szorulnak, vagy ha családjuk kiadja őket —, össze akarom gyűjteni az egész országból a németvölgyi és Timóth uccai gondozó intézetbe, hogy egyetlenegy ilyen szerencsétlen ember látása se bántsa a magyar polgárság, a magyar társadalom szemét. (Helyeslés.) A 75 százalékos rokkantakat annyira kívánom majd dotálni a t. Nemzetgyűlés felhatalmazása alapján, hogy megélhetésük tengelyét legalább alájuk tegyem, hogy valami keveset még hozzákeresve, panaszra és koldulásra ne legyen okuk. így az 50 százalékosokkal is. Rá kell azonban mutatnom arra is, hogy ezek között a szerencsétlen emberek között, ama nagy rázkódtatás következtében, amelyet a harctéren éltek végig, és ama másik megrázkódtatás következtében, hogy az ő rokkantságuknak öntudatára ébredtek, nagyon sokban egy bizonyos erkölcsi depresszió állt be; egy olyan erkölcsi depreszszió, sőt egyik-másikban egy olyan erkölcsi deklasszifikálódás, amelyet meg tudok ugyan érteni az előbb jelzett okok kapcsán, amely azonban az illetőt kevésbé teszi alkalmassá arra, hogy például nyugodt, regulázott viszonyok közé legyen hozható. Az én rokkantgondozó intézetemben állandóan hangzik a panasz, hogy olyan rokkant egyének is vannak ott, akik egyáltalában nem tűrik el még azt az emberségesen kiszabott fegyelmi szervezetet sem, amely nélkül nem lehet esrv intézetet rendben tartani. Nem birják el. Kiszöknek, koldulni mennek, pedig meg van mindenük. Jobb asztaluk van, mint nekem. Megérdemlik! Nekem nincs rá szükségem, mert erős vagyok. Nekik szükségük van rá, mert ők gyengék. De nem 5*